járvány;vájár;

Túlélő üzemmódban a magyar egészségügy

A kormány 3200 lélegeztetőgépes ágyról beszél, de ez erősen optimista összegzés – legalábbis erre utal egy, a Népszava birtokába került irat.

Az elmúlt négy hétben hétszázzal nőtt az intenzív ágyak száma, és csaknem 6,5 ezerrel több kórházi férőhelyet rendeltek a covidos betegek ellátására – derül ki a lapunk birtokába került hivatalos adatsorból. A dokumentum szerint így összesen mintegy 2600 intenzív ágyon lehet beteget ellátni és ha kell, lélegeztetni is. Ebből csütörtök reggel már csak körülbelül 550 volt üres.

Ezeknél az adatoknál némileg megnyugtatóbb számokról beszélt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón. Mint mondta, csütörtökön 1678 lélegeztetőgépes ágy volt szabad. Mivel tegnap 1467 ember volt lélegeztetőgépen, a kormányzat jelenleg 3145 lélegeztetőgéppel felszerelt ágyat tart nyilván.

Megkérdeztük az operatív törzset, hogy miből adódhat a lapunk birtokában lévő dokumentumon szereplő adatok és a miniszter által elmondottak közötti különbségek, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Az új intenzív ágyak többségét a jelenleg kihasználatlan műtőkben és olyan helyiségekben állították fel, ahol az ágyak mellé odavezethető az oxigén is. Lapunknak egy kórházi vezető úgy fogalmazott: háború van, a fronton megsebesült katonákat sem küldhetik el az orvosok azzal, hogy az ő ellátásukra már nincsen ember, vagy gép. "Ezért ha kell, beállítunk újabb intenzív ágyakat is." Arra a kérdésre, hogy honnan vesz melléjük szakembert, azt válaszolta: „Mindenki addig dolgozik, amíg van feladat, ellátandó beteg. Nyafogásnak nincs helye.” Ahogy elmondta, emiatt vált az intézményekben napi rutinná vált az osztályok költöztetése, hogy minél több olyan helyet nyerjenek, ahol újabb és újabb fertőzötteket tudnak elhelyezni.

A mentők a múlt hét végéig napi 1300-1400 covidost szállítottak a kórházakba, e héten már 1200 körülire csökkent ez a szám. Pillanatnyilag 11760 beteget ápolnak kórházban, a covidosok számára fenntartott ágyakból még valamivel több mint 7,5 ezer üres.

Mivel az intézmények járványkórházzá váltak, forrásunk szerint gyakorlatilag leállt a nem covidos betegek ellátása, kizárólag a halaszthatatlan eseteket fogadják, így a kórházi ápolásra szoruló fertőzöttek számára még bőven lehet újabb ágyakat is felállítani. A szűk keresztmetszetet a lélegeztetésre szorulók ellátása jelentheti.

„A helyzet komoly, de az egészségügyi ellátórendszer bírja kezelni kapacitással a megnövekedett esetszámot”- fogalmazott Gulyás Gergely, aki szerint a fertőző betegek ellátásához szükséges kapacitást akár ezres nagyságrendekkel is tudják növelni, és mindent megtesznek, hogy ahhoz az "élő erő" is rendelkezésre álljon.

Pedagógusoltás: elvesztegetett hetekTovábbra sincs tervben, hogy a pedagógusok elsőbbséget élvezzenek az oltási rendben – írta a Népszava kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma két hete. Ugyanezt mondta még a múlt héten is Kásler Miklós miniszter is: a tanárok életkoruknak és egészségi állapotuknak megfelelően kerülnek majd sorra. Ehhez képest tegnap váratlanul megváltoztatta álláspontját a kormány: Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentette, hogy április 12-én vagy 19-én kinyithatnak az óvodák, iskolák, addig pedig beoltják a tanárokat, óvónőket. Mindez – mivel még a regisztrált idősek oltása sem fejeződött be – azt jelenti: hosszú hezitálás után döntöttek úgy, hogy mégis elsőbbséget kell adni a tanároknak. Ennek a késlekedésnek súlyos következménye lehet a most beharangozott nyitási dátumok ismeretében. Az oltás utáni védettség hetek alatt alakul ki, így kérdéses, hogy az a pedagógus, aki csak ezután kap oltást, biztonságban lesz-e, mire nyitnak az iskolák. A kockázatokra világít rá az a levél is, amit a Fazekas Mihály Gimnázium 54 évesen, a vírusfertőzés szövődményei miatt elhunyt tanárának lánya írt a Telex -nek: „Apa elvesztése arra valóban felhívja a figyelmet, hogy a tanárok mekkora veszélynek vannak kitéve akkor, ha beoltatlanul kell utazniuk, bejárniuk az iskolába, közösségbe. Mert senkiben ne legyen kétség, Apukám heti rendszerességgel járt be az iskolába az online oktatás mellett is, egészen a betegségéig. És sokszor hangoztatta, hogy életveszély így tanítani, de hivatástudata, diákszeretete mindig vitte előre a legnehezebb pillanatokban is.” – Örülünk Gulyás Gergely miniszter csütörtöki bejelentésének, de ezt a lépést sokkal hamarabb kellett volna megtenni. Túl nagy áldozatok mellett jutottunk el idáig – mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. Hozzátette, a PSZ számos kiállása, követelése után saját sikerének is tekinti a döntést, ugyanakkor az elszomorítja: erre azután került sor, hogy összesítésük szerint már több mint 60 oktatásban dolgozó hunyt el a vírus miatt. A PSZ elnöke hangsúlyozta: az oktatási-nevelési intézményeket csak akkor szabad újra nyitni, ha a beoltottak védettsége már kialakult. Annak eldöntését, hogy erre sor kerülhet-e április 19-éig, a szakemberekre bízza. A PSZ hétvégi gyorsfelméréséből kiderült, hogy tagjaik körében jelentősen emelkedett azok aránya, akik beoltatnák magukat: a megkérdezettek 72 százaléka válaszolt igennel, míg az év elején csak 43 százalékuk tartotta fontosnak az oltást. J.D.
Ellenőrzés és összeomlásMüller Cecília országos tisztifőorvos bejelentette: internetes oldal indul, ahol azok, akik már jelentkeztek oltásra, de még nem kapták meg a vakcinát, lekérdezhetik, hogy a regisztrációjuk milyen státuszban van. Az oldal valóban elindult, csak éppen nem bírt a sok látogatóval, és összeomlott.