Kiakadtam az előválasztási hírek kapcsán - erre még visszatérek - és miközben próbálok rendet tenni könyveim között, egy Bibó-kötet esett Müller Rolf Péter Gábor életrajzára. Már az is zavart, hogy így látom őket együtt. Pedig itt voltak köztünk, csak öt év korkülönbség, magyarok voltak, és mindketten úgy gondolták, hogy helyesen cselekszenek. Feltételezem, Péter Gábor meg volt győződve, hogy ő Szálasi Ferenc ellentéte, pedig ők rokonlelkek voltak és mindkettejük igazi ellentéte Bibó István és a hozzá hasonló, gondolkodó emberek. Arra kellene törekednünk, hogy minél több Bibó-szellemiségű és minél kevesebb Péter-lelkületű honfitársunk legyen. E cél még odébb van, mivel nemrég olvastam, hogy Demeter Szilárd, aki szerint Európa Soros György gázkamrája, közpénz milliárdokat fog kapni valami ifjúsági kulturális programra. Özönleni fognak hozzá. Borhi László írt egy fontos cikket "Sortűz a Ritz előtt" címmel (ÉS, III. 5.), melyben említ egy fiatal nőt, Fehérhegyi Katalint, aki azzal indokolta nyilas párttagságát, hogy ott "végre valaki" lehetett.
Újságírói éveim során több emberrel is találkoztam, akik egy olyan pártban találták meg számításukat, amellyel addig nem szimpatizáltak. De amikor a kiszemelt párt nem fogadta tárt karokkal, vagy nem a várt pozícióval, az illető máshol próbálkozott. Ez nem ritkaság, besegít az önámítás, elvégre itt nem az elvek szintjén megy a döntés, hanem érzelmi alapon: "legyek én is valaki". El is vesztettem barátokat, mivel személyem régi énjükre és korábbi véleményükre emlékeztette őket. Észérvek kontra érzelmek - az utóbbi a nyerő.
Tévedés lenne azt gondolni, hogy Orbán Viktor politikai jobbra sasszézása is ilyen jellegű jelenség volt, mivel őt nem a liberális szemlélet vezette; számára akkor az tűnt nyerőnek az MSZMP haláltusája idején. A vezéreszme a hatalom megszerzése volt, hogy "végre valaki" legyen. Érdekes volt hallgatni Lánczi Tamást a Pesti TV műsorában (2021. III. 16.), amint kritizálta Fekete-Győr Andrást, aki szerinte azért törekszik hatalomra, hogy bármit megtehessen. Vélhetően fel sem fogta, hogy kritikus szavai tökéletesen passzoltak Orbán Viktorra.
Néhány barátom már egy ideje úgy véli, hogy miniszterelnökünk szellemileg kifáradt, de szerintem ez téves. Ő csak a bázisához szól. Így néha valóban túltolja a biciklit, mint például mikor a kórházi dolgozókat a 48-as márciusi ifjakhoz hasonlította. Túlzásba tudja vinni a hízelgést - "Matteo Salvini a hősöm" -, meg van a dafke vonala - "ha nem tetszik a felcsúti vasút, meghosszabbítjuk Lovasberényig" -, és ami Amerikában az "own the libs", amit úgy fordítanék, hogy "froclizni a libernyákokat", vagyis olyanokat mond vagy tesz, amiről tudja, hogy a liberálisok (de most már az egész ellenzék) kiütést kapnak és teleírják maradék médiafelületeiket. Aztán emberei ezen csámcsognak. Taszító volt látni március 16-án, amint a hírhedt guantánamói kínzásokon röhögcséltek a "Keménymag" című Hír TV-műsorban.
Ez megy a plebsznek, miközben a háttérben komoly munka folyik, amint az adófizetők pénze elveszti közpénz jellegét. És ne felejtsük a propagandával járó feladatok sorát, mint például kimenni Ferihegyre tapogatni a megérkezett "jóégtudjamivanbennük" hatalmas csomagokat. Orbán bázisánál ez úgy csapódik le, hogy ő ezt értünk teszi, ő mindenre figyel. Ráadásul most még a Néppárt-ügyet is meg kell torolni és valami rivális frakciót kellene összetákolni.
