Kriptókkal a paraziták ellen

Reggel ébredés után végy egy digitális pénztárcát, egy kis böngészéssel a világhálón válogathatsz az ajánlatok között.

Utána keress egy piacteret, ahol "nem cserélhető tokent/igazolást" (non fungible token: NFT) adnak-vesznek. Ezekből is van bőven a virtuális sztrádán, erre kapcsold rá a teli vagy üres tárcát, ez egy kattintás a jobb sarokban. Utána vedd kezelésbe a művet, lehet az amatőr fénykép, irka-firka, komoly, komolytalan tartalommal, dobszóló, nádi hegedű, vagy akár egy valódi műalkotás, varázsolj belőle elektronikus fájlt. A számítógéppel kódhalmazzá alakított cuccot bízd egy raktárként működő decentralizált szolgáltatóra - ilyet is találsz bőven a hálón -, amely gondoskodik róla. Elkészíti a „tokent”, benne az alkotással, rögzítve minden lényeges tudnivalót, és nem utolsósorban a hitelesítést, egyediséget biztosító kriptografikus aláírást. A tennivalókról részletes instrukciókat kapsz a website-on. Ezután irány a piactér, ahol már vár a kripto-bukszád. 50-100 dollárral, valójában ennek megfelelő "etherrel" (kriptopénzzel) könnyebb leszel, mire a jegyzett portékák közé kerül a tiéd, az aukció indulása ezután már csak percek kérdése. Ugye bébi, könnyű…

Hogy mennyire, azt jól mutatja, egy újságíró számára sem jelentett nehézséget, hogy NFT-ként értékesítse a The New York Times-ban megjelent írását, valójában csak annak fényképét, s a cikk nem mellesleg az NFT-piac jövőjét is taglalta, nem egészen maradéktalan optimizmussal. Félmillió dollárt kapott érte. Az összeg a nagy múltú lap 110 évvel ezelőtt létrehozott jótékonysági alapjába került.

A kriptovilág tele van csalóval, gyors meggazdagodásra vágyó szélhámossal, és környezetkárosító – írta többek között a tekintélyes amerikai lap technológiára specializálódott szerzője, Kevin Roose, aki úgy gondolta, ami a celebeknek sikerült, azzal miért ne próbálkozhatna egy mezei firkász is. „Amikor elővezettem a főnököknek az ötletet, azt gondoltam, biztos van olyan Times-olvasó, akinek a bukszájából kikívánkozik néhány ether, és ha csak kíváncsiságból is, de megpróbálkozik a licittel. Biztos, ami biztos, 800 dolláros minimumárat kötöttem ki, majd útjára bocsátottam a tokent reggel. Estére 30 000 dollárnál tartott az alku, reggelre 43 000-t ajánlott valaki. A harmincadik, zárás előtti utolsó licit 350 ether, azaz 560 000 dollár volt, és alig néhány perc múlva, miután a platform leszedte a sápot, a digitális pénztárcámban 500 000 dollárnyi kriptovaluta landolt” - idézte fel az eseményeket a szerző. Az egész szürreális, hiszen csak egy újságoldal fotója, egy hiteles digitális aláírás volt az áru, és bónuszként ingyen koncertjegyet, vagy DVD-t sem tudott felajánlani, leszámítva a New York Times jogászainak dörgedelmeit, ami csatolva volt, miszerint a vevő nem szerez copyright jogot, nem sokszorosíthatja a cikket, a lap egyfajta felügyeleti jogot is megőriz, szóval vonzereje enyhén szólva is kétes.

