lapszemle;Szabad szemmel;

2021-04-08 08:21:29

Szabad szemmel: Orbán fontosabbnak tartja a gazdaság talpra állítását, mint a fertőzés visszaszorítását

Nemzetközi sajtószemle, 2021. április 8.

Reuters

Hiába figyelmeztet a Magyar Orvosi Kamara a veszélyre, az Orbán-kabinet hozzálátott a nyitáshoz, noha a Covid-19 minden eddiginél több áldozatot követel. A boltok és szolgáltatások fokozatosan újra megkezdhetik működésüket, mert a hatalom gyorsított ütemben oltatja be a lakosságot, miután jövőre választás lesz, és azt reméli, hogy el tudja kerülni az újabb gazdasági visszaesést. 

Az emberek egynegyede kapta meg a vakcinát, csak éppen ilyen tömegesen, 311-en még sosem haltak meg egyetlen napon. Az áldozatok összlétszáma meghaladja a 22 ezret. Az orvosok érdekképviselete arra hívta fel a figyelmet, hogy a 3. hullámnak még egyáltalán nincs vége, ezért korai minden enyhítés, ideértve az oktatás újraindítását. Az üzleti világ azonban örül, hogy a tavalyi 5 %-os recesszió után ismét némi levegőhöz jut. Ám az amerikai Johns Hopkins egyetem átfogó kimutatása szerint Magyarország két hete minden más államot ver az egy főre jutó halálozások számát tekintve.

Bloomberg

Magyarország pont akkora időzítette a korlátozások lazítását, amikor csúcsot ért el a vírus halottak száma. Ez azonban felerősíti azokat az aggályokat, hogy túl korán jött az enyhítés, hiszen az ország világelső, ha összevetjük az áldozatok és a lakosság számát. Hiába tiltakoztak az orvosok, akik szigorítást akartak, miután a kórházak tele vannak covidos betegekkel és arat a koronahalál.

FT

Minden eddigi rekordot megdöntött Magyarországon a járvány áldozatainak száma, a kormány mégis hozzákezdett a korlátozások feloldásához. Emiatt az a vád éri, hogy fontosabbnak tartja a gazdaság talpra állítását, mint a fertőzés visszaszorítását. A jelentés hozzáteszi, hogy az unión belül az ország a 2. helyen áll a beoltottak arányát tekintve, ám közben tarol a ragály. A legtöbb esetben a brit mutáns mutatják ki.

Reuters

A szlovák gyógyszerhatóság nem adta ki az engedélyt az orosz vakcina használatba vételére, mert azt mondja, hogy kellő adatok híján nem tudja megnyugtatóan eldönteni, mennyire hatékony, illetve biztonságos a készítmény. Mint emlékezetes, Pozsonyban kormányválságot robbantott ki a miniszterelnök, miután titokban 2 millió Szputnyik V-t rendelt, amiből 200 ezer adag meg is érkezett. Ám ebből még egyetlen egyet sem adtak be, mert a jóváhagyás nem zárult le, miután az orosz gyártó részben hiányos, részben egymásnak ellentmondó dokumentációt küldött. Úgy hogy még a különféle tételeket sem lehet összehasonlítani. Hiába keresték a szlovák szakemberek az oroszországi üzemeket, tanulmányozták végig a kapott dokumentumokat és végezték el a vizsgálatok javát.

Moszkvában úgy reagáltak a kifogásokra, hogy álhír az az értesülés, miszerint a Szlovákiának küldött szer nem egyezik azzal, amit a klinikai tesztek során ellenőriztek.

Die Presse

Ausztria hamarosan aláírja a szerződést Oroszországgal egymillió adag vakcina megvásárlásáról. Ezt a kancellári hivatal jelentette be, hozzáfűzve, hogy az ár 20 millió dollár, azaz ampullánként 20 dollár. Ha minden jól megy, az első, 300 ezres tétel már ebben a hónapban megérkezik, majd májusban 500 ezer, júniusban pedig a maradék 200 ezer darab fut be. Függetlenül attól, hogy végez-e az Európai Gyógyszerhatóság addig a szer engedélyezésével.

