Pavlina R. Tcherneva bolgár származású amerikai közgazdász, a Bard College közgazdasági programjának vezetője, a Levy Economics Institute tudományos munkatársa, illetve az Institute for New Economic Thinking szakértője. A múlt évben megjelent könyve rövid, de erőteljes. Központi témája egy univerzális állami munkagarancia-program (The Case for a Job Guarantee. Polity Press, 2020).
Közgazdasági érvek mellette
Tcherneva mindenekelőtt a főáramú neoklasszikus közgazdaságtan munkanélküliséggel kapcsolatos nézeteit elemzi és értelmezi újra. A mainstream „természetes munkanélküliségről" beszél, illetve „gyorsuló inflációt nem okozó mértékű munkanélküliségről”. Ezeket a fogalmakat a neoliberális monetarista közgazdász Milton Friedman fejlesztette ki. Sajnos azonban nincs túl sok értelmük. Először is, nincs konkrét módszertan a természetes munkanélküliségi ráta pontos mértékének megtalálására. Ez a szám inkább mitikus, mint tudományos. A közgazdászok, illetve a jegybankok sem a munkanélküliség és az infláció közötti kapcsolat jellegét, sem pedig annak ok-okozati összefüggéseit nem voltak képesek mindmáig egyértelműen meghatározni. Nem vigasz, hogy Jerome Powell Fed-elnök eskü alatt ismerte el, hogy a munkanélküliség és az infláció korábban vélelmezett viszonya összeomlott. Bevallása szerint a Fednek nincs megbízható inflációs elmélete sem.
Ugyanakkor társadalmi szempontból a munkanélküliség ismert módon rendkívül káros jelenség. Ahogy nem létezik optimális szintű hajléktalanság vagy írástudatlanság, úgy nem létezik optimális munkanélküliségi szint sem. Csak a teljes foglalkoztatás lehet értelmes cél. Tcherneva idézi a Nobel-díjas közgazdász William Vickreyt, aki szerint a munkanélküliség „minimum vandalizmus”, mely elfogadhatatlan módon teszi tönkre egyének, családok és közösségek életét. Mégis olyannyira megszoktuk, hogy a hétköznapokban hajlamosak vagyunk elfogadni a munkanélküliség létét.
Számos pszichológiai és szociológiai kutatás bizonyította, hogy a munkanélküliség, a rosszul fizetett munka, az instabil és kiszámíthatatlan foglalkoztatás, illetve a kényszerű részmunkaidős állások társadalmi hatása döbbenetesen negatív. Tcherneva szerint a munkanélküliség és a bizonytalan foglalkoztatás hasonlatos a betegségekhez: potenciálisan krónikus és halált okozó. A hatásokat nemcsak maguk a munkanélküliek tapasztalják, hanem hozzátartozóik és a tágabb közösség is.
Elterjedt nézet, hogy bárki, aki szeretne, talál munkát. A gyakorlatban azonban nincs elég munkahely. Még kevesebb a jó munkahely. Megdöbbentő hallani azt a libertárius érvet, mely szerint ha azt gondolod, hogy megaláznak és kizsákmányolnak a munkahelyeden, akkor keress jobb munkát. Ezek szerint valaki másnak mégis el kellene ezeket a munkákat végeznie?
A cégek nem szívesen vesznek fel munkanélkülieket, különösen régóta, hosszú távon munka nélkül lévőket. Inkább azokat veszik át, akik már ma is dolgoznak valahol és van szakmai tapasztalatuk. A munkanélküliek számára ez maga a 22-es csapdája. A nem, etnikum, kor és munkapiaci státusz alapján történő megkülönböztetések jól dokumentáltak. A Tcherneva által idézett adatok szerint az Egyesült Államokban az otthonmaradó szülők feleakkora eséllyel kapnak visszahívást állásinterjú után, mint a munkanélküliek, és csak harmadakkora valószínűséggel, mint az alkalmazásban álló szülők. A büntetlen előéletű afroamerikai álláskeresők kisebb eséllyel kapnak állásajánlatot, mint a büntetett előéletű fehérek. Intézményes rasszizmusnak hívják az ilyesmit. A fogyatékkal élők és a nyugdíjkorhatár előtt állók szisztematikusan kizáródnak a foglalkoztatási lehetőségekből. Ők az utolsók, akiknek a foglalkoztatási rátája ismét eléri a válság előtti szintet egy-egy gazdasági megrázkódtatás után. Tcherneva adatai az Egyesült Államokból származnak, de egészen hasonló tendenciákat figyelnek meg a kutatók Magyarországon is.
Tcherneva szerint az univerzális állásgarancia-program munkát biztosíthat azoknak is, akik legelső állásukat szeretnék megtalálni, vagy akik nem rendelkeznek elegendő foglalkoztatási múlttal ahhoz, hogy a magánszektorban felvegyék őket. A program fókuszai lehetnek a gondoskodás, a környezeti állapot megőrzése és visszaállítása, illetve az átmenet a zöld gazdaság irányába. A nem dolgozók számára olyan alapvető fontosságú szolgáltatásokat biztosíthat, mint az ételkihordás, a társaság, az idősek gondozása, a gyógyszerkiváltás és számtalan egyéb olyan szolgáltatásokat, melyek jelentősen javíthatják a rászorulók életét.
Az állásgarancia-program kapcsán felmerülő leggyakoribb közgazdasági kérdés: hogyan finanszírozható mindez? A program pénzügyi alapja az úgynevezett monetáris finanszírozás. Ez a Modern Monetáris Elméletnek, rövidítve MMT-nek (Modern Monetary Theory) nevezett közgazdasági iskolára támaszkodik. Az MMT azt tanítja, hogy a monetárisan önrendelkező állam, amely saját valutát bocsát ki, pénzügyileg nincs korlátozva kiadásai szempontjából. Csak a kínálati reálkapacitások – anyagi vagy emberi – jelenthetnek korlátot. A központi bank mindig képes a kormány kiadásait kamatmentesen finanszírozni, amennyiben azokat a társadalom demokratikus döntés útján szükségesnek vagy hasznosnak ítéli. A széles körben elterjedt nézet ellenére az adók nem szükségesek az állami kiadások finanszírozásához. Ennek az alapvető ténynek a megértése pedig eltávolítja az egyik legfontosabb kifogást, amely általában blokkolja a szociális célú kezdeményezéseket, ám paradox módon sosem a háborúk finanszírozását, vagy a nagyvállalati szektor kimentését. Ez a kifogás a „na de miből kívánod finanszírozni?”.
Amíg képesek vagyunk új munkahelyek - a hozzá szükséges eszközökkel való - megszervezésére a megnövelt pénzügyi kereslet kielégítésére, addig infláció sem lesz. Az MMT megértéséhez jó kezdetet jelenthet Stephanie Kelton könyve (The Deficit Myth), melyet a Mítoszok a költségvetési deficitről című, a Szép Szó múlt év augusztus 9-i számában megjelent írásomban ismertettem.
A közvetlen állami költés a munkahelyteremtésre hatékonyabb felhasználása a kormányzati forrásoknak, mint a vállalatok támogatása és a munkanélküli segély. A cégek ugyanis vagy létrehoznak új munkahelyeket, vagy sem. A közelmúltbeli válságok megmutatták, hogy a munkahelyteremtés nélküli gazdasági kilábalás gyakori. Közvetlenül a munkahelyteremtésre fordítva az állami pénzeket társadalmilag és gazdaságilag is hatékonyabban lehet elkölteni.
Hogyan működik?
A program önkéntes és befogadó. Minden munkaképes korú polgár számára nyitott, aki dolgozni kíván, függetlenül a munkapiaci státusztól, etnikumtól, nemtől, vagy kortól. Nem a közmunkaprogramok elnyomó logikájára épül, és nem váltja ki az alapvető kormányzati szolgáltatásokat. Nem jótékonyság, és nem is támogatás. A dolgozók munkáját megfizetik, mégpedig tisztességes bérekkel, társadalombiztosítással. Nem olyan intézmény, mint a „munkaalapú társadalom” (workfare regime) fenyegetése, amely megszünteti a közmunkás státuszát, ha az nem jelenik meg a munkahelyén. Rendes fizetést és foglalkoztatotti státuszt ad, amelyet a munkavállaló a ledolgozott napok arányában kap.
Az állásgarancia csökkenti ugyanakkor a jóléti kiadásokat, hiszen azok nagy részére nincs már szükség, ha folyamatos jövedelmet és önérzetet adó munkát biztosítunk a korábban segélyezetteknek. A program állandóan rendelkezésre áll, hogy automatikus gazdasági stabilizátorként szolgáljon a gazdaság egésze számára, illetve kezelje a ciklikus és strukturális munkanélküliséget. Az alapbér rögzítve van, egyfajta bérpadló kialakítása céljából, amely a piaci bér szempontjából is bérminimumot képez.
Tcherneva elképzelése szerint a program központi finanszírozású, ám decentralizáltan valósul meg. Az önkormányzati fenntartású munkaügyi központok, illetve nonprofit társadalmi vállalkozások és szövetkezetek irányítják, melyek felmérik a helyi igényeket, megtervezik a projekteket, és megszervezik azok betöltését. Mindenki számára világos, hogy sürgetően elvégzendő feladatokból nincs hiány, csak ezekhez passzoló munkahelyekből. Az állásgarancia-program feloldja ezt az ellentmondást.
A fiatalok számára fenntartott projektek kivételével az állásgarancia-program nem a magánszektorban teremt munkahelyeket. Itt érdemes hangsúlyozni, hogy a 25 év alattiak számára az Európai Unió tagállamai, így Magyarország is már ma Ifjúsági Munkagarancia Programot működtetnek. Garantálják, hogy kivétel nélkül mindegyikőjük vagy munkában álljon, vagy tanulhasson.
