eljárás;megfigyelés;IKEA;

2021-03-22 15:58:33

Kémkedéssel vádolják az IKEA áruházat Franciaországban

Büntetőeljárás indult az áruház ellen, mert állítólag megfigyelte a munkatársait.

Büntetőeljárás indult az IKEA svéd cég és korábbi menedzserei ellen a franciaországi Versailles-ban, mert állítólag éveken át kémkedtek a vállalat munkatársai után.

A világ legnagyobb bútoreladójának egykori vezetői tíz évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak, ha elítélik őket. Az IKEA-t pedig 3,75 millió euró (1,38 milliárd forint) pénzbírságra ítélhetik.

A francia nyomozók szerint a svéd cég 2009 óta egy illegális "kémkedési rendszert" épített ki Franciaországban, hogy bizalmas információkhoz jusson több száz munkavállalójáról és vállalathoz jelentkezőkről.

A vádirat szerint a céget illegális adatgyűjtéssel, a szakmai titoktartásra vonatkozó szabályok megsértésével és a bűncselekmények eltussolásával gyanúsítják. A vádlottak tagadják az ellenük felhozott vádakat.

Az ügyészség verziója szerint a vádlottak magánnyomozókat foglalkoztattak évente több százezer euró összegekért. A vádlottak padján ül az egykori menedzserek mellett négy volt rendőr is, akik állítólag bizalmas adatokat, így például büntetett előéletre vonatkozó információkat szereztek meg és adtak tovább a cég dolgozóiról és az egyes jelentkezőkről.

A botrányra 2021-ben derített fényt a Canard Enchainé szatírikus francia lap és a Mediapart hírportál.