Orbán János Dénes;Nemzeti Filmintézet;Novák Emil;Csengey Dénes;

2021-04-13 07:38:15

Film készül Csengey Dénesről

Homo politicus - Csengey Dénes címmel készíthet dokumentumfilmet a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága döntése alapján Bakos Katalin - derül ki az intézet tegnap nyilvánosságra hozott listájából.

A rendező 2013-ban az M1 csatorna intendánsa volt, 2019-ben pedig megkapta a Szalay Annamária Alapítvány díját, amellyel azt a törekvését ismerték el, „hogy tiszta kommunikációs teret teremtsen a gyermekek számára egy olyan korban, amikor a 7-8 évesek 14 százalékának mobiltelefonja, a teljes korosztály 88 százalékának okoseszköze. Bakos Katalin elkötelezett szakemberként vesz részt a gyermekek és fiatalok világának alakításában.” Csengey Dénes író, költő, politikus a Lakiteleki nyilatkozat egyik aláírója és az MDF egyik alapítója, 1990-től haláláig a párt országgyűlési képviselője volt. A filmterv rövid ismertetésében a rendező a kor bemutatását tűzi ki célul Csengey karizmatikus alakjának felidézését ígérve.

Támogatást kapott az idei Herczeg Ferenc-díjas Orbán János Dénes, az Előretolt Helyőrség íróakadémia vezetője is, aki Brassai Sámuel polihisztorról készíthet filmet, és a Nemzeti Filmintézet lehetőséget biztosít az alapítvány vezette Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettesének, akinek szerepvállalása miatt a szakma legnagyobbjai kiléptek a Magyar Operatőrök Társaságából. Novák Emil a Csontváry-hagyatékot megmentő Gerlóczy Gedeonról forgathat. Az SZFE új tanárai közé tartozó Baska Barbara tervét is támogatták, a kormányfő volt videósa Menekülés haza címmel négy éve elhunyt festőművész édesapjáról készít filmet. A vadászati világkiállítás évében pedig film készülhet a vadászat vitatott társadalmi megítéléséről is - Buzás Mihály rendezésében.

A Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága tévés és streaming bemutatásra készülő alkotások támogatására 2020-ban kiírt pályázatainak második fordulójában összesen 42 filmtervnek szavazott meg gyártási támogatást 4 pályázati kategóriában.