A nem munkakezdők esetében a hangsúly a közösségi foglalkoztatáson van, hogy ne versenyezzenek direktben a magánszektor tevékenységével. Foglalkoztatási garanciát csak az állami szféra kínálhat. Nem lehetséges, de nem is kívánatos erre kötelezni a cégeket. A magánvállalatok foglalkoztatási politikája pro-ciklikus, míg az állami állásgarancia anticiklikus. A magánszektor nem feltétlenül olyan munkahelyeket hoz létre, melyek megfelelnek az álláskeresők képességeinek és igényeinek: a munkások tudását igazítják hozzá a privát cégek igényeihez. Az állásgarancia viszont több betöltetlen álláshelyet teremt, mint amekkora az álláskeresők száma, így a foglalkoztatási lehetőségeket az emberek képességeihez igazítja. A munkahely-garancia ezen felül tanulási, képzési, képesítés megszerzési és tanulószerződéses gyakorlati lehetőségeket kínál annak érdekében, hogy a résztvevők később tovább léphessenek más fizetett munkaformákba. Érzékeny a veszélyeztetett fiatalok, a volt fogvatartottak és a fogyatékkal élők sajátos igényeire.
A program ellátja a közösségi feladatok minden formáját az elhanyagolt közösségi terek helyreállításától a magányos emberek szükségletein keresztül a közösségi javításokig, illetve a veszélyben lévő természetes környezet megvédéséig. A program enyhíti a hajléktalanság problémáját is, munkahelyet kínálva számukra lakhatás és képzés mellett. Az USA-beli Albuquerque-ben már működik egy program, amely éppen ezt teszi, sikerrel.
Összevetés a Feltétel Nélküli Alapjövedelemmel
Túlzottan nagy államhoz vezet-e mindez? Tcherneva szerint akkor működik túl nagy állam, ha mindent egybevetve összeadjuk a munkanélküliség összes járulékos költségét a jóléti kiadásoktól a bűnözésen át a bénultságig és a lelki traumákig, hatásukat a társadalmi környezetre, stb. Az állásgarancia-program mindezt csökkentené Tcherneva szerint.
Valakinek a foglalkoztatása biztosan nem kevésbé produktív, mint ha munkanélküli maradna. Figyelembe véve a munkanélküliség káros hatásait az egyéni és a családi jólétre, bizton állíthatjuk, hogy a munkanélküliek termelékenysége ténylegesen negatív, míg az állásgarancia biztosítja a munkahelyi képzést és oktatást. Akik élvezik az állandó munkahely biztonságát boldogabbak, megbízhatóbbak és egészében termelékenyebbek a munkahelyükön. Való igaz, hogy a munkahely-garancia egyik fő célja azoknak a vállalkozásoknak a befolyásolása, amelyek csak megélhetést nem biztosító bérekkel tudnak vagy kívánnak fennmaradni. Az ilyen munkahelyek államilag garantált közösségi munkahelyekkel történő felcserélése a program tudatos része, nem pedig véletlen következménye. Hasonlatos ez a skandináv közgazdaságtan híres Rehn-Meidner modelljéhez, amely egyre magasabb minimálbéreket vezetett be az olyan alacsony termelékenységű munkahelyek kiszorítása érdekében, melyek létminimum alatti bérekkel kívánták életben tartani a vállalkozásokat.
Több évtizede mérik a kormány által garantált munkahelyek támogatottságát. Az eredmények következetes többségi - 60 százalék feletti - támogatást mutatnak. Ez a támogatás újabban még magasabb, a 78 százalékot is eléri az Egyesült Államokban. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a program áthidalja az ideológiai szakadékot, és a politikai spektrum egészén rezonál a választóknál. A 2020-as amerikai elnökválasztási kampányban több elnökjelölt is felvállalta az állásgaranciát. A Zöld New Deal tervezetében is szerepelt. A civil társadalomban széles körű támogatást élvez.
Bár a Feltétel Nélküli Alapjövedelem (FNA) koncepciója is nagyon népszerű, vannak szkeptikusok. Ők gyakran azon az alapon ellenzik az FNA-t, hogy annak kedvezményezettjei akár munka nélkül is akkora alapjövedelmet élveznének, mint a munkában állók. Ezt igazságtalannak tekintik. Az állásgarancia gondolatát valószínűleg inkább elfogadnák még ezek a szkeptikusok is, mivel itt az emberek közvetlenül a munka-hozzájárulásukért kapnának jövedelmet.
Tcherneva elfogadja azt a jóslatot, mely szerint az automatizálás valóban felváltja az emberi munkahelyeket a közeljövőben. Noha nem említi kifejezetten, de az állásgarancia egyben hasznos módja az olyan gazdaságra való áttérésnek is, ahol a gyártást gépek, a szolgáltatásokat algoritmusok végzik, a munkavállalók pedig szabadon feljebb léphetnek a lelkileg sokkal kielégítőbb embertől-emberig munkákra.
