A bor csak bor, avagy a különítményes kenyőcs

Már jó néhány közértben lehet szép borokat kapni. A szűk nemzedéknyi időben (melyben volt egy europid intermezzo, amikor sokan azt hittük, hogy afféle uncsi nyugati libernyák demokrácia leszünk szabad sajtóval, piaccal és választásokkal, de persze végül visszasüppedtünk a West Balkánra, a szokott és megérdemelt helyünkre) a magyar borkultúra lassan újra elérte a nemzetközi színvonalat, sokszor megérintik legalábbis a magyar borok ezt a nívót, ami nagyon magas, azelőtt soha nem készültek ilyen jó borok a világban, mint manapság.

Sajnos a Bartókon is ártunk és ormányunk optimista híreit zihálják a lojális hírolvasók. Leülsz a boroddal a fenyőd alá (Varsányi Pincészet Verpeléti Olaszrizling grand selection 2015, 1790 Ft), és próbálod elfelejteni a híreket. Ezt is egy sima közértben lőttem, a CBA-ban, ahol szép skáláját találhatni a magyar boroknak, és itt a Balcsin, ahol hangicsálok, a bolt preferálja a helyi mikropincészeteket is, ami tök jó. Mondjuk ez a tétel egy egri bormester munkája, és teljesen más, mint a balatoni olaszok: nincs olyan vibráló savtérképe és nincs benne az intenzív ásványosságnak az a bioárama, mint némely balatoni olaszrizlingekben, de remekmű. Igen vonzó, érett karakter lágyabb savtérképpel, és van egy vonása, egy szinte szexi pézsmás halvány ecsetvonás, ami eszméletlen finom, kicsit feminin innivalóvá teszi. Ez a halovány pézsmás jegy mindig jó, afrodiziákummá varázsolja a bort, a gyümölcs érettségéből és a bor érleltségéből fakadhat.

Nézed tehát a Balcsit, és próbálod elfelejteni a termelési regényt, ami ismét árad a „közmédiából”, hogy megint a szivar rossz végén állunk, hogy agymossák a cselédfalut, hogy végső fokon elpuskázzák a történelmi lehetőséget, amit az uniós csatlakozás jelentett, ez Magyarország: mindig kisebbségben marad benne Európa. Fontosabb nekik, hogy a családnak jusson elég suska, azért olyan a királyunk kis arca és azért olyan korpulens a sziluettje, mert mindent felfal, mint a kis gömböc. Kamu, hogy az új nemzeti középosztály feltőkésítése folyik az elcsalt uniós- és közpénzekből: még ennyi ideológia sincs a Big Apple-alakú csodacsatár elnehezedett mozgása mögött, csak a suska és a hozzá vezető voks számít, a többi csak kenyőcs (Hamvas Béla), most éppen ilyen különítményes kenyőcs.

Ajánlott olvasmány Feind Péter Peter’s Balaton Olaszrizlingje is 2020-ból, 1249 Ft az Auchanban. Ez tehát teljesen más karakterű olaszrizling: friss, savasabb és szárazabb, kicsit ásványos, inkább maszkulin valami, első szava a sav, telt korty, egyszerűbb illat- és ízkép, jó gasztrobor fehér húsokhoz-halakhoz, zsírosabb fogásokhoz.

És a Peter’s Balaton boroké az egyik legjobb címke itt a Balcsinál, egyszerű és szép és balatoni. Sokkal jobbak a címkék is, mint pár éve, ugye a kombinátos antipiaci időkben ez nem volt szempont, a rendszerváltást követő évtizedben pedig egy mélymagyar grafikus, Chateau Pali jelképekkel túlzsúfolt címkéi számítottak menőnek. A japán piacon az ő ijesztő címkéje állította le egy egri csúcsborász palackját: bemegy a japán vásárló a boltba, ránéz a palackra és nem érti a sok griffet, sárkánynak nézi a turult, nem érti a nagyon mélymagyar szimbólumok nyüzsgését a palackon, megijed, nem veszi meg a bort. Egy olasz grafikus bárónővel kellett újraterveztetni a hascímkét, aki kidobálta a griffeket a ’csába, csak az égszínkék kerek labirintust hagyta meg, el is indult a pinot a polcokon. Ennyit tesz a jó címke: elindítja vagy megállítja a palackot (néhai Gál Tibor, a magyar borászat legnagyobb reménysége, aki a toszkán Ornellaia csúcspincészet főborászaként 2001-ben első helyezést ért el a vezető bormagazin, a Wine Spectator százas toplistáján, és aki túlhajtott életét egy dél-afrikai karambolban fejezte be, mesélte ezt valamikor a kétezres évek elején a szerzőnek).

E grafikus bácsi után egy egri rajzoló, Ipacs Géza uralta el a honi borcímke-piacot, hál’ istennek, mert szellemes, költői, vicces és modern képekkel árasztotta el a polcokat, teljesen új stílust és paradigmát hozva a magyar borcímke-világba, mely azóta jórészt az ő nyomdokain felvette a modern kor ritmusát, nem turulokkal és griffekkel jelképezi, hogy a magyar bor milyen transzcendens és nemzeti, hogy több, mint bor. By the way: a bor csak bor. A kulturális kontextus érdekes körülötte, azaz, ami a mi fejünkben van róla, ami lehet transzcendens és/vagy nemzeti izé, de a bor egy legitim tudatmódosító, ami magába szívott ugyan egy csomó kulturális értéket, de azért csak egy termék, egy domesztikált drog, ami a szenvedés nélkül megszerzett illanó boldogságra való, se több, se kevesebb.