A CIA új igazgatója William J. Burns szerint Orbán egy autoriter személyiség, aki leértékeli a polgári jogokat. Habár a COVID-19 kapcsán több kijelentést tett, miszerint most nem kritikákra, hanem nemzeti felzárkózásra (persze mögötte!) van szükség, szerencsénkre nem kísérletezik ennek kikényszerítésével. Elég, ha bázisa erősebb marad mint az ellenzék támogatottsága. Tudjuk milyen volt, amikor vesztett. Ezért is volt érdekes olvasni Révész Sándor véleményét, miszerint lehet, hogy Orbán a 2022-es választás elvesztésére készül. Elképzelem amint színészi tehetségét kamatoztatva sajnálkozva elmondja, mennyi mindent tervezett még tenni a magyarokért, de hát ha nem kellek .... Közben az utcán a Kubatov-különítmények, teljes felfordulás országszerte, a lakájmédia csalás vádjával hergeli a tömegeket. Az új kormány próbál megbirkózni a rengeteg problémával, az államadóssággal - megszorítások! -, a jogállamiság helyreállításával, a korrupciós ügyek feltárásával, a betelepülések gondjaival, stb, miközben a rengeteg beépített Orbán-káder keresztbe tesz, ahol csak tud. Perek tucatjai indulnak és nem is folytatom. Korábban Inotai András röviden írt erről, de kell hogy többen is figyelmeztessük az ellenzéket és a lakosságot általában, hogy mi jöhet. Nem kell sokáig várni, az új kormány lemond és az emberek felsóhajtanak - végre rend lesz! Nem lepne meg, ha a Fidesz felvenné a Nemzeti Akarat Párt nevet (ha az nem lenne foglalt). Mi meg visszasírjuk 2021-et.
"Régen egyszerűbb volt minden", mondja egy ismerősöm. "Voltak a komcsik és voltak az emberek, akik güriztek." Azért ennél bonyolultabb volt '90 előtt, volt a félelem-vezérelt alkalmazkodás a hatalom elvárásaihoz és a "nem szól szám, nem fáj fejem". A mostani igazodás és a vele járó önámítás más, mert itt nem a félelem, hanem az érdekek széles skálája a motiváció. Mostanában Gyertyán Ervin "Lidérc és ingovány (1938-1953)" című önéletrajzát olvasom, ami segít megérteni az emberek viselkedését. Korábban tévesen gondoltam, hogy a diktatúra okozta az emberek negatív magatartását, ma is vannak hasonló esetek, csak a konzekvenciák mások. (Nem csekély különbség!) Gyertyán önkritikusan ír az 50-es évekről és önmagáról. A pártpropaganda szintjén kezelte a Rákosi-kormányt, elhitte, sőt, hitt a meghirdetett vonalban és nem vett tudomást a valóságról, illetve magyarázkodott magának, mentségeket gyártva: "de a fő csapásvonal helyes...", stb. Az önámításnak komoly szerepe volt, mivel embereket mentett meg a börtöntől.
Önelégült gúnyolódást hallunk a kormányoldalon, hogy milyen kevés kórházi dolgozó nem írta alá az új munkaszerződését. (Amikor a szó szoros értelmében minden ember fontos!) Az oltás után egy külön teremben kellett kivárni a 15-20 percet. "Imre teljesen kiakadt, minek pont most ezt forszírozni. Napi 14-16 órát dolgozik, ha nem többet, állandóan szorong, mi lesz, ha ő is elkapja" - mondja egy nő az ismerősének. "A határidő előtt két nappal kapta kézhez a szerződést! Hülyék ezek? Persze aláírta, mi mást tehet, ott a család meg a rezsi, meg hova a fenébe is menjen?"
Tudnak kormányunk tagjai tükörbe nézni?!
