Előfizetés

Az áhítat materializációja

A könyvespolcomon matattam, keresve, miről írhatnék, amikor a kezembe akadt ez a régóta őrizgetett, féltett kincsem. Még a 80-as években vettem fillérekért valamelyik Múzeum körúti antikváriumban, pontosabban nem magát a „tárgyat” vásároltam meg, hanem a (régi) Mozgó Világ 1982. májusi számát, amelynek mellékleteként megjelent. Áldottam magamban a folyóiratszám egykori tulajdonosát, hogy nem hagyta el és nem is emelte ki a lapból a mellékletet, ezt a különös műtárgyat, a szó szoros értelmében vett performance-ot. Ottlik Géza (1912-1990) hetvenedik születésnapjára ugyanis Esterházy Péter (1950-2016) lemásolta a mester Iskola a határon című regényét – egyetlen rajzlapra. Ennek a másolásnak az eredménye, egy önálló (képző)művészeti alkotás jelent meg a Mozgó mellékleteként. A hátoldalán ez olvasható: „Ottlik Géza hetvenedik születésnapjára, ezerkilencszáznyolcvanegy december tizedikétől nyolcvankettő március tizenötödikéig, kb. 250 óra alatt, egy 57×77-es rajzlapra lemásoltam az Iskola a határon-t. Így keletkezett ez a kép. E.P.” Kár, hogy fotót nem tudok e szöveg mellé illeszteni, mert a képet látni kell. A több száz oldalas regény nyilvánvalóan nem fért el egyetlen rajzlapra, Esterházy egymásra rótta a sorokat, az eredmény egy szürke, olvashatatlan massza lett, engem némiképp Jackson Pollock (1912-1956) képeire emlékeztet. Felül még jól olvasható a cím, „Ottlik Géza: Iskola a határon – bevezetés a szépirodalomba”, és ha elővesszük a regényt, kibetűzhetjük az első sort is: „Az elbeszélés nehézségei Szeredy az uszodában 1957-ben Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a sok napozó civilt. Mindig nagyon hal-”. A többi olvashatatlan. A 80-as évek magyar irodalmi kánonját megteremtő Balassa Péter (1947-2003) szerint „egy szent szöveg fennmaradásának valódi biztosítéka nem az újraolvasása, hanem a lemásolása”. „Egy regény mint gobelin. Ottlik és Esterházy – egyetlen lapon” (1982) címmel Balassa külön tanulmányt írt Esterházy „megfejtendő mozdulatáról” (Észjárások és formák. Tankönyvkiadó, Bp. 1985). A másolást ő a középkori szerzetesek műveletéhez hasonlítja, amely révén Ottlik műve kódexként jelenik meg. Mint írja: „Se nem alázat, se nem dölyf szülötte (blöffé még kevésbé), hanem konstatálásé: a másolás az utolérhetetlenség megállapítása, az adott szöveg szent hagyománnyá nyilvánítása.” A gesztus értelme továbbá az, írja Balassa, hogy „valaki az Iskola a határon című regényt napi imaként, aktív felmondással (másolással) vezeklés, pontosabban elégtétel tárgyává teszi. Az áhítatot materializálja.” Esterházy szándéka valóban ilyesmi lehetett: „Az elején csak keveset, reggelenként egy órát másoltam, mint valami szerzetes, Gitta mondta is, imádkozás helyett. Jó volt. Aztán egyre jobban elhatalmasodott, láttam, hogy nem leszek kész időre, akkor már fölzabálta az egész napomat, egész nap írtam. De az is jó volt, ahogy írtam a mondatait, rengeteget tanultam a nyelvről, megtanultam még jobban magyarul.”     

