koronavírus;Szlávik János;brit mutáció;

2021-03-19 16:35:32

Szlávik János nem tartja kizártnak a további szigorításokat

A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerint a koronavírus betegség már halálosabb, mint korábban.

A brit mutánsokat tette felelőssé az ATV Start című műsorában Szlávik János, amiért a koronavírus betegség már halálosabb, mint korábban. "Pontos számok ugyan nincsenek, de a becslések azt mutatják, hogy akár 50 százalékkal több esetben lehet végzetes a kimenetel, mint a korábbi mutánsok esetében. Ráadásul sokkal jobban terjed és leginkább fiatalokat fertőz meg" - magyarázta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. A szakember azt mondta, megpróbálnak annyi ágyat felszabadítani, amennyin már biztonságosan el lehet látni a betegeket, és ugyanez vonatkozik az intenzív ágyakra is. 

Szlávik János jelezte, a Dél-pesti Centrumkórházban még nem kellett olyan problémával szembenézniük, hogy esetleg betegek között kelljen dönteniük. Úgy tudja, Magyarországon összességében rendelkezésre áll annyi ágy, hogy ne kelljen ilyen döntéseket hozni. Kitért arra is, hogy sok esetben azt látja, már az első adag oltás beadása után fertőződnek meg emberek. Hangsúlyozta, fertőzhet az, aki már be van oltva, viszont nem olyan mértékben, mint, aki nincs beoltva.

Szlávik János az interjú végén elmondta, a számok romlása esetén azt sem tartja kizártnak, hogy újabb szigorításokat vezetnek be.