Trónkövetelők

Szomorúan állapította meg a családfő élete alkonyán, hogy elsőszülött fia republikánus eszmék rabja lett, ráadásul atyai áldás nélkül nősült, így méltatlanná vált a trónra. Végakaratában ezért a kisunokáját tette meg örökösének. Csak az a bökkenő, hogy a szóban forgó díszes császári trónus a Louvre kiállítási darabja: Franciaországban százötven éve megszűnt a monarchia, azóta három köztársaságot is kikiáltottak már. Ám a Bonaparte-leszármazottak számon tartják, melyikük következne, ha.

Louis Bonaparte (1914–97) büszkén úgy nevezte magát: VI. Napóleon. Kalandos élete volt. Ellenálló a második világháborús német megszállás idején, utána sikeres üzletember, dús afrikai érdekeltségekkel és kies svájci rezidenciával. Csak a fia okozott neki bosszúságot azzal, hogy baloldali politikus lett. Alpolgármesterségig vitte a korzikai Ajaccióban, ami ezzel a névvel elég szerény karrier a dinasztiaalapító szülővárosában. S hozzá, kimondani is botrány, Bourbon hercegnőt vett feleségül.

Charles Bonaparte (1950–) azonban sohasem törődött bele, hogy apja megfosztotta a trónörökösi címtől. Meggyőződése szerint hiányzott a jogalap egy ilyen horderejű döntéshez. Egyenesen nevetségesnek tartja, hogy republikánusként hűtlenné vált volna a bonapartista hagyományokhoz. Végtére, érvel, a nagy elődök is voltak köztársasági vezetők: Napóleon konzul, Louis unokaöccse pedig elnök. Hogy aztán köztársasági vezetőkként mindketten elárulták a köztársaságot, és császárrá koronázták magukat, már más kérdés.

Két évszázad Napóleonjai közül csak ők ketten uralkodtak, az I. és a III., a többieknek csupán a név meg a puszta titulus jutott, családon belül. A zseniális hadvezér Mária Lujzától született fia, a tragikus sorsú Sasfiók (II.) gyerekfejjel viselte a Waterloo utáni káoszban (1815), amíg visszatértek, akik semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek. Eugène (IV.) elesett az afrikai zulu háborúban, a brit hadsereg tisztjeként (1879). Victor (V.) belgiumi emigrációjában ábrándozott párizsi puccsról a századfordulón.

Louis (VI.) volt a szigorú atya, lásd fent. Eddig tiszta sor. No de kit tiszteljünk VII. Napóleonnak? Hiszen momentán ketten is így címeztetik magukat: a rangidős, ám kitagadott Charles, valamint annak egy szem fia, a nagyapja által kijelölt Jean-Christophe Bonaparte (1986–). Az unoka időközben felcseperedett, elvégezte a Harvardot, befektetési bankár. New York és London között ingázik, habár pompás lakodalmát a fontainebleau-i kastélyban tartotta. Nem hallgat az atyai szóra, hogy várja ki a sorát, ő majd a VIII. lesz.

Szerencsére apa és fia személyes kapcsolatát nem rontja meg a trónviszály, ezt egybehangzóan állítják. Társasági magazinban közös fotójuk is megjelent, a két rivális VII. Napóleon plusz az Orléans-iak, a szintén száműzött Lajos Fülöp király utódai, akiknek ugyancsak megvan a maguk trónkövetelője váratlan restauráció esetére. Mulatságos örökösödési háború ez, kissé bárgyú, de legalább vértelen. Nem éppen orwelli – inkább Offenbachnak való, vígoperetti szüzsé.