Előfizetés

Putyin megkapta a második adag oltását

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.04.14. 15:57

Fotó: ALEXEI DRUZHININ / AFP
Mindenkit arra buzdított, hogy vegye fel a vakcinát
Megkapta a Covid-19 elleni védőoltás második komponensét Vlagyimir Putyin orosz elnök.

- írja beszámolójában az MTI.

A magyar állami hírügynökség szerint ezt ő maga jelentette be egy, a Rosszija 24 hírtelevízió által szerdán élőben közvetített videotanácskozáson. "Remélem, hogy minden rendben lesz. Nem is az, hogy remélem, biztos vagyok benne" - hangoztatta, és arra bátorította az eszmecsere többi részvevőit, hogy kövessék a példáját. Putyin kifejezte reményét, hogy a vakcináció következtében az új koronavírusos fertőzés vissza fog szorulni. A Szputnyik V vakcina honlapján szerdán közölt adatok szerint Oroszországban eddig összesen 14 862 934 védőoltást adtak be a lakosság 6,33 százalékának az oltóanyag első vagy második komponensével. A vakcina mindkét alkotóelemével 5 605 246 embert, a lakosság 3,83 százalékát oltották be.
Putyinnak a védőoltás első komponensét március 23-án adták be. A vakcina típusát nem közölték, a Kreml tájékoztatásában csak annyi szerepelt, hogy a három már forgalomban lévő orosz vakcina - a Szputnyik V, az EpiVacCorona és a Covivax - egyikét injekciózták be a bal vállába.

Az orosz operatív törzs által szerdán közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8326-tal 4 666 209-re emelkedett. A napi növekmény 0,18 százalék, az új esetek 13,9 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 270 986-ra csökkent, a halálos áldozatoké 399-cel 104 000-re, a felépülteké pedig 9447-tel 4 291 223-ra emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 124,4 millió, az elmúlt napokban pedig mintegy 255 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 503 146 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Nem olt többet az AstraZeneca vakcinájával Dánia

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2021.04.14. 15:15

Fotó: LISELOTTE SABROE / AFP
Annak a körülbelül 150 ezer embernek, aki az országban már megkapta az első dózist az oltóanyagból, más vakcinából fogják felajánlani a másodikat.
Dániában - az Európai Unió tagállamai közül elsőként - teljesen leállítják az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának használatát, az erről szóló döntést szerdán jelentette be Soren Brostrom, a dán egészségügyi hatóság igazgatója.
"A dán egészségügyi hatóság úgy döntött, hogy a Covid-19 elleni oltási programot az AstraZeneca-vakcina nélkül folytatja"

- mondta sajtótájékoztatóján a tisztségviselő.

Annak a körülbelül 150 ezer embernek, aki az országban már megkapta az első dózist az oltóanyagból, más vakcinából fogják felajánlani a másodikat. Továbbá közölte: tapasztalataik szerint nagyjából 40 ezer, AstraZeneca-vakcinával beoltott személy közül egynél jelentkeznek súlyos mellékhatások. Soren Brostrom egyelőre ismeretlen okból elájult a sajtótájékoztató közben, azóta azonban magához tért. Friss vizsgálatok szerint a készítmény a 60 éven aluliak körében egy rendkívül ritka, de nagyon súlyos mellékhatással, agyi vérrögképződéssel járhat. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előző héten megállapította, hogy lehetséges az összefüggés az oltóanyag és a korábban jelzett nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, a vakcina előnyei azonban továbbra is messze felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait. Dánia az első európai ország, ahol teljesen leállították a brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű vakcinájának használatát, s itt is függesztették fel azt elsőként a kontinensen, még március 11-én. Európa többi országában, ahol felfüggesztették a készítmény alkalmazását, azóta újraindították az oltásokat, csak bizonyos korcsoportokban korlátozták a használatát. A Dél-afrikai Köztársaságban ugyanakkor például már korábban kivonták a forgalomból az AstraZeneca vakcináját, ugyanis az nem bizonyult hatékonynak az ott leginkább terjedő vírusváltozattal szemben. Az Egyesült Államokban és Svájcban pedig nem engedélyezték még ezt az oltóanyagot.

Ismét tűz ütött ki a csíksomlyói romatelepen

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.04.14. 15:06

Fotó: Farkas Endre / Maszol.ro
Leégett két ház tetőszerkezete és egy harmadik épület tetejének egy része.
Ismét tűz ütött ki szerda reggel a januárban részben leégett csíksomlyói nyomornegyedben – közölte az Agerpres hírügynökség. A Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség sajtóirodája szerint három házra terjedtek ki a lángok, a tűzoltók két kocsival vonultak ki a helyszínre. Áldozatok nincsenek. A Székelyhon.ro portál közlése szerint a tűzeset által érintett egyik ház mellett éppen egy halott mellett virrasztottak, nem sokkal korábban vitték ki a házból a koporsót. Korodi Attila csíkszeredai polgármester elmondta: három, téglából épült lakóház tetőzetére terjedtek ki a lángok, és a tűzoltók szerint egy túlmelegedett kémény okozhatta a tüzet. A három házban 18 ember lakik. Leszögezte, ha a károsult családok igénylik, el tudják szállásolni őket a város sportcsarnokában, ott, ahol a januári tűzvészben károsult családok kaptak ideiglenesen menedéket. – Ez a mostani tűzeset szerencsére nem hasonlítható össze arányaiban a múltkorival – idézte az Agerpres Korodi Attilát. A csíkszeredai Somlyó utcai nyomornegyedben január 7-én bekövetkezett tűzvészben 20 faház teljesen vagy részben leégett. A helyi önkormányzat mintegy 260 személyt szállásolt el akkor ideiglenesen a város sportcsarnokában. Azóta az itt elszállásoltaknak mintegy fele visszatért a telepre, 116 ember azonban még mindig a sportcsarnokban él. Az újabb tűzről a Székelyhon.ro riportja szerint a Hargita megyei tűzoltóság később azt közölte, hogy azt improvizált elektromos hálózatban bekövetkezett rövidzárlat okozta. A tűzesetet 9 óra 48 perckor jelezték, a riasztás nyomán pedig a Hargita megyei tűzoltóság két csíkszeredai egységei vonultak ki két esetkocsival. A tűzoltók kiérkezésekor az egyik ház tetőzete teljes egészében lángokban állt, a tűz pedig a szomszédos épületre is átterjedt, és több másik házat is veszélyeztetett. A lángokat egy óra leforgása alatt, 11 órára sikerült megfékezni. A tűzeset következtében leégett két ház tetőszerkezete, és egy harmadik épület tetejének egy része. A tűzben két téglaház tetőzete megsemmisült, de a falak szerkezete és a helyiségek, a bútorzat megmaradt, egy harmadik házban pedig kisebb károk keletkeztek, de lakható maradt.