Az ellenzék gyakran ostorozza a kormányt a pandémia kapcsán, leginkább az oltóanyagok körüli titkolózás miatt. Egy barátom elküldte amit Juszt László írt, idézve Gulyás Gergelyt, aki szerint “törvénysértő, hogy a nyilvánosság a mai napig nem ismerheti teljes egészében a vakcinák gyártására, illetve szállítására vonatkozó szerződéseket, a vírusfertőzés kezelésére alkalmas gyógyszerből rendelkezésre álló készleteket. (...) Szintén nem ismert, hogy az egyes régiókba milyen terv, illetve elosztás történik, ami felveti annak a gyanúját, hogy ezek kiszállítására nem kizárólag szakmai megfontolások alapján kerül sor”. Gulyás szerint “az oltóanyag kapcsán a titoktartás azért is rendkívül káros, mert a közvélemény a megfelelő tájékoztatás hiányában nem csupán a többmilliárdos üzlet mára beigazolódni látszó tisztességtelen hasznát valószínűsíti, hanem az oltóanyag hatékonyságát is megkérdőjelezi, így a közbizalom elvesztésével az új influenza elleni védekezés egészének sikeressége kerül veszélybe”, fejezte be Gulyás a H1N1 vírus kapcsán tett nyilatkozatát. (2009. 11.21. MTI) Aki ma hasonlókkal vádolja a kormányt, rögtön megkapja a "víruspárti" címkét. Röviden: Nem, kedves Vera Jourová, ön nem sértett meg azzal, hogy itt "beteg demokrácia" van. Sőt, ön finoman fogalmaz.
Zűrös időkben még nagyobb szükségünk van egészséges demokráciára, az információ szabad áramlására, konzultációkra és vitákra. Ez lenne a média feladata is. "A hivatalos politika azonban rendületlenül a maga sikerpropagandáját harsogta süketen és vakon a nép valóságos helyzetének felismerésével szemben", írta Gyertyán Rákosiékról. Fiatalkoromban Révai József és társai mondták meg a szerkesztőségeknek, mit hogyan kell tálalni. Most Bende Balázs (volt CEU-diák!) és társai teszik ugyanezt. De nézzünk előre.
1990 óta figyelem a választásokat, a pártokat, és az előválasztást pozitív lépésnek tartottam. Mostanáig. Amit eddig hallok az őszre tervezett programról, ez ugyanúgy fog lezajlani mint korábban, vagyis versenyezzenek, hogy ki a legalkalmasabb, hogy leváltsa a regnáló hatalmat. De itt nem az "én" a fontos hanem a "mi". Itt ellenzéki összefogásról van szó, nem pártok versenyéről. Ahogy hallom az emberek beszélgetéseit, direkt idegesítő számukra a rengeteg adat, amit egy politikusi előadással kapnak. Kell egy szakmai program szakemberek részére, amiről legyen széles körű vita. Ennek legyen egy közérthető verziója, mikor e viták lezárulnak és e dokumentummal induljon az országjárás, a szórólapozás, stb. Ennek egy előre egyeztetett időpontján jöhet egy széles körű közvélemény-kutatás arról, hogy kit tartanak a legalkalmasabb miniszterelnök-jelöltnek, ami, tetszik-nem tetszik, nagyrészt érzelmi alapon fog eldőlni. Aztán az a személy és csapata majd járja az országot, hirdetve az összefogás programját.
2010 tavaszán Charlie Rose műsorában volt egy vita Barack Obama elnök költségvetéshiány-csökkentés bizottságáról (Deficit Reduction Commission). Demokrata és republikánus vezetők vettek részt benne. Egyetértettek, hogy nem lesz ebben haladás, amíg a politikusok csak az újraválasztásukkal törődnek. Múltak az évek. "Mikor elkezdtük ezt a munkát azt gondoltuk, hogy unokáink érdekében cselekszünk. Később azt mondtuk, hogy gyermekeinkért tesszük. Most már tudjuk, hogy magunkat akarjuk megmenteni" - mondta több évnyi vita után Erskine Bowles (D), aki Bill Clinton elnök idején szolgált.
És figyeljük mit mond Sir David Attenborough. Valóban már ott tartunk, hogy saját magunk és a gyerekek megmentésére kell koncentrálnunk. Mert "ha így folytatjuk, minden, aminek köszönhetően biztonságban érezhetjük magunkat - élelem termelés, friss vízhez jutás, élhető hőmérséklet, óceáni élelmiszerlánc -, összeomlik". Ezt mondta az ENSZ Biztonsági Tanács február 23-i vitájában.
