Szeged;sürgősségi ellátás;daganatos betegek;koronavírus;

Van ahol már szelektálni kell a tumoros és a sürgős betegek között

A Szegedi Tudományegyetem kancellárja csütörtökön még azt nyilatkozta, hogy a sürgősségi ellátásban nincs változás.

Sajnos, a szegedi COVID járványközpontban napról napra súlyosbodik a helyzet, így egyre több humán erőforrásunk átvezénylésére van szükség – közölte Bajory Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Urológiai Klinikájának igazgatója Facebookon.

Azt is megjegyezte a posztban, hogy a szentesi kórház urológiai fekvőbeteg sürgősségi ellátását is hozzájuk rendelték. Úgy fogalmazott, hogy elérték azt a szintet, hogy a jövő héttől a klinikán csupán annyi munkatársuk marad, akikkel „kizárólag a halaszthatatlan, szinte csak életmentő beavatkozásokat, kezeléseket tudják biztosítani”.

„Most már, a szabályok szerint jelen helyzetben még egyébként vállalható tumoros, vagy sürgős betegeink közt is szelektálnunk kell aszerint, hogy kinek mennyire súlyos, sürgős az ellátása, illetve további halasztás nem fenyegeti-e súlyosan vagy közvetlenül az életét”– írta az igazgató.

Hozzátette, hogy összeállítottak egy belső protokollt, hogy ezekben a válságos hetekben is a lehető legbiztonságosabban tudják ellátni a betegeiket.

Az RTL Klub Híradója eközben arra emlékeztetett, hogy a Szegedi Tudományegyetem kancellárja csütörtökön még azt mondta a csatornának, hogy a sürgősségi ellátásban nincs változás. Vasárnap az RTL már hiába kereste az egyetemet.