vendéglátás;állami hitel;koronavírus;

2021-03-26 12:35:54

Rosszul időzített cégalapítás, egy barátnő, egy ambiciózus fejlesztés - az állami hitelt nagyon sok cég bukja

Úgy tűnik, a nagy cégekre szabta mentőhitel-konstrukcióját a kormány.

Orbán Viktor februárban arról beszélt, hogy minden kisvállalkozó hozzájuthat majd a 10 milliós állami hitelhez, de nem, írja a 24.hu.

Nem tervezhetnek például a kedvezményes kölcsönnel, azok a cégek, amelyeknek  2019-ben nem volt 12 hónapos lezárt üzleti évük. Így járt például az a házaspár, amelyik szépen jövedelmező éttermet nyitott Dabason 2019 második felében, és még a 2020-as évet is némi haszonnal zárta. "Egy éve várjuk, hogy konkrét segítséget kapjunk. A bértámogatást a dolgozóink megkapták, de a vállalkozókat ez azért nem húzza ki a bajból. Vártuk nagyon a 10 milliós hitelt, azt hittük, ezzel majd túléljük a válságos időszakot. Aztán kiderült, hogy ezt is a nagy cégeknek írták ki, akik 2019 előtt már össze tudtak szedni jelentősebb tartalékot. Miért kizáró ok, ha 2019-ben indult egy vállalkozás?", panaszolták a tulajdonosok, akik így kénytelenek bezárni.

Szintén nem jár a hitel,  aki mínusszal zárta az évet, akkor sem, ha fejlesztés, beruházás miatt alakult így a mérleg. Például egy 2014 óta működő, nagyjából 10-25 fővel dolgozó, adót fizető vendéglátós cég 2019-ben nyitott új éttermet. Eleve úgy számolt, hogy nem lesz pluszos az első év, hiszen az indulás éve azért ritkán nyereséges. De pont a fejlesztés költségei miatt nem kaphatnak állami hitelt, miközben 2020 a földbeállás éve volt. "A novemberi zárás óta folyamatosan nő az adósságuk, a kiszállítással csak minimális bevételt tudunk elérni. Mi napi 320 ezres bevétellel lennénk nullán, ehhez képest körülbelül napi 250 ezret csinálunk. Ez napi 70 ezer forint veszteség", magyarázza a vállalkozás vezetője.

És akkor sincs 10 millió forint, ha egy cégben 50 százalékos vagy azt meghaladó mértékű tulajdonosváltás történt. Így bukta a könnyebb újraindulás lehetőségét az kézműves söröző, melynek tulajdonosa bevette társnak a cégbe a barátnőjét.