Pletykás ősemberek

Az emberiség történetét meséli újra a Sapiens című könyv képregényes változata, miközben felnyitja az olvasó szemét – és nemcsak a fiatalokét.

„Fura állatok az emberek” – jelenti ki egy Zoe nevű lány a Sapiens című képregényben, mely az izraeli történész Yuval Noah Harari azonos című tudományos munkájára épül. A rajzolt könyv új képet fest az ősemberről, és vele együtt a mai társadalmakról is, bizonyítva, a gondolkodásunk alig változott valamit az elmúlt sok tízezer évben.

A képregény nyíltan fogalmaz: kitér arra, hogy a homo sapiens, amint betette a lábát egy területre, ott kihalt az őslakos népesség. Így tűnt el a Föld színéről a többi emberfaj, úgymint Európában és Nyugat-Ázsiában a neander-völgyiek vagy egész Ázsiában a homo erectus. A későbbiekben a homo sapiens kognitív képességeiben forradalmi változás állt be: 70 000 évvel ezelőtt nagy számban volt képes együttműködni idegenekkel, mely által legyőzte a többi állatot, és idővel a világ urává vált.

A könyvben a főszereplő maga Yuval Harari, de mellette egy másik híres kutató is feltűnik, Robin Dunbar brit antropológus. Ő azt fejtegeti, hogy a sapiensek együttműködésének feltétele a szintén 70 000 évvel ezelőtt kifejlődött jó kommunikációs képesség volt, miáltal az ember véges számú hangból és jelből végtelen számú mondatot tud előállítani, melyek mindegyike más-más jelentéssel bír. Ha pedig az ősember beszélt, akkor már pletykált is, így tudta meg az egyik a másiktól, kiben bízhat, így a kooperációnak összetettebb formái alakulhattak ki.

Vannak a könyvben más tanítók is, igazi képregényfigurák. A Supermanre hajazó, piros köpönyeges Doktor Fikció a kitalált történetek erejéről beszél, vagyis arról, hogy a vallási, nemzeti és jogi mítoszokat követve idegenek is nagy számban képesek együttműködni. A New Yorkban működő Lopez nyomozó pedig az évezred ügyén dolgozik: azért gyűjt bizonyítékokat, hogy lecsukathassa a több száz állatfajt kipusztító sapiens bűnszervezet tagjait, vagyis „minden idők legdurvább ökológiai sorozatgyilkosait”.

A könyv legizgalmasabb fejezete a „Szex, hazugság, barlangrajz”, amelyből kiderül, hogy a modern ember tudatalattija még mindig a vadászó-gyűjtögető világban él, vagyis az evési szokásainkat, a konfliktusainkat és a szexualitásunkat az határozza meg, hogy a „vadászó-gyűjtögető agyunk” miként veszi fel a harcot a XIX. században bekövetkezett iparosodás utáni világgal. Megtudjuk továbbá, hogy a kőkorszakban a nagycsaládi közösség volt a leggyakoribb berendezkedés, amelyben a gyerekeket valamennyi felnőtt közösen nevelte, miközben nem volt házasság, vagyis őseink kedvük szerint váltogatták partnereiket.

Hogy a Sapiens tudományos mű alapján készült, azt jól jelzi, hogy a nyelvezete más képregényekhez képest sokkal összetettebb, sőt, egyes oldalakon a rajzok helyett a szöveg veszi át a főszerepet. A könyv komolyságát mutatja továbbá, hogy számos kulturális utalást tartalmaz: az ipari forradalom kapcsán Chaplin Modern idők című filmjét hozza be, a sapiensek és a neandervölgyiek közti harcot a Picasso Guernicájával szemlélteti, egyes képeken pedig megidézi René Magritte Szerelmesek, Grant Wood Amerikai gótika, Caspar David Friedrich Vándor a ködtenger felett című képét. Ezek után kérdés még, hogy egy képregény csak a gyerekeknek szólhat-e?

Infó:

Yuval Noah Harari, David Vandermeulen, Daniel Casanave:

Sapiens - Rajzolt történelem - Az emberiség születése

Animus Kiadó, 2020