Magyar ünnep, világjárvány idején

Lassan ott tartunk, hogy az ember nemzeti ünnepeinken érzi magát a legkevésbé egy nemzet tagjának. Különösen október 23-ára és március 15-ére igaz ez, ami döbbenetes, hiszen ez a két nap jelenleg a nemzeti identitás és a demokratikus értékrend szimbóluma. De mivel forradalmi események állnak mögöttük, a politika rendre beléjük akarja erőltetni napi küzdelmeit. Mintha azoknak is forradalmi súlya lenne. Megfeledkezve arról is, hogy a dicső tettek dátuma hétköznap volt, a küzdelem ideje. A róluk szóló éves nemzeti megemlékezés pedig ünnepnap. A béke ideje.

A vallási ünnepek sokkal jobban meg tudják teremteni az összetartozást. Spirituális, összemberi szférába emelnek, amely rituálisan egyéni szinten is megélhető. Augusztus 20. is meg tud valósítani valamit a közös állami léttér hangsúlyozásával, és egy óriási esti tűzijátékkal. De mintha március 15-én nem lehetne nyugton maradni. Talán azért, mert máig nincs kialakult közösségi rituáléja. És így sokan, főleg a politikai szférában, mintha egykori forradalmi szerepeket szeretnének eljátszani. Petőfit, márciusi ifjakat, szabadságharcosokat, progresszív arisztokratákat. A két világháború idején ezen a napon vívtuk a területi revíziót, a szocializmusban kokárda-ellenzékiségre adott alkalmat, most pedig sajátos módon „forradalom” és „szabadságharc” egymásra mordulására.

Idén joggal remélhettük, hogy a járványhelyzet megteremti legalább a közös félelem békéjét, de sikerült a vírussereget is bevonni az ünnepi acsarkodásba. Ki készül árulásra, ki áll át az ő oldalukra? Miért akadozik a védelmi fegyverek szállítása? A honvédek orvosok vagy az orvosok honvédek? Biztató volt az is, hogy elmaradtak a nagy pártrendezvények, így hátha nem lesz csámcsogás azon, ki mondta a több hülyeséget. De hát a videotechnikának meg a Facebooknak köszönhetően ezt sem tudtuk megúszni.

Az ellenzék előállt egy összefogós klippel, őrizve az egység tarkaságát. Kunhalmi Ágnes és Fekete-Győr András érezte, hogy most elég értékekről beszélni, aztán mindenki döntse el, mennyire vannak jelen a mai közéletben, a többiek viszont már markolászták szavaikkal a kardot. A Hír TV Sajtóklubjának kávéházi nemzetőrei persze örömmel kaptak az alkalmon, hogy március 15-én sem kell visszafogniuk magukat, és kedvükre becsmérelhetik a szánalmasan gyenge, de a haza egységét mégis bomlasztó hazudozókat, élvezettel figyelve, amint Bayer Zsolt zászlós bemártja a fejüket az 1919-es komcsi emigráció pöcegödrébe: „Kunfi Zsigmond azt írja egy helyütt, hogy Európa undorral fogja be az orrát, ha a Magyarország nevű bűzlő trágyadombról hall. Mintha Timcsike egy jobban sikerült napirend előttiét hallaná az ember.” (Vajon ki lehet Timcsike?) A Magyarország élőben ünnepnapi adásában Böröcz László kormánypárti képviselő méltatlankodott az ellenzék megosztó, "a haza minden után" sugallatú viselkedése miatt. Majd érkezett Dúró Dóra a Mi Hazánk Mozgalom lezáráskritikus tüntetéséről, és fújtatott egy nagyot a hatalom birtokosaira Velkovics Vilmos értetlenül meredő szemeinek kereszttüzében. De az ATV Egyenes Beszédében sem volt nyugalom. A vendégek a bécsi udvar helyére ültették a kormányt, és elszántan zúgolódtak ellene. Arató Gergely szóáradata alighanem tizenkettőnél is több pontot tartalmazott, Brenner Kolomannak Áder János ünnepi beszédéről az jutott eszébe, mennyire aktuális a jobbikos törvénytervezet, hogy a választópolgárok döntsenek az államfő személyéről. A demokratikus vitaduett blokkban pedig Pulai András és Deák Dániel vágott egymás fejéhez tényeket - támadva, illetve igazolva a kormány járványügyi intézkedéseit. Bár egy kávéját kortyolgató vagy vasalgató néző inkább csak annyit hallott az egészből, hogy „ez egy politikai lózung”, „az nem így van” „hadd fejezzem be a mondatot”, „én is mondanék már valamit”, „megint beleszólsz”, „te nem engedsz beszélni”. Krug Emília műsorvezető „magyarok vagyunk, gyerekek” honleányi derűvel próbált némi piros-fehér-zöld napfényt lehelni a résztvevők lelkébe, de maszkkal a száján ez nem igazán sikerült.

Mindeközben a köztelevízió kulturális csatornáin szépen csordogált a tisztelgő emlékezés kötelező ünnepi műsorcsomagja. Így volt, úgy volt, szép volt, bennünk él. A Duna Tv-n A haza minden előtt ezzel együtt meglepett néhány érdekes beszélgetéssel. A kötetlen hangütés, pár fontos összefüggés örömteli feltárása megidézett valamit azoknak a március 15-éknek a hangulatából, amikor felszabadító volt a forradalom szellemképeivel kilépni a tavaszba. Aztán jött az elmaradhatatlan filmes program, Szeptember végén, Déryné, Feltámadott a tenger, A kőszívű ember fiai, A hídember. Unalomig ismételve, megunhatatlanul. Jelezve, hogy minden korszak hű maradt a maga módján 1848-hoz, közvetítette történetének és mitológiájának legfontosabb értékeit. Itt már nem kell erőlködni. Március tizenötödikébe nincs mit belelihegni, nem lesz többé dobogója politikai törekvéseknek. Ez egy nemzeti ünnep. A haladás vágyának sajátos muzsikájával. Erőt tud adni az embernek, hogy tovább tengesse életét e hazában.