Hiába csökkent a kibocsátás, a felmelegedés folytatódott

Nem oldja meg a járvány a klímaváltozást, rendszerszintű változásokra van szükség.

Az emberiség történetében sosem látott mértékben, globálisan majdnem 7 százalékkal csökkent 2020-ban a szén-dioxid kibocsátása az előző évhez képest. Ennek ellenére a szén-dioxid légköri koncentrációja továbbra is rekordokat döntöget, sőt a növekedésének mértéke is csak kicsit lassult – azaz egy világjárvány és az azzal kapcsolatos lezárások nyomán látható kibocsátáscsökkenés a globális felmelegedés szempontjából csak annyit jelent, hogy kicsit kevésbé romlott a helyzet. A pandémiás év azt mutatja meg, hogy nagyobb, rendszerszintű változásokra van szükség a klímacélok eléréséhez – írta Pieczka Ildikó meteorológus, a földtudományok doktora (PhD), az ELTE TTK Meteorológiai Tanszékének adjunktusa a Másfélfok.hu-n.

A szakember szerint a klímavédelem szempontjából gyakran jó hírnek tartott hétszázalékos csökkenést érdemes egy kicsit más szempontból is vizsgálni. Először például az állítást megfordítva: egy világjárvány és a hozzá kapcsolódó példátlan lezárások és korlátozások idején a megelőző évi, a 2019-es rekordmagas emisszió 93 százalékát még mindig kibocsátottuk.

További rossz hír: a hétszázalékos kibocsátáscsökkenés ellenére 2020-ban a szén-dioxid légköri koncentrációja nemhogy nem csökkent, de tovább növekedett – ha valamivel kisebb mértékben is, mint az a lezárások nélkül történt volna. A számítások szerint mindössze pár tized ppm-mel lett kisebb a 2020-as éves átlagos növekedés értéke, mint ha nem lettek volna lezárások – ez azt jelenti, hogy a légköri koncentráció szintje kisebb ütemben nő, mint arra a korábbi trendek alapján következtetni lehetett. Egyrészt a kibocsátás-csökkenés csak ideiglenes, már 2020 második felében újra emelkedni kezdett a kibocsátás, másrészt

Pieczka Ildikó úgy véli, ahhoz, hogy a szén-dioxid légköri felhalmozódását megállítsuk, rövidtávon legalább 50 százalékos, hosszú távon viszont még ennél is nagyobb kibocsátás-csökkentésre van szükség. A rekordcsökkenés önmagában kevés és ilyen formában nem is fenntartható. A kibocsátások tavalyi csökkenése nagyobb volt, mint a második világháború végét követő időszakban, a léptékét úgy kell elképzelni, mint ha a világ harmadik legnagyobb kibocsátója, az Európai Unió kiszállt volna egy évre a globális felmelegedés fokozásából.

A járvány nem oldja meg a klímaváltozást

Egyesek szerint ha egy ilyen rekordméretű bezuhanás is kevés a klímaváltozás mérsékléséhez, akkor nem is az emberi tevékenység hajtja a globális felmelegedést. Ennek Pieczka Ildikó szerint pont az ellenkezője igaz. A világjárvány és annak összes negatív következménye rámutatott arra, hogy van lehetőség jelentős kibocsátás-csökkentésre, azonban azt máshogyan kell elérnünk.

Hosszú távon nem a világ leállása és bezárkózása a megoldás, mert a korlátozások után – vágyva a korábbi „normális” életre – a kibocsátások még erősebben fognak növekedni, ahogy ezt Kína példája már mutatja. Az éghajlatváltozás mérséklése globális, rendszerszintű változtatásokkal képzelhető el, amihez meg kell nyerni a társadalmak támogatását. Ehhez a politikai-gazdasági döntéshozóknak olyan valódi és hatékony kibocsátás-csökkentési terveket kellene bemutatniuk az év végén esedékes glasgow-i klímakonferencián, amelyek egyelőre nincsenek kilátásban.

Ahogy az ENSZ Biodiverzitással és Ökoszisztéma Szolgáltatásokkal kapcsolatos Kormányközi Platform (IPBES) jelentése is rámutatott: sokkal jobban tudnánk kezelni a jövő világjárványait, ha a megfékezés helyett nagyobb hangsúlyt fektetnénk a megelőzésre. Ugyanez érvényes a globális felmelegedésre is.