Ha nem, akkor szóba jöhet, hogy a nemzeti hatóságok állítsák szabadra a jelzést. Vagyis ez esetben az osztrák szakértők ellenőriznék a készítményt. Úgy tudni, hogy ehhez már megkapták az adatok egy részét. Közben a bajor kormányfő előszerződést kötött 2,5 millió adat Szputnyik V szállítására. A teljesítés júliusban esedékes, de Söder előbb még meg akarja várni, hogy az illetékes EU ügynökség rábólintson a forgalmazásra.

FT

A vezércikk arra szólítja fel a szakmát, illetve a politikát, hogy használja fel a koronajárvány tanulságait, mert ugyan a Covid-19 ugyan jelenleg teljesen leköti a figyelmet, de a mentális és rákos megbetegedések súlyos szenvedéseket és halált okoznak. A két baj elleni küzdelem hatékonyságán sokat javíthatnak a ragály során szerzett tapasztalatok. Így már most látni, hogy az eddig tervezettnél gyorsabb ütemben kell növelni az egészségügynek szánt alapokat.

A bezártság, a magány, a társadalmi kapcsolatok megszakadása szedi az áldozatait. A felmérések azt mutatják, hogy aki átesett a víruson, azok harmadánál fél éven belül valamilyen lelki-idegi gond jelentkezik. A rákos betegeknél pedig megszakadt a kutatás, a vizsgálat és a kezelés, ami főleg a középkorúakat, illetve az időseket sújtja. Hiszen már az lényegesen rontja túlélési esélyeiket, ha késik a baj felfedezése. Arról nem beszélve, hogy rengeteg pénzt és szakembert átirányítottak erről a területről a ragály miatt.

A fiatalok viszont főleg a járvány lélektani következményeit szenvedik meg. Ily módon nekik kell elsősorban segítséget nyújtani. Mind a két betegségfajta esetében azonban lépni kell, hogy elháruljon az azonnali válság.

Frankfurter Rundschau

A romák különösen sokat szenvednek a járványtól Közép- és Kelet-Európában – mondta a Nyílt Társadalom Alapítvány Roma Kezdeményezésének vezetője, aki maga is a kisebbség tagja. Zeljko Jovanovics a roma egyenjogúság napján nyilatkozott, külön kiemelve, hogy a közösség jelentős része égbekiáltó nyomorban él, ezért igencsak ki van téve a vírus következményeinek. Pl. Romániában és Magyarországon nagyon sokan nem jutnak orvosi ellátáshoz és kimaradnak az oltásból is, mert isten háta mögötti vidékeken laknak.

De a járvány azért is nagy veszélyt jelent számukra, mert a gyerekeknek általában nincs számítógépük, ezért nem éri el őket a távoktatás. Ily módon félő, hogy körükben csak még tovább nő az iskolaelhagyók száma. A szakember arra is kitért, hogy Romániában és Bulgáriában a roma életszínvonal most gyakran rosszabb, mint a 2008-as pénzügyi válság előtt volt, mivel közben megerősödött a populizmus. És a roma-ellenes politika kifizetődik a választásokon.

Die Welt

A bajor miniszterelnök jelenleg édeskevés esélyt lát arra, hogy Münchenben telt ház előtt játsszák le a foci Európa-bajnokság keretében előirányzott négy meccset, köztük a Magyarország elleni találkozót. Söder nem tud mit kezdeni a kontinentális szövetségnek azzal a véleményével sem, hogy a mérkőzéseket csak ott akarják engedélyezni, ahová- a befogadóképességtől függően – akárhány embert beengednek. Mint mondta, ha ez netán a müncheni olimpiai stadionra is vonatkozna, akkor német kormány alighanem keresztbe feküdne.

