A hetedik osztályos Lakatos Rózsa egyedül ült a halmajugrai általános iskola egyik osztályának padjában: dolgozatot írt, amit internet híján nem tudott odahaza elkészíteni. A lány jó fejű, hármas-négyes tanuló, de nagyon szerény körülmények között él. Édesanyja elhagyta, édesapjáról nem tudnak. Csecsemőkora óta a nagymamája neveli, aki korábban takarítóként dolgozott a közeli visontai hőerőműben, de a rendszerváltás után többekkel együtt őt is elküldték. Időközben krónikus beteg lett, a „normális” munkaerőpiacon már nem tud elhelyezkedni, alkalmi megbízásokból és közmunkából tartja el a kislányt és magát. Egészségi állapotának megfelelő közmunka az utóbbi hónapokban nem indult, így csak álláskeresési támogatást kapott, havonta huszonkétezer-ötszáz forintot. Ehhez jön még az unokája után járó családi pótlék, nagyjából tizenkétezer forint, így havonta ketten kevesebb, mint harmincötezer forintból élnek. Ottjártunkkor a hűtő üresen tátongott, a meleget adó sparhelt nem égett: a múlt heti szélvihar a kéménybe sodort egy omladozó téglát, ami elzárta a nyílást, a kályha csak füstöl, így inkább nem gyújtanak be.
– Választanom kellett, hogy vagy a számlákat fizetem be, és akkor lesz vizünk, vagy az internetet, s akkor a kislány tud tanulni – mondta Lakatos Erzsébet. Előbbit választotta. Lehet, hogy később kompenzációból visszakapnák az internetre a kormány által megígért pénzt, ők azonban nincsenek abban a helyzetben, hogy „hitelezzenek” az államnak, akár csak néhány hétig is.
Halmajugrán a nagyjából ezerháromszáz fős lakosság 98 százaléka roma, a Heves megyei településen háromszáz általános iskolás korú gyerek él. Okostelefon szinte minden családban van, sőt olyan ház is akad, ahol a gyerekek mindegyike rendelkezik egy-egy ilyen készülékkel, de sokkal jellemzőbb, hogy egyetlen mobiltelefont használ olykor öt-hat gyerek is arra, hogy délelőttönként kövesse a tananyagot az interneten. Ez szinte lehetetlen küldetés, a másodikosok más tempóban és mást tanulnak, mint a hatodikosok, nem lehet egyik gyerektől a másikig „dobálni” a telefont, emiatt van, aki csak „testben” van jelen az online órákon, épp arra a pár percre, amíg hozzájut a készülékhez.
Lakatos Imre, aki bontásokat vállal a környéken, és ezzel tartja el a családját, azt mondja: neki egy másodikos, egy negyedikes, és egy hatodikos fia van, korábban karácsonyra vagy születésnapra mindannyian kaptak mobiltelefont, ők pedig előfizetnek vezetékes internetre, amit wifin keresztül osztanak meg. Szülőként azt látja, hogy a helyi iskola könnyebb feladatokat ad a legidősebb gyereknek, mint a másik két nebulónak, aki a szomszéd faluba, egy magasabb követelményeket állító iskolába jár, de szerinte a távoktatás minden olyan kisgyereknek nehéz, aki megszokta, hogy a tanító néni közvetlenül is foglalkozik vele, a saját ritmusában.
Lakatos Rózsának mégis szerencséje van, a halmajugrai független polgármester, a szintén roma származású, jogi végzettségű Lakatos Rozália ugyanis az elmúlt hetekben körkérdésben mérte fel, kinek okoz tanulási nehézséget a laptop vagy az okostelefon hiánya. Korábban azt is felvetette, hogy a szülők mondjanak le egy bizonyos időre az egyébként nekik juttatott szociális segélyről, vagy egyéb támogatásról, és ennek fejében az önkormányzat mindenkinek vásárol egy-egy tabletet, de erre végül a többség nemmel válaszolt, ami azt jelenti, hogy még egy ilyen faluban is akad szinte minden háztartásban legalább egy okostelefon, vagy tablet. Más kérdés, hogy ehhez milyen technikai háttér kapcsolódik, hiszen Halmajugrán például még mindig nem sikerült kiépíteni az államilag megígért széles sávú internetet.
A polgármester végül a valóban rászoruló négy családnak vásárolt egy-egy tabletet, a hozzá való feltöltőkártyás mobilcsomaggal, s egy ilyen jutott el ottjártunkkor Lakatos Rózsához is, akinek családja még az itteni átlagnál is jóval szegényebb. Neki mostantól már nem a nagyanyjával kell osztoznia a pici okostelefonon, ha be akar kapcsolódni a tanórákba, és az iskolában sem kell egyedül ülnie a padban feladatokat oldva, a szegénység bélyegével. A lány csecsemőgondozónak készül, már ki is nézett egy bentlakásos egri középiskolát, ahová majd felvételizni szeretne jövőre. Azt mondja, a tizenhárom fős osztályából hárman-négyen követik majd a példáját, a legtöbben azonban nem akarnak tovább tanulni: maradnak otthon a szülőkkel, és közmunkásként, vagy egy építőbrigádba betársulva képzelik el a jövőjüket.
