Napjaink francia kultúrharca

Óriási vita bontakozott ki Párizsban, de nincs egyetértés abban, hogy mennyire jogos az aggodalom az „iszlamo-baloldallal” kapcsolatos jelenség kapcsán és nem csak a szélsőjobb ármánykodásáról van-e szó. A front az egyetemekről átkerült a médiába és a politikába.

A franciaországi Grenoble-ban a minap botrányos dolgok játszódtak le, amelyek bizonyos tekintetben az egész államot érintik. Diákok a helyi egyetem Politikatudományi Intézetének falára két tanár arcát és nevét plakátolták ki, akiket fasizmussal és iszlámfóbiával vádoltak és menesztésüket követelték. A baloldali diákszakszervezet, az 1907-ben alapított, mintegy 30 ezer tagot számláló Unef a közösségi oldalakon terjesztette az akciót megörökítő képsorokat. Sokaknak déja vu érzése lehetett, hiszen a történtek hasonlítottak a tavaly, egy csecsen fiatalember által meggyilkolt történelemtanár, Samuel Paty elleni hecckampányhoz.

A politikai élet képviselői élesen elítélték az akciót, köztük Frédérique Vidal felsőoktatási miniszter. Gérald Darmanin belügyminiszter mindkét professzornak rendőri védelmet ígért. Az ügy mégsem jutott nyugvópontra. A diákszakszervezet folyamatosan közleményeket tesz közzé a professzorok elbocsátását követelve. Legutóbb azt állították pellengérre, hogy a két tanárt áldozatként tüntették fel a médiumokban. A diákok szerint ennek épp az ellenkezője igaz, mert egy fiatalabb tanerő van kitéve a két tanár „politikai, erkölcsi és szimbolikus erőszakának”.

Az oktatók sem akarnak visszavonulót fújni. Egyikük, Klaus Kinzler docens minden alkalmat megragad, hogy kifejtse a véleményét. A stuttgarti születésű tanár 25 éve tanít német irodalmat az egyetemen. Úgy véli, hogy a szólásszabadság forog veszélyben. „Elismerem, hogy nem értékelem nagyra a muzulmán vallást, de soha, soha, soha nem tápláltam ellenszenvet, előítéleteket a muzulmánokkal szemben” – közölte egy a diákokkal és a tanári karral folytatott levélváltás során.

A tudományos életben az iszlamofóbia kifejezés kapcsán is vita alakult ki. Kinzler szerint ezt nem lehet egy szintre helyezni az antiszemitizmussal és a rasszizmussal, ráadásul szerinte olyan „támadó jellegű” kifejezésről van szó, amely épp az iszlamisták malmára hajtja a vizet. Több ifjú kollégája ítélte el ezt a véleményét.

Valójában az ügy messze túlmutat önmagán. Elsősorban nem is a két egyetemi oktató sorsáról van szó, hanem egy néhány hónapja tartó ideológiai vitáról. Frédérique Vidal szerint „pusztító hatást” gyakorol az egyetemeken tapasztalható, francia kifejezéssel islamo-gauchisme, azaz „iszlamo-baloldal”. A felsőoktatási miniszter néhány hete azzal bízta meg az egykori magyar akadémiai hálózatnak megfelelő Nemzeti Tudományos Kutatási Tanácsot (CNRS), hogy készítsen jelentést az identitáspolitika jelenlétéről a tudományos kutatásokban.

A tárcavezetőnek az iszlamo-baloldal elleni fellépését azonban ügyetlenségek sora és a diplomácia teljes hiánya jellemezte. Egy tévéműsorban például egyetértett a riporternek azzal a felvetésével, hogy az egyetemeken Mao Ce-tung és Khomeini ajatollah szövetsége jött létre. A CNews televízióban pedig úgy fogalmazott, hogy az iszlamo-baloldal „fekély a társadalom egészén, az egyetem pedig nem valami áthatolhatatlan közeg”.

A CNRS ezt követően levélben tiltakozott, a testület kifejtette, hogy az iszlamo-baloldal terminusa légből kapott, nem felel meg a tudományos realitásoknak, és visszautasította a tárcavezető kérését, mert elfogadhatatlan, hogy a kormányzat illetékesei így tegyenek hiteltelenné bizonyos, például a gyarmatosítást követő időszakot érintő kutatásokat.

Ugyanakkor nem mindenki osztotta a CNRS véleményét. Pierre-André Taguieff, akitől a kifejezés származik, úgy vélte, hogy a terminus sem szélsőjobboldali, sem szélsőbaloldali, a testület a tiltakozással azonban egyértelműen az egyik fél oldalára állt. A Le Monde hasábjain mindenesetre 600 oktató követelte Vidal a lemondását. A miniszter azzal indokolta az iszlamo-baloldallal szembeni fellépését, hogy az akadályozza a kutatás szabadságát és elfogadhatatlan, hogy ne lehessen előadni Aiszkhülosz Oltalomkeresők című darabját. Ezzel arra utalt, hogy baloldali aktivisták megakadályozták a Sorbonne-on a mű bemutatását, mert szerintük rasszista rendezésről volt szó. Ami pedig a miniszter által elrendelt vizsgálatot illeti, azzal még Emmanuel Macron köztársasági elnök sem értett egyet, igaz nem is akadályozta meg.

Az iszlamo-baloldallal kapcsolatos vita Samuel Paty tavalyi meggyilkolása nyomán, valamint Emmanuel Macron elnöknek az „iszlám szeparatizmussal” szemben elrendelt intézkedései kapcsán lángolt fel. Miután Macron bejelentette az iszlám ideológia visszaszorítását célzó tervezetét, Jean-Michel Blanquer közoktatási miniszter úgy foglalt állást, hogy az egyetemi világot áthatja az iszlamo-baloldal, vagyis a baloldal egy részét is okolta az iszlamisták térnyeréséért .

