Görögország;kórházak;koronavírus;magánorvos;

2021-03-22 17:16:59

A kormány kötelezővé tette a magánorvosoknak, hogy besegítsenek a koronavírusos betegek ellátásába Görögországban

200 orvos kellene, de csak 61 jelentkezett önként.

A görög kormány hétfőn rendeletben utasította a magánkórházakban, illetve rendelőkben dolgozó orvosokat, hogy kötelezően segítsenek a koronavírus-járvány miatt túlterhelt állami kórházakban. 

A rendeletet azt követően hozták meg, hogy mindössze 61 orvos jelentkezett önkéntesnek egy korábbi felhívás nyomán a magánszektorból koronavírussal fertőzött betegek ápolására - közölte az ERT közszolgálati televízió.

A kormány tájékoztatása szerint kétszáz orvosra volna szükség az állami egészségügyi ellátórendszer tehermentesítése érdekében.

A görög kormány tavaly biztosította maga számára a szükséges vészhelyzeti felhatalmazást, amely a többi között lehetővé teszi a magánszektorban dolgozó orvosok bevonását a járvány elleni küzdelembe.

A szigorú óvintézkedések ellenére az utóbbi hetekben jelentősen megnőtt a fertőzöttek száma. 

Vasárnap az egészségügyi hatóságok 1514 új esetet regisztráltak 24 óra alatt, míg a lélegeztetőgépeken lévő páciensek száma 674-re nőtt, ami azt jelenti, hogy a kórházak intenzívosztályai majdnem teljesen telítettek.

Görögországban eddig 237 125 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, akik közül 7462-en hunytak el a kórban.

Görögország azt reméli, az idén a koronavírus elleni oltásoknak köszönhetően magára talál a turizmus, sőt már áprilisban beengednék a vakációzni vágyókat.