Sokaknak évet kellene ismételni
„Nagyon nehéz. Nincs nekünk ehhez semmink. Kértük, hogy füzetbe küldjenek feladatokat" - így értékelték a szülők a koronavírus miatt bevezetett digitális oktatást azon a hat, hátrányos helyzetű dél-borsodi településen, ahol K. Nagy Emese az egri Eszterházy Károly Egyetem Pedagógiai Karának dékánja, a hejőkeresztúri általános iskola vezetője végzett kérdőíves kutatást az online oktatás nehézségeiről. A beszámolók szerint volt, ahol kezdetben csak egy telefon állt rendelkezésre, bár idővel az iskola biztosított minden gyereknek tabletet.
- Van bennük akarat … tudják, hogy felelősségük van. De mennének nagyon iskolába. Sokan azt hinnék, hogy a gyerekek örülnek ennek, pedig nem így van. Legszívesebben mennének - ilyen vélemény is volt a felmérésben, kiemelve, hogy sok szülő csak most szembesül azzal, mekkora munkát látnak el a pedagóusok az oktatás során. "Most tudjuk meg igazán, hogy önöknek nagyon nagy erő és kitartás kell ehhez a szakmához … én csak pici pontocska vagyok, csak picit kóstolgatok, de ez napi 8 órán keresztül hatalmas nagy dolog”.
Noha a felmérés nem tekinthető reprezentatívnak, megállapításaik jórészt igazak az ország valamennyi olyan településére, ahol 50-80 százalékban hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek járnak általános iskolába. - A válaszokból kitűnt, hogy a szülők nehezebben vették az akadályokat, mint a gyerekek. Nem voltak, nem is lehetettek felkészülve az online módon szervezett oktatásra, s ez a hiányosság nem csak az eszközök kezelésének nehézségében mutatkozott meg, hanem sok esetben az eszközök hiányában is.
A tanulók 42 százaléka nem rendelkezett megfelelő eszközzel, de a 762 iskolásból 83 tanulónak és családjának, tehát körülbelül minden tizedik gyereknek nem volt még telefonja sem. A családok szegénysége rányomta a tanulók iskolai haladására a bélyegét, amiből látni, hogy a digitális szakadék átugrása rendkívül nehéz, illetve szinte behozhatatlan hátrányt jelent a szegény családok gyermekei számára – állapította meg a tavaly októberi felmérés. K. Nagy Emese szerint a helyzet idén tavaszra némileg javult, nemcsak a felszereltségben, de abban is, hogy a tanárok és a gyerekek is rutinosabbá váltak, könnyebben birkóznak meg az online oktatás kihívásaival.
E falvakban a szülők kezdetben rendkívül soknak, és a gyerekek számára megerőltetőnek találták a pedagógusok által kijelölt feladatok mennyiségét, de az intézményvezetők később ezt igyekeztek szabályozni, csökkentették a feladatokat és rövidítették a tanulási időt. Ennek ellenére továbbra is igaz, hogy Sajókazán, Baktatéken, Halmajugrán vagy más, hozzájuk hasonló hátrányos településen a szülők többsége nem képes a gyermekének a tanulásban segíteni.
A kutatásból kitűnik, hogy a hátrányos helyzetű iskolák pedagógusai úgy vélik, a lehetőségekhez mérten sikeresen oldották meg a feladatot, ugyanakkor az is egyértelművé vált, hogy számos olyan problémával találták szemben magukat, amelyekre a felkészülés a vírus terjedésének időszakában már lehetetlennek bizonyult. A felmérés végkövetkeztetése mindennek ellenére az, hogy a pedagógusok, a diákok és némiképp a szülők is előrelépést tettek a digitális eszközök használatában, s ez nagy valószínűséggel hatással lesz az oktatásra, innovációkat vagy akár reformokat is elindíthat.
A pedagógusok mindennek ellenére sok gyermek esetében nem tudták átugrani a digitális szakadékot, s kérdés, hogy a krízis elmúltával hogyan tudják majd ezt a leszakadást kezelni, a lemaradást behozni, a tanulókat felzárkóztatni – tették hozzá. A Népszavának egy oktatási szakértő ezzel kapcsolatban annyit mondott: a nagyjából nyolcszázezer hazai általános iskolai tanuló tíz százalékának, vagyis nyolcvanezer gyereknek újból meg kellene ismételnie az adott tanévet, mert a tanulási nehézségek miatt számukra egész egyszerűen „kiesett” az a tananyag, amit digitálisan kellett volna elsajátítani.