A baloldalon nagy felháborodást keltett, hogy egyetemi aktivistáikat is felelőssé tették az iszlamisták véres franciaországi merényleteiért. A kormány ezután kicsit visszavett a lendületből, Gabriel Attal szóvivő február 22-án azt közölte, ha létezik is iszlamo-baloldaliság, akkor is csak jelentéktelen jelenségről beszélünk.

A New York Times és a Washington Post úgy értékelt, hogy kultúrharcnak lehetünk tanúi, amely az egyetemeken született, de a médiában és a politikában él tovább.

Franciaországban a Cnews által februárban közölt felmérés szerint tíz megkérdezettből hat vélte úgy, hogy az iszlamo-baloldaliság elterjedt Franciaországban. A jobboldali szavazóknál ez az arány 80, a 65 év felettieknél pedig 70 százalék. A baloldaliak nem látják ekkorának a problémát: a szocialisták szavazóinak 54, a zöldekéinek 45 és a baloldali radikális France Insoumise mögött állók 40 százaléka vélekedett így. Miközben a katolikusok, illetve a vallásukat nem gyakorlók 65 százaléka ért egyet a kijelentéssel, a muzulmánoknak csak a 38 százaléka. Az is érdekes, hogy egy másik felmérés szerint a megkérdezettek 66 százaléka ért egyet Frédérique Vidallal abban, hogy vizsgálják felül az egyetemi kutatásokat. Németországban tehát arról szól a vita, hogy merre haladjanak tovább a német szociáldemokraták, s például Wolfgang Thierse, a Bundestag egyik korábbi elnöke szerint nem lehet cél a társadalmi sokszínűség, Franciaországban az a kérdés, hogy a baloldal mennyire legyen szolidáris az iszlámmal.

Elérte a kormány, amit a szélsőjobb sem tudott

Franciaországban az iszlamo-baloldal kifejezés Pierre-André Taguieff szociológustól származik, aki 2002-ban használta Az új judeofóbia című munkájában. Annak kapcsán alkalmazta, hogy baloldali szélsőségesek az imperializmus elleni harc jegyében szövetségre léptek a palesztin nemzeti ügyet támogató iszlamistákkal. Ezek a szélsőbaloldaliak úgy vélik, hogy a muzulmánokat szisztematikusan elnyomják, méghozzá globális szinten.

A kifejezés Nagy-Britanniából eredeztethető, ahol a 2010-ben elhunyt Chris Harman brit újságíró, történész, a brit Szocialista Munkáspárt trockistáinak vezetője úgy vélte, a marxizmus győzelméhez szükség van a baloldali radikálisok és az iszlám közeledésére. Harman A próféta és a proletariátus című cikkében kifejtette, a baloldal tévedett, amikor az iszlamista mozgalmakat eleve antiimperialistának minősítette. Viszont nem zárta ki a baloldal együttműködését azokban az országokban sem, ahol a muzulmán vallás dominál.

Franciaországban ma előszeretettel magyarázzák félre vagy használják saját érdekük szerint Harman megállapítását. Az iszlamo-baloldal kifejezést akadémikusok és politikusok alkalmazták annak kapcsán, hogy szerintük a szélsőséges baloldaloldaliak „asszimilálódnak” az iszlámba. A kifejezés 2003-ban terjedt el a francia köztudatban, amikor a vallási jelképekről szóló törvény elfogadását támogató személyiségek minősítették így ellenfeleiket, akiket egyébként Laurent Lévy harcias politológus és teoretikus az iszlamisták hasznos idiótáinak nevezett „A feketék és az arabok” című munkájában. Több neves francia személyiséget (Alain Gresh, Edwy Plenel, Michel Tubiana, Raphael Liogier) előszeretettel bélyegeztek „iszlamo-baloldaliaknak”.

A terminus a szélsőjobb egyik kedvencévé vált. Jean-Yves Pranchere, a Brüsszeli Szabadegyetem elméleti politológiaprofesszora úgy vélte, a kifejezéssel azokat igyekeztek hitelteleníteni, akik kiálltak az emberi jogok mellett. Gilles Kepel iszlámszakértő úgy vélte, a muszlim vallás és a baloldal együttműködésének gondolata a politikai színtérre terelődött, miután beférkőzött az Engedetlen Franciaország (France Insoumise) nevű baloldali radikális pártba. Michel Onfray filozófus 2013-ban egyenesen úgy vélte, hogy a politikai erőt irányító Jean-Luc Mélenchon iszlamo-baloldalivá vált.

Fabrice Dhume-Sonzogni szociológus úgy vélte, a kifejezés összes előfordulásának a fele a jobboldali Le Figaro napilap számlájára írható, s tízegynéhány ember használta rendszeresen. David Chavalarias, a Nemzeti Tudományos Kutatási Tanács, a CNRS kutatási igazgatója azt közölte, hogy az iszlám-baloldaliság kifejezés 2016 óta elsősorban a szélsőjobboldali közösségi oldalakon fordult elő.

Emmanuel Macron elnöksége alatt a kormány egyes tagjai is előszeretettel beszélnek iszlamo-baloldaliságról, így Gérald Darmanin belügyminiszter, Jean-Michel Blanquer és Frédérique Vidal. A Párizsi Komplex Rendszerek Intézetének kutatása szerint 2019 októbere óta a francia kormány elérte azt, amit a szélsőjobbnak sem sikerült. A kifejezést azóta többször említették a Twitteren, mint 2016 és 2020 októbere között összesen.