oktatás;középiskolák;koronavírus;

2021-04-12 11:52:41

Már az általános iskolákat is zárva tartaná egy diákmozgalom

Félsiker, hogy a középiskolák nyitását sikerült kitolni, ugyanakkor a szervezet képviselője ennél többet szeretne elérni.

- jelentette ki az ADOM Diákmozgalom képviselője a Spirit FM műsorában. 

Schermann Fruzsina, nagyon hálásak azon miniszterelnöki döntésért, amely szerint nem kezdődik el április 19-én a hagyományos középiskolai oktatás. A szóbeli érettségik elmaradása ugyancsak fontos fejlemény, emiatt összességében félsikernek tekintik a miniszterelnöki intézkedést. Azt ugyanakkor továbbra is szeretnék elérni, hogy április 19-től ne nyissanak ki az általános iskolák, mert szerintük a járványhelyzet miatt továbbra sem biztonságos a jelenléti oktatás.

A mozgalom korábban azzal vált ismertté, hogy élesen ellenezte az április 19-ei iskolanyitást, ehhez pedig a diákok, szülők, tanárok összefogását szorgalmazták.  

Mint lapunk is megírta, Orbán Viktor pénteken az állami rádióban jelentette be, hogy később fog újraindulni a jelenléti oktatás a középiskolákban. Itt arról is beszélt, azért az iskolákat akarta elsőként kinyitni a kormány, mert ez az eredmény született a nemzeti konzultáción. Ugyanakkor ezen egyetlen kérdés sem vonatkozott az oktatásra, így a kitöltők véleményt sem tudtak nyilvánítani az ügyben.