"Csupán egy cikket akartam írni"

Jessikka Aro finn újságíró 2014 őszén kezdett kutatni az orosz trollok után és azonnal lejárató kampány indult ellene. Most mégis eltökéltebb, mint valaha.

Akkor is belekezdett volna a Putyin internetes harcosairól szóló első cikkébe, ha előre tudta volna, mi fog történni?

Igen, határozottan! Emlékszem, hogy már úgy az első tíz, az enyémet alig néhány nap alatt követő orosz nyelvű rágalmazó cikk után sokkal elszántabbnak éreztem magam. Láttam, hogy mekkora erővel támadják a kutatásomat, amitől azt éreztem, hogy kell itt még lennie valaminek, érdemes tovább nyomozni. A támadások kegyetlensége csak még jobban alátámasztotta, milyen fontos felhívni az emberek figyelmét az orosz trollok aknamunkájára. Emlékszem, az első mocskolódó cikkek után kitettem a Facebookra, hogy bár eredetileg csak egy anyagot akartam írni, de látván a személyeskedő támadást, azt, hogy egyszerre neveznek a balti titkosszolgálatok, az amerikaiak és a NATO ügynökének, most már egynél több cikk lesz ebből. És tényleg, egy egész sorozat készült, amely több nyelven is megjelent. Úgyhogy a végén azok égették meg magukat, akik rám támadtak.

Nyilván az volt a céljuk, hogy eltántorítsák Önt és bárki mást a téma utáni kutatásról, de a kampányuk visszafelé sült el, éppen hogy rájuk irányította az érdeklődést.

Pontosan! Engem is csak még jobban kezdtek érdekelni és egyre több kérdésem lett. Mitől ilyen forró ez a téma, hogy nem szabad írni róla? Lehet, hogy nagyobb ügyről van szó, mint amire először gondoltam? Talán még az orosz titkosszolgálatokhoz vagy a politikai rezsimhez is kapcsolódik? Felkeltették a kíváncsiságomat, úgyhogy a „visszafelé sült el” nagyon jó meghatározása a történteknek, pont ez történt. Azért akarom ébren tartani ezt a témát, mert ez nem normális dolog. Látjuk, mi történik Oroszországban Putyin alatt, az egyes újságírók, a civil társadalom képviselői, az ellenzék elleni támadásokat. Ezek nagyon hasonlóak ahhoz, amit ellenem folytatnak. Lejárató, rágalmazó és dezinformációs kampányok, előre bekészített csapdák, sőt, fizikai erőszak és végül akár gyilkosság. De mi, akik a nyugati országokban, a nyugati normák szerint élünk, szabadon kell beszélhessünk ezekről a jelenségekről. Az engem is ért zaklatásnak, az orosz trollok kampányának vagy a választásokat érintő titkosszolgálati akcióknak pedig nincs helyük a nyugati társadalmakban. Az is borzasztó és sajnálatos, hogy otthon ilyesmivel foglalkoznak. Mi, nyugatiak, szeretnénk kifejezni támogatásunkat az orosz embereknek, a civil aktivistáknak, hogy tartsanak ki és folytassák a munkájukat, de nekünk könnyű, mert nálunk a törvények uralkodnak. Én addig otthon mindig biztonságban éreztem magam, tudtam, hogy a finn igazságszolgáltatás, a rendőrség majd intézkedik, ha kell és persze a munkaadóm, a közszolgálati tévé és rádió is megvéd. És valóban, főleg az utóbbi segített sokat, amikor tényleg nagyon rossz állapotba kerültem. Úgy fogták fel, hogy rajtam keresztül őket, az egész intézményt és az ott dolgozó többi újságírót is támadás érte. Márpedig ha az intézményeinket azért támadják, mert a puszta létezésükkel veszélyeztetik az orosz érdekeket, akkor nekünk kutya kötelességünk megvédeni őket.

Honnan tudja, hogy az orosz állammal, a titkosszolgálatokkal van dolga és nem azokkal a „hazafias érzelmű hekkerekkel”, akikre Putyin szeret hivatkozni?

