egészségügy;ellenzék;koronavírus;parlamenti vizsgálóbizottság;

2021-04-01 20:04:21

Kötelezővé tenné az oltást Gilly Gyula egészségügyi közgazdász

Egészségügyi szakemberek panaszkodtak a járvány elleni védekezés hiányosságaira az ellenzék által létrehozott parlamenti testület ülésén.

Szigorúan tilos volna nyitni a jelen helyzetben, és ameddig nincs meg a lakossági szintű védettség, addig úgy kellene eljárni, mintha nem volna vakcina – jelentette ki az ellenzék által létrehozott parlamenti koronavírus-vizsgálóbizottság, csütörtöki online ülésén Gilly Gyula orvos, egészségügyi közgazdász. A „Covid 2021 vizsgálóbizottság”  ülésén, amelyen egészségügyi szakembereket hallgattak meg, egy kérdésre reagálva úgy nyilatkozott:

Gilly Gyula előadásában a célzott, differenciált hazai védekezést hiányolta, az izoláció mellett a fertőzöttek 8-10 napra visszamenő kontaktuskutatást sürgetve.

A tesztelésről szólva kifogásolta, hogy Magyarország egyáltalán le sem hajol ezért az egyetlen egy fegyverért.

A szakember szerint az egyéni védettség soha nem komplett, mert a vakcinák nem százszázalékosak. Ráadásul teljesen eltérők a becslések arról, hányan estek már át Magyarországon a fertőzésen:  

Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke kiemelte:

a kezdeti problémák szinte kivétel nélkül megszűntek mostanra, a védőfelszerelés-ellátottság jelentősen javult. ugyanakkor nem titkolta:

Kusper Zsolt szerint a „bérfelzárkóztatás” sem oldja meg a problémákat. Sorolta: a járvány miatt bonyolultabb, lassabban végezhető feladatokat kellett és kell elvégeznie a mentőszervezetnek, nemegyszer a háziorvosok teendőit véve át, miközben többórányi munkaidőt vehet el például a vidékről a fővárosba vezényelt egységek napi utazása. Szerinte a legsürgetőbb feladatok közé tartozik: