Előfizetés

Hrutka: János: Minden és mindenki eszköz

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.04.06. 21:40

Fotó: HRUTKA JÁNOS FACEBOOK-OLDALA
A korábbi focistát a Spíler TV-től alighanem ugyancsak véleménye miatt küldhették el.
"A tények ismerete nélkül szomorú, hogy bárki elveszítheti állását véleményéért, egy adott helyzet más aspektusból való megközelítéséért. Ha egyetértünk vele, ha nem"

-írta Facebook-oldalán Hrutka János. A volt focista, a Spíler TV korábbi szakértője annak kapcsán nyilvánult meg, hogy véleménye miatt küldték el a német élvonalban szereplő Hertha Bsc magyar kapusedzőjét, Petry Zsoltot.  Hrutka szerint pontosan senki sem tudhatja, hogy milyen pontok szerepelnek egy stábtag vagy a sportolók szerződésében az ilyen esetekre vonatkozóan, milyen belső protokollnak kell eleget tenniük egy-egy megkereséssel, esetleges nyilatkozattal kapcsolatosan az érintetteknek. Egzaktan azt sem tudhatjuk, hogy mit mondott Petry Zsolt a témát éppen egy másik ruhába öltöztetni próbáló újságírónak, hogy visszakérte-e ellenőrzésre a megjelentetni kívánt anyagot és valóban az és úgy jelent-e meg, ahogy azt ő szerette volna. "Szomorú, hogy minden és mindenki csak eszköz. A téma egy eszköz, hogy megosszuk az embereket, hogy azon keresztül szeleteljünk, bélyegezzünk, matricázzunk, meg-, és elítéljünk ismeretlenül. A szereplők, nyilatkozók is eszközök, szócsövek, hogy oldaltól függetlenül viszontlássa tollász és szerkesztő a saját gondolatait, nézeteit, a mások által megkövetelteket. Amiben lehet, hogy ő maga sem hisz igazán, de ez a feladat. Mi lesz a szócsővel? Jön a következő!" - fogalmazott a szakértő.  Hrutka János állásfoglalása már csak azért is érdekes, mivel tőle nem sokkal korábban vált meg a TV2 sportcsatornája, a Spíler TV - vélhetően ugyancsak a véleménye miatt. Mint lapunk is megírta, azután köszöntek el tőle, hogy nyilvánosan kiállt Gulácsi Péter mellett, aki hitet tett a szivárványcsaládok mellett.

A Hertha megvált magyar kapusedzőjétől

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.04.06. 15:54
Petry Zsolt
Fotó: BRITTA PEDERSEN / AFP
Petry Zsolt a kormánymédiában kritizálta Gulácsi Péter szivárványcsaládok melletti kiállását, emellett a csapat értékrendjével ellentétes kijelentéseket tett.
Már nem dolgozik a német élvonalban szereplő Hertha BSC klubjánál Petry Zsolt, magyar kapusedző. A hírt az egyesület hivatalos oldala tudatta.
Dárdai Pál munkatársának azért kellett azonnali hatállyal távoznia, mert hétfőn a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, nem ért egyet Gulácsi Péter szivárványcsaládok melletti kiállásával.

"Én sportolóként az ő helyében a futballra koncentrálnék, és nem fogalmaznék meg semmilyen álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben" - jelentette ki, majd ezt követően a migráció káros hatásait kezdte el ecsetelni és azt vallotta, az úgynevezett "nemzeti" oldal szimpatizánsa. A klub szerint a kormánylapban megjelent nyilatkozat nincsen összhangban a Hertha értékrendjével, ezért kellett távoznia a szakembernek. Jelezték, munkáját nagyra értékelték a csapatnál eltöltött idő alatt, soha nem tett homofób vagy idegenellenes megnyilvánulásokat. "Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Petry Zsoltnak az elvégzett munkáért, és minden jót kívánunk a jövőben" - idézi a közlemény Carsten Schmidt vezérigazgató szavait. Petry Zsolt is reagált kirúgására. „Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok sem homofób, sem idegengyűlölő. Nagyon sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól az emberektől, akik nálunk keresnek menedéket, akiket megsértettem. Nagyon szerettem dolgozni a Hertha BSC-nél, tiszteletben tartom a klub döntését. Mindenkinek sok sikert kívánok a jövőben" - zárta nyilatkozatát.

Észak-Korea nem megy a tokiói olimpiára

MTI
Publikálás dátuma
2021.04.06. 09:43

Fotó: JUNG YEON-JE / AFP
A részvételt a koronavírusra hivatkozva mondta le Phenjan.
A koronavírus-járvány miatt a Koreai NDK sportolói nem vesznek részt a nyári, tokiói olimpián – tudatta honlapján a kelet-ázsiai ország sportügyekért felelős szervezete. Előzőleg a helyi ötkarikás bizottság még március 25-én, videokonferencia keretében egyeztetett sportvezetőkkel és más észak-koreai illetékesekkel. Mint írták, a döntést azért hozták meg, hogy „megvédjék versenyzőiket” a világméretű egészségügyi válságtól, amelyet a Covid-19 okozott. Észak-Korea azon kevés országok közé tartozik, amelyek eddig egyetlen koronavírusos megbetegedést sem jelentettek. Phenjan már tavaly lezárta a határait annak érdekében, hogy a vírus ne jusson be, megfigyelők szerint azonban a betegség jelen van az országban. A pandémia miatt tavalyról idénre halasztott tokiói olimpia a tervek szerint július 23-án kezdődik. 
Ez lesz 1988 óta az első alkalom, hogy a Koreai NDK hiányozni fog a nyári olimpiáról, akkor a hidegháború miatt bojkottálta a szöuli játékokat. A mostani visszalépés a Koreai Köztársaság reményeit is lelohasztja, a déli szomszéd ugyanis abban reménykedett, hogy közös csapat indításával újrakezdődhetnek a béketárgyalások. A két ország 1950-53-as konfliktusuk óta jogilag még mindig harcban áll egymással, miután a háború fegyverszünettel, és nem békekötéssel ért véget. A 2018-as phjongcshangi téli játékokon már történt közeledés: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a húgát küldte Dél-Koreába, mint az északi csapat vezetőjét, a két delegáció egy zászló alatt vonult a megnyitón, s a két ország közös női jégkorongcsapatot indított. Az északiak visszalépése a 2032-es olimpiarendezési terveket is erősen aláássa, 2018-ban ugyanis a két ország vezetősége megállapodott abban, hogy közös pályázatot nyújtanak be. A tokiói szervezőbizottság annyit közölt, hogy a sajtóból értesültek az észak-koreai visszalépésről, de tovább dolgoznak azon, hogy a többi országgal közösen sikerre vigyék a játékokat.