Aura, csoda, varázslat

A magyar költészet napját április 11-én, József Attila, illetve Márai Sándor születésnapján ünnepeljük. Költészet és zene azonban sokak szerint kézen fogva jár, ezért most a feldolgozások terén kalandozunk.

Bár leginkább a korábbi évtizedekben voltak elterjedtek a versfeldolgozások, a műfaj nem tűnt el a kétezres évekre sem, gyakran találkozhatunk klasszikus vagy kortárs írások zenei átirataival, új hangzásokkal, izgalmas megoldásokkal. A magyar költészet napjához kapcsolódva irodalom és zene párosításáról, arról, hogyan találhatnak rá a megzenésítések a fiatalokra, és személyes kedvencekről hazai alkotókat kérdeztünk.

Érvényes ez a műfaj napjainkban is?

Grecsó Krisztián, író, költő, dalszerző: Szerintem a befogadás terei változtak meg leginkább. Most is remek énekelt vers anyagok születnek, de ezeket a közönség élőben akarja hallani. Az előadók, zeneszerzők, költők hitelesítik az anyagot. Az énekelt vers olyasmi manapság, mint a slam poetry, ami ugye a költőverseny sok százéves éves hagyományát frissítette föl, alakította át kissé. De az is inkább élőben működik. És ott is számít, hogy aki így vagy úgy, de mondja, hadarja, reppeli a verset, az maga a költő.

Lábas Viki, énekes, dalszerző, a Margaret Island alapító tagja: A vers örök műfaj, mindig igaz és mindig új arcát tudja megmutatni egy-egy feldolgozás is, ezért úgy gondolom, mindig is érvényes műfaj marad. Mindannyiunk életében vannak közös kapcsolódási pontok, amiken keresztülmegyünk, amiket megtapasztalunk. A versek ezeket a közös metszéspontokat dolgozzák fel, erősítik fel, fogalmazzák meg vagy épp oldják fel bennünk.

Szabó Balázs, énekes, dalszerző, a Szabó Balázs Bandája alapító tagja: Kicsit úgy érzek ezzel kapcsolatban, mint a népzenével: nem hiszem, hogy múzeumba kényszeríthető és nem is szabad rá úgy tekinteni, mint valami idejétmúlt dologra. Azt gondolom, hogy valamilyen formában mindig is el fog férni a zsebünkben egy-egy vers.

Mit nyújthat a fiatalabb generációknak egy-egy megzenésítés?

Grecsó Krisztián: A fiataloknak gyakran és tömegével van elegük abból, hogy birkáknak nézik őket, akiket terelni lehet. Manapság, pontosabban a háború előtt, már nem kellett fesztiválközeg hozzá, hogy ezres nézőszáma legyen egy énekelt verses estnek. Mi Kollár-Klemencz Lacival egy-egy ilyen esten megtöltöttük a Nemzeti Hanversenytermet a MÜPÁ-ban. És a fiatalok úgy tudnak lelkesedni a legnehezebben befogadható darabokért, mint senki más.

Lábas Viki: A versek megújított/mai zenei környezetbe való áthelyezése, beemelése közelebb tudja hozni a hallgatót és olvasót a vers mondandójához, üzenetéhez. A vers alapjaiban ad egyfajta gondolkodást, akár kritikai hozzáállást, egy „kulturális gerincet” az embernek, ami mentén az ember akár újra tudja magát fogalmazni. A fiatalabb generációnak különösen meg kell mutatnunk, hogy mennyire fontos az olvasás, a kultúra, hiszen ezek nélkül el lehet veszni és mindig kell egy hely, ahol az ember lelke feloldódik.

Szabó Balázs: Az irodalomolvasás háttérbe szorulása miatt egy zenébe költöztetett vers akarva akaratlan is belophatja magát a fiatalok hétköznapjaiba, örök érvényű érzéseket és hangulatokat rajzolva, újra, meg újra, generációról generációra.

Miért lehet fontos az irodalom és a zene kapcsolódása?

Grecsó Krisztián: Mert varázslatra képesek együtt. És mert szeretik egymást. A vers egyik legelemibb és legősibb médiuma az ének. Sokkal régebbi, mint a papír. A zene életre kelti, értelmezi, felöltözteti a verset, cserébe a dal olyan aurát, csodát, varázslatot kap, hogy sokkal több lesz önmagánál. Az énekelt vers olyanokat is beavat, olyanoknak is megmutatja a költészet erejét, akik olvasva föladják. Hallgatja a verset, nem is érti, és ömlenek a könnyei. Na, olyankor szállnak az előadás fölött az angyalok.

Lábas Viki: Nagyon jól kiegészíti és egyben erősíti is egymást ez a két műfaj, ami abszolút nem áll távol egymástól. Sokszor mondjuk egy dalszövegre, hogy versként is megállná a helyét, és sok olyan lüktetés van versekben is, ami köré könnyen szövődnek dallamok. Minél több művészeti ág tud összekapcsolódni egymással, annál élvezetesebb a közönség számára is megtapasztalni a kultúrát.

Szabó Balázs: Régtől fogva kézen jár a kettő, a versekhez szervesen hozzátartozott a zene, gondolok itt akár a históriás énekekre, a megénekelt hős történetekre. Persze mind a két műfaj önálló életet él, de ha valami csoda folytán mégis összefonódnak, akkor egy kicsit újjászületve tárulnak elénk és hihetetlen erővel bírhatnak együtt. Több érzékszervünkre is hat egyszerre egy-egy ilyen találkozás, az olvasás csöndjét felváltja a morajló zenei titok, és ezt hallgatva, szinte észrevétlenül is verseket kezdünk dúdolni egy buszon, egy villamoson, vagy egy járda peremén. Afféle hangos csönd ez, és ki ne szeretne egy ilyen kalandot?

Melyek a kedvencei a műfajban?

Grecsó Krisztián: Számomra Sebő a klasszikus ikon, de nagyon sokféle, remek követője van Szabó Balázstól Kollár Klemencz Laciig, Csemer Bogitól Hrutka Róbertig vagy Petruska Andrásig, Egyedi Petitől Beck Zoliig.

Lábas Viki: Nem tudok egyet kiemelni, hiszen éppen ez a vers műfaj szépsége, hogy az ember adott hangulatához, élethelyzetéhez legjobban passzolót szereti, és ez folyamatos változásban, körforgásban van. Rám hatással vannak Pilinszky, Esterházy, Kosztolányi, Karinthy, Móricz és még nagyon sok ikonikus írónk, költőnk gondolatai- és eszmefuttatásai.

Szabó Balázs: Nagyon szeretem jó barátom, Kátai Zoltán énekmondó – aki sajnos nemrégiben hagyott itt minket – Janus Pannonius Az emberi élet veszteségéről című, Csonka Ferenc fordítása alapján készült dalversét – mostanában nagyon sokszor meghallgattam újra. Kölyökkoromban meghatározó volt a Kaláka előadásában az Embersólyom című Kiss Anna vers. A Sebő együttes Lydiához (Horatius Flaccus) muzsikája rengeteg tábortűznél kucorgott közénk. Számtalan darab kísér az utamon és bárcsak ide sorolhatnám mindet, de ezek jutottak elsőként eszembe, a teljesség igénye nélkül.