Németország;koronavírus;harmadik hullám;

2021-03-26 17:58:19

Akár napi 100 ezer új fertőzöttet hozhat a harmadik hullám Németországban

Az eddigi legrémisztőbb előrejelzését adta ki a német járványügyi intézet.

Lothar Wieler szerint "egyértelmű jelek vannak arra, hogy a mostani hullám rosszabb lesz, mint az első kettő. Nagyon nehéz hetek várnak ránk" - fogalmazott. Egyúttal arra buzdított, hogy a húsvéti ünnepek alatt mindenki maradjon otthon. 

Az igazolt megfertőződések száma a brit mutáns miatt ugrott meg az elmúlt hetekben. Jens Spahn egészségügyi miniszter szerint Németország a „járványmaraton” utolsó szakaszában van és az ország egészségügyi rendszere áprilisban elérheti a határát. 

Az országban pénteken 21 573 új fertőzöttet találtak, 183 áldozatot követelt a járvány - írja összefoglalójában a Reuters. 

Eközben a maszkbotrány is borzolja a kedélyeket Németországban. Ebben több politikust azzal vádoltak meg, hogy nyerészkedett a védekezéshez szükséges eszközök beszerzésén. Mint lapunk beszámolt róla, csütörtökön már letartóztatták az első gyanúsítottat, aki nem egy politikus.