Ez rögtön világos volt. Már a legelső rólam terjesztett, orosz nyelvű hamis hírek mind egyetlen forrásra hivatkoztak. Ez a személy a nyugati hírszerzések emberének nevezett, közzétette a személyes elérhetőségeimet és ezzel kitett a gyűlölethadjáratnak. Az illető az Orosz Stratégiai Kutatások Intézetében (RISS) dolgozott, amelynek felügyelete 2009-ben került át a külső hírszerzéstől (SZVR) az elnöki adminisztrációhoz, az igazgatója pedig 2017-ig Leonyid Resetnyikov, az SZVR altábornagya volt. Mellesleg három évvel az engem ért első támadások után, 2017-ben a Reuters remek tényfeltáró cikkben mutatta be, hogy eredetileg éppen az RISS-ben született meg a 2016-os amerikai elnökválasztás orosz befolyásolásának terve. A Reuters által megszólaltatott amerikai titkosszolgálati forrásoknál ott volt az RISS javaslatának kinyomtatott példánya, mert a dokumentumot többek között a dumában is körbe küldték. Mint mindenki emlékszik, az orosz trollok 2016-ban Donald Trump oldalán és Hillary Clintont rágalmazva avatkoztak be az elnökválasztási kampányba, a katonai hírszerzés, a GRU hekkerei pedig betörtek a Demokrata Párt országos bizottságának szervereire és megszerezték Clinton kampánymenedzserének, John Podestának az elektronikus levelezését. Utóbbit aztán egyebek mellett a Russia Today propaganda hálózatán és a Wikileaksen keresztül szivárogtatták ki. A kérdéses illetőt mellesleg Finnországban jól ismerik, a finn sajtó már sokszor bemutatta, hogy az orosz titkosszolgálatok felügyelete alatt dolgozik. 2014-ben éppenséggel Resetnyikov tábornok volt a főnöke.

Bár Finnország megpróbálta megvédeni, egy ponton mégis úgy érezte, hogy biztonsági okokból külföldre kell távoznia. Ott nagyobb biztonságban érezte magát?

Így van, és miután még szükségem lehet menedékre, nem is szeretném megmondani, hogy hol voltam. Mindenesetre ott fizikai értelemben biztonságban éreztem magam, nem kellett folyton a hátam mögé néznem, attól tartanom, hogy veszélybe sodrom a családomat vagy a munkatársaimat. Hosszú idő után újra szabadnak érezhettem magam. Persze a mentális erőszaktól ott sem voltam védve, ott is elértek a hamis híreket terjesztő honlapok. Bár néha valósággal menekültnek éreztem magam, legalább folytathattam a munkámat, megírhattam a könyvemet.

Most végre újra Finnországban van. Végül is nyert vagy veszített?

Úgy érzem, hogy mindkét fél veszített és nyert is. Én például rengeteg időt veszítettem az életemből és a zaklatásnak most sincs vége. Úgy tűnik, most már örökre ezzel kell együtt élnem. Majd ha egyszer meghalok, még azután is rágalmazó cikkeket fognak megjelentetni rólam.

Mindazok után, amin keresztülment, mit tanácsol a pályakezdő kollégáknak? Kutakodjanak az orosz trollok vagy Putyin viselt dolgai iránt?

Ó, nagyon is! Nekem ez már a hivatásommá vált. Gyerekkorom óta lenyűgözött és érdekelt Oroszország, amióta csak emlékszem, mindig is ki akartam deríteni a titkait. Néha persze eszembe jut, hogy találhatnék magamnak nyugodtabb és egyszerűbb munkát, de szeretem a kihívásokat, szeretek problémákat és rejtvényeket megoldani, akkor érzem jól magam, ha az apró részletekkel foglalkozhatok. Úgyhogy, ha valaki szenvedélyesen szeret kutakodni, akkor annak csak ajánlani tudom a témát. Azt is hozzá kell tennem, hogy mindenki nagyon kedves volt hozzám, aki Oroszországgal foglalkozik, az orosz témákról ír. Ez a különleges közeg már diákként befogadott.