Az aukció website-ján @3fmusic név alatt licitáló győztes profilját a Twitter fedte fel, egy Dubajban működő zeneipari társaság vezére, bizonyos Farzin Fardin Fard, immár több, 10-20 ezer dolláros NFT tulajdonosa, szépszámú Instagram követővel. Ő maga nem nyilatkozott, a társaság szóvivője viszont üzent a Twitteren: „Hosszú ideje elkötelezettek vagyunk a médiával és a művészetekkel. A cégvezetés együttműködik ismert, és tapasztalt művészeti tanácsadókkal, akik állítják, az új technológiák nem csak a mi üzletünk promotálását segítik, hanem a művészeket és magát a műtárgypiacot is. Úgy döntöttünk, úttörők leszünk ebben az iparágban is.” Egy másik licitáló, Jiannan Ouyang, személyesen szólalt meg. Az NFT-gyűjtő 469 ezerig ment el az alkudozásban, mint mondta, professzionális és magántermészetű volt a motivációja. A Facebook volt tudományos kutatója jelenleg blockchain-vállalkozó, felesége pedig újságíró. “Ennek a kolumnának a sorsa megmutatja hogyan alakulhat át a modern média és a hirdetési ipar köszönhetően az NFT technikának”- mondta Ouyang. Az NFT-gyűjtők azt gondolják, ezek a korán megszerzett kriptók egyszer annyit érnek majd, mint ma egy könyvritkaság, vagy egy festő mesterműve.

Ouyang ugyanakkor elismerte, az újságcikk NFT értéke meglehetősen „spekulatív és szubjektív”. Egy másik potenciális vevő, a Rulton Fyder álnéven nyilatkozó NFT-művész, 21 ethert, azaz 34 000 dollárt szánt volna a cikkre. Ő annyit mondott, az NFT új digitális értéket teremt, amit érdemes komolyan venni.

A 70-es években felnőtt generáció számára fontosak az egyedi könyvek, műalkotások, az NFT viszont - legyen szó valós, vagy virtuális dologról -, a jogot emeli gyakorlatilag fizikai tulajdonná, nyomon követhetővé bárhol és bármikor. André Allen Anjos számára egy jel volt az akció, hogy élhet ő is ezzel a lehetőséggel. Az elektronikus zenész azt mondta, a hozzá hasonló zenészek életét teszi tönkre az internet, amely lehetőséget ad alkotásaik korlátlan sokszorosítására. A blockchain megálljt parancsol, korlátozza, keretek közé szorítja, és nyomon követi a zenekereskedelmet, biztosítja az eredet tisztaságát, és persze az alkotók honorálását. Egy másik NFT-művész, amúgy az Apple munkatársa, viszont egyszerű publicitást akart magának azzal, hogy beszállt az alkuba néhány ezer dollárral, míg egy harmadik, saját bevallása szerint kriptovaluta megszállott, azt mondta, egy ilyen nagy port felverő akció nem csak a nyertesnek hoz hasznot, hanem a vesztesek tömegének is reményt nyújt. Azt hiszem, ő fogalmazta meg a lényeget, ami nem más, mint a marketing. A szereplés olyan nyilvánosságot jelent, amely megtámogathat bármilyen célt. Jól látják ezt a piac szereplői, akik között - valljuk be - kevés a műgyűjtő, annál több a számító üzletember, spekuláns. És az NFT kiváló eszköz a kezükben, nem csak azokéban, akik valamilyen módon kapcsolódnak az iparághoz - platformok, blockchainek, kriptotőzsdék működtetésében érdekeltek -, hanem olyanokéban is, akik valami egészen más típusú portékának ágyaznak meg a kivételes figyelmet kapó újdonság farvizén. Ők fújják a lufit, de nagy a valószínűsége annak, hogy nem lesznek benne, amikor kipukkad. A tömeg pedig siet, nem akar kimaradni „valami jóból”. Ami a kriptovaluták piacán történik, azt másolják most az NFT hittérítői, és a köznép, a kockázatokkal mit sem törődve, megpróbál a nagyok leveses táljának közelébe férkőzni. De félő, hogy cserben hagyják őket. Ideológia készül bőven az NFT köré is, simfolva a képkereskedőket, s a művészet, a művészek érdekeit hangsúlyozva, ahogy a kriptovaluták pártolói is mondják a magukét, miszerint a kriptó, a blokklánc nem egyszerűen a fizetés forradalmát, hanem a bankok, biztosítók, hitelintézetek, közjegyzők és egyáltalán minden, a pénzügyi rendszert terhelő közvetítő „parazita” végét jelenti.

És most megyek, meggyőzni a főszerkesztőt, dobjuk fel valamelyik NFT-tőzsdére ezt a cikket.