Történelmi lecke a réten

Arcunkba vág a böjti szél, nem elég a sapka, kapucnit is húzni kell, pedig március közepe is elmúlt már. Színes gombolyagokként ballagunk a zöldbe forduló mezőn, a két kislányon rózsaszín virágos dzsekik, bojtos sapkák, a fiúkon „marvelles” sálak, cipők, rajtunk meg ami épp akadt a fogason, kutyasétáltatós, csak meleg legyen, s az ujjatlan kesztyű is, ha meg kéne fogni a pórázt. Városi gyerekek zömmel, okosak, szófogadók, az otthoni „home office-ból” rajzottak ki hozzánk, túrázunk egy nagyot, mindenki jól jár, az anyjuk levegőt vesz otthon, mi meg úgyis mennénk az ebbel egy kiadósat.

Hogy más célja is legyen a sétának, apró csodákat ígérek. Barkát például, hogy legyen majd a húsvéti asztalon. A lányok egyike Borka, így vele külön szójátékba kezdünk, vajon a leszedett gallyak Borka barkái, s ő maga a barka Borkája lesz-e, s ha megtaláljuk a csalitosban a hamvas, ovális bogyókkal teli pöttyözött ágakat, akkor vajon szedünk-e majd annyi bokros barkát, hogy abból jusson a bogyros birkáknak is. Nagy volt a kísértés, hogy a mondatokba belecsempésszem valahogy a barkót, és mindjárt találós kérdéssé is formázzam: a szónak a szakállhoz vagy épp a közeli dombokhoz van-e inkább köze? Hisz épp mezsgyéjén járunk Borsodnak és Hevesnek, a „barkóság”, mint népcsoport határvize nem olyan messze folyik innét, talán ha túljutunk az elhagyatott gémeskút utáni legelőn, már mi magunk is Barkóföldön járunk. Barkóföldön barkát szedni mi más lenne, mint baró – mondják kuncogva a lányok.

Erről az egyik fiúnak a bárók jutnak eszébe, s mindjárt átevez a délelőtti történelemleckére, úgy tűnik, a csípős szél eleddig még nem söpörte ki teljesen a fejéből a „Krétán” átpumpált információkat. - A feudalizmus alapja a hűbéri rendszer, a földesúr és jobbágy viszonyának négy fő jellemzője a robot, vagyis ingyen munka a majorságban, a dézsma, avagy a jobbágy által megtermelt javak kilencedik tizedének beszolgáltatása, az ajándék, amit kötelező volt adni, és a tized, ami az egyháznak járt. A zselléreknek nem volt földjük, ők szállásért és élelemért szegődtek el a földesúri birtokokra dolgozni - fújja lelkesen.

Távolról ugat fel a kutya, úgy tűnik, a múltba révedés alatt szem elől vesztettük, s ahogy a hang visszarángat a mába, jelzi, nem is mentünk időben olyan túl távol. Mondhatnám nekik, hogy a rét, ahol épp virít a sárgafejű boglárka, már egy új földesúré, aki dézsmát a szó történelmi értelmében ugyan nem szed – persze ne vessük el, hogy később még akár ez is eszébe jut –, de megtermelt javaink nagy közös kilencedik tizedéből nagykanállal merít. Zselléreinek új neve van, miként a robotnak is, s egyháza is hozzájut a maga tizedéhez, főként ha engedelmes, nem lázad, nem keres új utakat, és a „jobbágyokat” se akarja a rájuk mért terhek alól felszabadítani. Ajándékot nemhogy elfogad, el is vár, kár, hogy kendermagos tyúkkal, zsenge báránykával már nem elégszik meg, ennél jóval többre vágy.