Marcal;elfogatóparancs;

2021-04-20 08:28:07

Felső-Ausztriában fogták el a szökött marcali nőt

Európai elfogatóparancs alapján egy felső-ausztriai kisvárosban fogták el azt a 31 éves marcali nőt, aki ellen korábban a marcali ügyészség csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat.

A vádirat szerint a nő, édesanyja és a velük élő férfi 2014 májusában szórakozni indultak. A szórakozóhelyen találkoztak az egyik ismerősükkel érkezett sértettel, akiről a vádlottak megtudták, hogy nagyobb mennyiségű készpénzt tart magánál, mivel a férfi közvetlenül az indulás előtt értékesített egy gépkocsit. A társaság elhatározta, hogy a férfit a házukba csalva kirabolják.

A három vádlott és a sértett hajnalban tértek vissza előbbiek házába, ahol nő anyja szóval tartotta és itallal kínálta a férfit, mialatt a konyhában másik két társa nyugtatókat oldott fel egy üdítőben, amit megitattak a gyanútlan sértettel, aki rövid időn belül elaludt, így a vádlottak akadálytalanul el tudták venni a ruházatába rejtett készpénzt, illetve egy nyakláncot.

A marcali rendőrök az eset után néhány napon belül elfogták és őrizetbe vették a vádlottakat, akiknek a letartóztatását a bíróság el is rendelte. A három vádlott a nyomozás és a 2014 novemberi vádemelés során mindvégig börtönben voltak, azonban a bírósági eljárásban már csak lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el velük szemben. A marcali bíróság 2016 februáriítéletében a férfit 5, a nőt és anyját 6-6 év börtönre ítélte. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, s indítványozta a vádlottak letartóztatását, ám a bíróság még a lakhelyelhagyási tilalmukat is feloldotta. Ezt kihasználva a marcali nő, akinek büntetését közben a Kaposvári Törvényszék fegyházra súlyosította, megszökött, s az osztrák hatóságok csak április közepén tudták elfogni a felső-ausztriai kisvárosban.