A kapusedző hete

Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban a Petry-ügyről), hogy ő Németországot nem minősíti, „épp elég baj, hogy Németország minősít minket”. Ezzel szemben a tény az, hogy Németország nem minősít minket, legföljebb néhány politikus, de ők sem Magyarországot, hanem általában az Orbán-kormány politikáját. A Merkel-kormány még ettől is tartózkodik. Ami – szerintem – épp elég baj. Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (sajtótájékoztatóján), hogy azért rendelték be a külügyminisztériumba a német nagykövetet a Petry-ügy kapcsán, mert felháborítónak tartják, hogy miközben nálunk bárki szabadon vállalhatja a véleményét, külföldről folyton leckéztetnek minket, sőt kirúgják azt, aki elmondta az egyáltalán nem szélsőséges véleményét a családról és a migrációról. Ezzel szemben a tény az, hogy nálunk bírósági ítéletekkel is bizonyíthatóan a véleményük miatt rúgtak ki az állásából ügyészt, sőt még közmunkást is, de szintén elvesztette az állását számos közismert közmédiás újságíró is az elmúlt években. Ráadásul nem magáncégek, hanem állami vagy közintézmények bocsátották el őket. Az pedig eléggé szélsőséges vélemény még egy edzőtől is, hogy „nem is értem, Európa hogyan képes morálisan ennyire mélyre süllyedni, mint ahol most van. A bevándorlás-politika nálam az erkölcsi leépülés megnyilvánulása”. A Hertha labdarúgóit elnézve ez nem tűnik túl szalonképes véleménynek. Más kérdés, hogy Orbánéknál úgy látszik, ez az erkölcsi norma. Azt állította Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter (szokásos kormányinfóján), hogy a Petry-ügy „súlyos, komoly, és alapvetően érinti, hogy Németország része-e még annak az értékközösségnek, ami egyébként az Európai Unió szempontjából is kulcsfontosságú. (…) Ha nem egy vicc lenne a 7-es cikk szerinti eljárás, hiszen viccet csináltak belőle az elmúlt években, akkor ez például egy olyan ügy, ami joggal veti fel, hogy alapvető értékek kerültek veszélybe Németországban”. Ezzel szemben a tény az, hogy egy magántulajdonban lévő labdarúgó klub a saját szabályainak és megkötött szerződéseinek alapján azt bocsát el, akit akar, és egy jogállamban az állam ebbe nem avatkozhat be, legföljebb az érintett fordulhat bírósághoz. A 7-es cikk szerinti eljárás pedig nem attól vicc, hogy megindították Magyarország ellen – mellesleg az Európai Parlament kétharmados döntése alapján –, hanem attól, hogy Brüsszelben láthatóan nem akarják végigvinni. Ez nem vicc, de a miniszter valószínűleg nem akarja érteni a viccet. A jogállamot meg aztán végképp nem.  Azt állította ugyancsak Gulyás Gergely (ugyanott), hogy ha Magyarország nem importált volna keleti vakcinákat is, akkor mostanáig csak feleannyi embert tudtunk volna beoltani a koronavírus ellen. Ezzel szemben a tény az, hogy Gulyás tájékoztatójának napjáig 1 millió 800 ezer embert oltottak be valamelyik nyugati vakcinával, és 1 millió 30 ezret orosszal, illetve kínaival. Nem becsülném le az utóbbit, de az arány nem fele-fele. Matekból pótérettségi.    

Járványos idők focija

Mit lehetett várni egy olyan populista hatalomtól, amely egy évtizeden át hagyta lerohadni az egészségügyet, a kórházak felújítása, az egészségügyi dolgozók béremelése helyett százmilliárdokból csilivili stadionokat emeltetett, a csicskásaival beszántatta a tudományos életet? Hát azt, hogy járvány idején focistadionba küldi a népet. A populista logikájával nézve a helyzet meglehetősen egyszerű: aki meghal, az jövőre már nem szavaz. Aki pedig megússza betegség nélkül, az a kormányvezérelt cenzúrának köszönhetően most semmit sem lát a kórházak covid osztályain tomboló horrorból, a dupla fekete nejlonba csomagolt halottak patológiákon emelkedő sötét tömegéből. Ellenben látja majd a hatalmas, csillogó-villogó stadiont, a meccsek közötti kormányhirdetéseket, a focistákkal pózoló kormánypolitikusokat, akik minden mozdulatukkal, lényükkel azt az üzenetet közvetítik, hogy a napi kétszáz halott csak egy elvont statisztikai adat, az igazi valóság a nemzeti nagyság, az erő és a legyőzhetetlenség illúzióját adó stadion. Másfelől a járványkezelés csődje megmutatta: a kétharmad jó a választásról választásra történő szavazatmaximalizálásra meg a nagyüzemi lopásra, ám valós krízishelyzetben egy komplett csődtömeg. Márpedig minden kiöregedett macsó tudja jól: látványos impotenciát látványos kivagyisággal lehet ellensúlyozni. Legyen csak csillogó foci EB, szóljon csak a háborús propaganda, közben lehet teli torokból mindenki másra kenni a járványkezelés csődjét, lehet két marokkal lopni, és lehet rászoktatni a népet, hogy nincs is abban semmi különös, ha egy ország napi kétszáz halottal üzemel. Egy ilyen államnyi hazugsággépezettel szemben a demokrata igazi fegyvere a józan ész. Amikor a százmilliárdos focibizniszben érdekelt UEFA közli, hogy a stadionban minden biztonságos lesz, akkor felidézhetjük, ahogy tavaly ősszel hosszú, tömött sorokban érkeztek a drukkerek, és jó részük a maszkot csak a kapuban vette fel. A szövetség pedig valójában soha nem mondta el, hogyan és pontosan mit is állapítottak meg az őszi budapesti emberkísérlet után, hányan lettek betegek. Felidézhetjük, hogy egy olyan hatalom hirdette meg egy járvány csúcspontján a nyitást, küldené iskolába az általános iskolai tanárokat, és rendezne foci EB-t, amely rendre elszaboltálta a tesztelést, amely a második hullám előtti nyári időszakot felkészülés helyett luxusnyaralgatással töltötte, s amely pontosan tudta, hogy a brit mutáns milyen pusztítást hozhat, ám inkább addig szélhámoskodott a nyitási nemzeti konzultációval, amíg az végül minden idők legdrágább konzultációja lett: mára ezrek haltak bele a késlekedésbe. Ezt a hatalmat most sem érdekli, hogy még a saját orvosai is mondják, a nyájimmunitásnak a közelében sem vagyunk, a magyarok többsége védtelen. Itt és most már rajtunk múlik minden, ez egy olyan meccs, ahol nem a kormány, hanem a vírus diktálja a szabályokat. Vesaliust idézve szabadon: regisztráljunk, oltakozzunk, viseljük a maszkot, mossuk a kezünket, kerüljük a zsúfolt helyeket, hallgassunk az orvosokra, és fütyüljünk a kormányra.