pályázat;rádió;frekvencia;NMHH;

2021-04-14 12:08:10

Elnémulhat az ELTE épületéből sugárzó egyetemi rádió

Kizárta az EPER-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a pályázatból.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa formai hibára hivatkozva kizárta az ELTE épületéből sugárzó egyetemi rádiót az eddigi frekvenciájára, a Budapest-Belváros-Astoria FM 97,0 MHz-re kiírt pályázatból. Emiatt jelenleg már csak néhány hónapig biztos, hogy a rádió használhatja a földfelszíni frekvenciáját, ráadásul pénzügyi támogatásoktól is eleshet – írja a Media1.

A Media Universitas Alapítvány által fenntartott EPER (Első Pesti Egyetemi Rádió) honlapján Jamriskó Tamás főszerkesztő azt írta, hogy hiába adták be a 183 oldalas pályázatot, a Médiatanács megtagadta a pályázati nyilvántartásba vételt, így nem indulhatnak a frekvenciapályázaton.

A Médiatanács döntésének indoka az NMHH értesítése alapján az volt, hogy a rádió

A rádió vezetése a pályázat szövege alapján úgy értelmezte a kiírást, hogy elegendő lehet a bíróság civil szervezetek nyilvántartásából lekért és papír alapon beadott eredeti irat. Az NMHH Médiatanács szerint azonban ez nem így van, hanem be kellett volna menni a dokumentumért a Fővárosi Törvényszékre, és azt beadni, amit a bíróság papír alapon kiállít a pályázat beadását megelőzően legfeljebb 30 nappal. Az EPER Rádiónak nincs lehetősége hiánypótlásra.

Az egyetemisták rádiója most abban reménykedik, hogy a Médiatanács gyorsan újra kiírja a frekvenciapályázatot, és akkor a következő években is szólhat az adás az FM 97,0 MHz-en. Az EPER főszerkesztője szerint ha nem írja ki az NMHH hamar a pályázatot és így nem nyeri vissza az EPER Rádió a frekvenciát, akkor a frekvenciahasználati jogosultsága 2021. július 31-én lejár, tehát aznap éjféltől a földfelszíni sugárzást meg kell szüntetniük.

Jamriskó Tamás azt ígérte, hogy az EPER Rádió online változatlanul fog sugározni.