Azzal érvelt, hogy igen jó tapasztalatokat hoztak az üres lelátók előtt lebonyolított küzdelmek. Egyben utalt arra, hogy hiába voltak a biztonsági intézkedések, nagyon sok játékos így is megfertőződött. Ugyanakkor a bajor főváros bízik abban, hogy megtalálják a módját és így bemehetnek majd szurkolók a négy összecsapásra.

Die Presse

Osztrák részről továbbra is bizakodnak, mindazonáltal igencsak zokon veszik, hogy a magyar kormány a vészhelyzetre hivatkozva váratlanul megtiltotta, hogy a Vienna Insurance Group (VIG) megvegye a holland Aegon biztosító magyarországi érdekeltségét. Pedig jól alakultak a tárgyalások a budapesti Pénzügyminisztériummal. Ugyanakkor Bécsben nem értik azt az indoklást, miszerint a VIG külföldi befektető volna, hiszen jó 25 éve jelen van a magyar piacon, tehát szó sincs arról, hogy egy partizánakcióval jó sok pénzt felmarkol a 830 millió eurós üzleten, aztán sietve távozik.

Sőt piacvezető lenne az adásvétel jóvoltából, mellesleg – minden átfedés ellenére – senkit sem akar elbocsátani az Aegon 1500 alkalmazottja közül. Mellesleg úgy hírlik, hogy magyar vetélytárs nem is jelentkezett az üzletre. Meg ekkora árat egyébként sem sokan tudnának megfizetni.

Sok szakértő úgy véli, hogy ellentétes az uniós joggal a lépés alapjául szolgáló törvény, bár az EU még nem foglalt állást a kérdésben – mondja a budapesti osztrák nagykövetség gazdasági attaséja. Igaz, ilyen eset még nem is fordult elő, ily módon könnyen precedens lehet belőle. A lap emlékeztet arra, hogy az osztrák cégekkel szembeni bánásmód nem mindig barátságos a magyar hatóságok részéről, lásd a válságadót, a banki különadót, vagy a devizahitelek kötelező átváltását. Ugyanakkor a magyar kormány az Európai Bíróság előtt felsült pl. a zsebszerződések elleni szabályozással.  

FT

Kaczynski óva inti szélsőjobbos szövetségesét attól, hogy az megvétózza az uniós gazdasági segélyalap jóváhagyását, mert az az egész koalíciót bedöntheti. A rendszer erős emberének nyilatkozata arra utal, hogy most éppen Ziobro miatt erős feszültségek vannak a szövetségen belül, ám ha nem megy át a ratifikálás, az az egész EU-csomagot lábon lövi. A szavazás ebben a hónapban lesz, de az Egyesült Lengyelország nevű tömörülés arra hivatkozva ágál ellene, hogy a közös hitelfelvétel esetén túlságosan is magas volna a nemzeti önrész. Továbbá szó sem lehet arról, hogy az anyagi segítséget a jogállami normák betartásához kössék.

Úgy néz ki persze, hogy a baloldal támogatásával így is meglesz a döntés, hozzáértők inkább úgy tekintik az ügyet, hogy Ziobro próbál jobbra helyezkedni a PiS-tól a két év múlva esedékes választás előtt. Azon kívül a játszma része a Morawiecki miniszterelnökkel vívott hatalmi harcának.

The Times

Még a tervezett két hetet sem élte meg Budapest 9. kerületében a közszemlére kitett szobor, amely a „Számítanak a fekete életek”-mozgalom jegyében született: szélsőségesek egy napon belül megrongálták és ledöntötték. A kemény magyar nacionalisták az istentelen multikulturalizmus jelképét látják a színes bőrűek egyenjogúságát hirdető irányzatban, de gyanakvással tekint arra az erősen konzervatív Orbán-kormány is. A hatalom párti sajtó azt írta a mű ideiglenes felállításáról, hogy az olyan mintha Hitlerre emlékeznének. Gulyás Gergely pedig úgy nyilatkozott, hogy itt alapvetően egy rasszista erőről van szó, amely nem ismeri el egyenlőnek a fehéreket, illetve a színeseket.