Az áhítat materializációja

A könyvespolcomon matattam, keresve, miről írhatnék, amikor a kezembe akadt ez a régóta őrizgetett, féltett kincsem. Még a 80-as években vettem fillérekért valamelyik Múzeum körúti antikváriumban, pontosabban nem magát a „tárgyat” vásároltam meg, hanem a (régi) Mozgó Világ 1982. májusi számát, amelynek mellékleteként megjelent. Áldottam magamban a folyóiratszám egykori tulajdonosát, hogy nem hagyta el és nem is emelte ki a lapból a mellékletet, ezt a különös műtárgyat, a szó szoros értelmében vett performance-ot. Ottlik Géza (1912-1990) hetvenedik születésnapjára ugyanis Esterházy Péter (1950-2016) lemásolta a mester Iskola a határon című regényét – egyetlen rajzlapra.

Ennek a másolásnak az eredménye, egy önálló (képző)művészeti alkotás jelent meg a Mozgó mellékleteként. A hátoldalán ez olvasható: „Ottlik Géza hetvenedik születésnapjára, ezerkilencszáznyolcvanegy december tizedikétől nyolcvankettő március tizenötödikéig, kb. 250 óra alatt, egy 57×77-es rajzlapra lemásoltam az Iskola a határon-t. Így keletkezett ez a kép. E.P.”

Kár, hogy fotót nem tudok e szöveg mellé illeszteni, mert a képet látni kell. A több száz oldalas regény nyilvánvalóan nem fért el egyetlen rajzlapra, Esterházy egymásra rótta a sorokat, az eredmény egy szürke, olvashatatlan massza lett, engem némiképp Jackson Pollock (1912-1956) képeire emlékeztet. Felül még jól olvasható a cím, „Ottlik Géza: Iskola a határon – bevezetés a szépirodalomba”, és ha elővesszük a regényt, kibetűzhetjük az első sort is: „Az elbeszélés nehézségei Szeredy az uszodában 1957-ben Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a sok napozó civilt. Mindig nagyon hal-”. A többi olvashatatlan.

A 80-as évek magyar irodalmi kánonját megteremtő Balassa Péter (1947-2003) szerint „egy szent szöveg fennmaradásának valódi biztosítéka nem az újraolvasása, hanem a lemásolása”. „Egy regény mint gobelin. Ottlik és Esterházy – egyetlen lapon” (1982) címmel Balassa külön tanulmányt írt Esterházy „megfejtendő mozdulatáról” (Észjárások és formák. Tankönyvkiadó, Bp. 1985). A másolást ő a középkori szerzetesek műveletéhez hasonlítja, amely révén Ottlik műve kódexként jelenik meg. Mint írja: „Se nem alázat, se nem dölyf szülötte (blöffé még kevésbé), hanem konstatálásé: a másolás az utolérhetetlenség megállapítása, az adott szöveg szent hagyománnyá nyilvánítása.” A gesztus értelme továbbá az, írja Balassa, hogy „valaki az Iskola a határon című regényt napi imaként, aktív felmondással (másolással) vezeklés, pontosabban elégtétel tárgyává teszi. Az áhítatot materializálja.”

Esterházy szándéka valóban ilyesmi lehetett: „Az elején csak keveset, reggelenként egy órát másoltam, mint valami szerzetes, Gitta mondta is, imádkozás helyett. Jó volt. Aztán egyre jobban elhatalmasodott, láttam, hogy nem leszek kész időre, akkor már fölzabálta az egész napomat, egész nap írtam. De az is jó volt, ahogy írtam a mondatait, rengeteget tanultam a nyelvről, megtanultam még jobban magyarul.”