Orbán Viktor;Republikon;közvéleménykutatás;

2021-04-08 18:35:00

Kormányváltást akar a fiatalok többsége

A 30 év alattiak körében is tagadhatatlanul a Fidesz a legnagyobb támogatottságú párt, az ellenzék együttesen azonban több fiatalt tudhatnak maguk mögött.

A fiatalok relatív többsége leváltaná az Orbán-kormányt (48 százalék), míg csupán harmaduk (33 százalék) szeretné a jövőben is Orbán Viktort miniszterelnökként látni – derült ki a Republikon Intézet kifejezetten nagy, ötezer fős mintán végzett közvélemény-kutatásából. A csütörtökön ismertetett eredmény annak fényében érdekes, hogy a 30 év alattiak körében is tagadhatatlanul a Fidesz a legnagyobb támogatottságú párt (29 százalék). Az ellenzéki pártok azonban együttesen több fiatalt tudhatnak maguk mögött, a Jobbik 14 százalékos, a Momentum 10, a DK 5, az LMP 3, az MSZP és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt 2-2 százalékos, illetve a Párbeszéd 1 százalékos támogatottsággal bír ebben a körben.

Bár a kormány és ellenzék közötti különbség mindössze 3 százalék lenne, Mikecz Dániel, a Republikon vezető elemzője szerint a pártot választani nem tudó fiatalok is inkább új kormányt szeretnének, ebből fakad a meglehetősen nagy kormányváltó hangulat. A bizonytalanok csoportja kifejezetten népes: míg a teljes felnőtt lakosságban az arányuk 29 százalékos, addig a 30 év alattiak körében ez 35 százalék.

A Republikon mérése szerint mindössze a fiatalok 28 százaléka menne el biztosan szavazni, illetve további 41 százalék valószínűleg részt venne a következő választáson. Ezzel szemben a teljes népességben tíz százalékkal többen mondják magukról, hogy inkább elmennének szavazni. Mikecz ismeretetése szerint mindössze a fiatalok 1 százaléka aktív olyan szinten, hogy politikai szervezetnél vállaljon feladatot.

A fiatalok közügyekről való véleménye alig tér el az országos átlagtól. Az idősebbekkel hasonló mértékben támogatják, hogy a vallás magánügy és az állam tartson távolságot tőle (66 százalék), hogy legyen ingyenes a felsőokatás (78 százalék), valamint az államnak többet kellene költenie egészségügyre (79 százalék). Lényegi eltérés azonban, hogy összesen 7 százalékkal többen támogatják a fiatalok a melegházasságot (35 százalék) a teljes lakossághoz képest. 

Ideológiai önbesorolásuk alapján a legtöbb fiatal liberális, szabadgondolkodású (24 százalék), környezetvédőnek 19 százalék tartja magát, e két ideológia jellemzőbb rájuk, mint az idősebbekre. Nemzeti érzelműnek 18 százalék tartja magát, illetve 16 százalék híve a „rendnek és stabilitásnak”. Már kevésbé népszerű a konzervatív (8 százalék) felfogású, vallásosnak 6 százalék tartja magát. A baloldali, vagyis szocialista (7 százalék) és szociáldemokrata (2 százalék) szintén a kevésbé népszerű idelógiák közé tartozik körükben.