vakcina;Magyar Szervátültetettek Szövetsége;koronavírus;

2021-03-31 12:18:41

Nem kapott még oltást a szervátültetettek 45 százaléka

A koronavírus-járvány halálos áldozatainak listájának első két helyén a dializált és a vesetranszplantált betegek állnak, világszerte az extrém veszélyeztetett csoportba sorolják a szervátültetetteket.

Bár januárban ígéretesen megindult a szervátültetettek oltása, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) információi szerint akadozik a folyamat, a körülbelül 4600 oltásra regisztrált transzplantált 45 százaléka még mindig nem kapta meg a koronavírus elleni vakcinát. Annak ellenére, hogy valamennyien az extrém veszélyeztetettek körébe tartoznak, és jelenleg már a kisebb kockázatú csoportok is sorra kerültek. A szövetség közleménye szerint a helyzet gyors megoldása érdekében az országos tisztifőorvos segítségét kérik.

A szervátültetetteket világszerte az extrém veszélyeztetettek csoportjába sorolják, így beoltásuk nem korcsoportonként történik – mondta Grózli Csaba, az MSZSZ stratégiai és orvos igazgatója. A Nephrology Dialysis Transplantation szakújság márciusi cikkére utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a Global Burden of Disease munkacsoport adatai szerint világszerte a krónikus vesebetegség és a veseátültetés volt a súlyos kimenetelű Covid-19 vezető kockázati tényezője 2020-ban. A járvány áldozatai között az első két helyen a dializált és a vesetranszplantált betegek állnak. Az adatokat 17 millió felnőtt egészségügyi adatainak elemzésével, köztük 11 ezer koronavírus okozta haláleset feldolgozása alapján állapították meg. Mindezek egybevágnak a járvány nyilvánosan elérhető, magyarországi halálozási adataival – idézte a szervezet közleménye Grózli Csabát. 

„A hazai szervátültetettek száma 5100, közülük 26-an vesztették életüket. Az extrém veszélyeztetettség miatt különösen indokolt a dializált és a transzplantált betegek oltásának mihamarabbi befejezése” – emelte ki az igazgató. Szerinte egyszerűsíthetné a rendszert, ha a szervátültetettek és szervre várók soron kívül jelentkezhetnének az oltópontokon, illetve háziorvosuknál.

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége márciusban végzett, online kérdőíves felmérése azt mutatta, hogy noha a szervátültetettek 90 százaléka regisztrált a védőoltásra, 45 százalékuk még mindig nem kapta meg a vakcinát, miközben már a kisebb kockázatú csoportok is sorra kerülnek. Különösen aggasztó a 60 és 69 év közötti korosztály helyzete.

A Magyar Transzplantációs Társaság március 9-i ajánlása szerint a szervátültetettek Pfizer, Moderna, AstraZeneca és Sinofarm vakcinákkal olthatók. Ugyanakkor mivel gyengített immunrendszerük miatt kisebb a válaszreakció, a termelt ellenanyag mennyisége, ezért számukra a legnagyobb immunválaszt adó oltóanyag, a Pfizer vagy a Moderna lenne az ideális. A felmérés szerint a szervátültetettek 30 százaléka kapott Pfizert és 5 százaléka Modernát, a többiek AstraZenecát (63%) és Sinopharmot (2%).

Az oltások 63 százalékát a háziorvosok adták be.

A felméréssel az MSZSZ segíteni szeretné a hivatalos döntéshozatali mechanizmust, ezért a feldolgozott adatokat elküldték az országos tisztifőorvosnak is – közölték.