Kőbevésett dátumnak tűnt az április 19-ei iskolanyitás, mindenki erre készült, de aztán jött a miniszterelnök, aki pénteken volt szíves közölni: bocs, mégsem, a középiskolák május 10-én kezdenek. Ezzel a tanárok és a diákok egy újabb, sokadik nehézséggel néznek szembe, még akkor is, ha röhejes volt az elképzelés, hogy miközben a pedagógusok több mint egy éve papírvágó késsel küzdenek a digitális oktatás dzsungelében, két hét jelenléti oktatással próbálják meg felkészíteni a tanulókat az érettségire.
A tét pedig nagy a fiataloknak: nem mindegy ugyanis, merre tanulhatnak tovább, milyen jegyekkel vizsgáznak le. Ám vigasztalhatja őket a tudat, hogy ha nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szeretnék, akkor mehetnek szakmunkásnak, beteljesítve az Orbán-Parragh duó álmait. Eközben az oktatásért is felelős emberminiszter kriptákban matat, Mátyás király csontvázát rakosgatja össze fanatikus lelkesedéssel, és a jelek szerint fogalma sincsen arról, mi lenne a dolga.
Talán az iskolákban érhető tetten leginkább a hatalom működésének logikája, egészen pontosan annak hiánya. Minimum fél, de inkább egy év volt arra, hogy egy működőképes megoldással álljanak elő. Akár egy hosszabb tavaszi, rövidebb nyári szünettel, akár azzal, hogy érettségi helyett mindenki megajánlott jegyeket kapjon – sorolhatnánk a lehetséges lépéseket, de mindez nem történt meg. Helyette jött az április 19-ei nyitás, majd tíz nappal az időpont előtt befékeztek, amihez aztán alkalmazkodjanak az érintettek. Tovább tetézi a káoszt, hogy nem látjuk, milyen információk alapján születnek meg a döntések. Orbán Viktor vezényel, közöl, a kedves muzsikok pedig tegyék azt, amit odafent kitaláltak, és ne akarjanak semmit sem megérteni. Csak végrehajtani, engedelmesen, szolgai módon.
Utóbbi mechanizmus remekül mutatja, milyen az, amikor nem kitalált ellenféllel kell hadakozni, hanem szembejön egy valós probléma. Akkor leblokkolnak, átváltanak kapkodásba, miközben próbálják a hozzáértés látszatát kelteni. Ám nem látni mást, csak a rendszer pőre alkalmatlanságát.