Előfizetés

SZFE: Vidnyánszky nélkül nem beszélget Stumpf

Népszava
Publikálás dátuma
2021.04.21. 07:54

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Elmarad a Stumpf István, a felsőoktatás modellváltásért felelős kormánybiztos és Karsai György, az SZFE doktori iskolájának vezetője részvételével ma délelőttre tervezett, a Színház- és Filmművészeti Egyetemről szóló beszélgetés.
Ma délelőttre a Színház- és Filmművészeti Egyetemről (SZFE) szóló, sokak által várt beszélgetést terveztek a háromnapos Infosztrájk az egyetemi autonómiáért esemény keretén belül Stumpf István, a felsőoktatás modellváltásért felelős kormánybiztos és Karsai György, az SZFE doktori iskolájának vezetője részvételével. Tegnap azonban Stumpf István az eseményen való megjelenését Vidnyánszky Attila meghívásához kötötte - írja az SZFE Hallgatói Önkormányzata a Facebook-oldalán. Miután a kormánybiztos a hallgatók tudta nélkül egyeztetett az eseményről Vidnyánszky Attilával, annak ellenére, hogy korábban a beszélgetést a hallgatók által nyilvánosságra hozott körülmények ismeretében vállalták a résztvevők, a beszélgetés elmarad.
"Kormánybiztos Urat tájékoztattuk, hogy méltatlannak és udvariatlannak tartjuk, hogy egyetemünk közösségét, valamint a programon való részvételt készségesen vállaló Karsai György tanár urat az esetleges változásról utolsó pillanatban tájékoztassuk."

- írják. Hozzáfűzik, hogy szerintük az elmúlt hónapok eseményei elválaszthatatlanok Vidnyánszky Attila személyétől, ezért „a további károk elkerülése végett” törekedni fognak arra, hogy „kizárólag békés, nyugodt körülmények között ütköztessük érveinket, melyek elsősorban nem a nyilvánosságot, sokkal inkább belső ügyeinket érintik (pl.: ösztöndíjak kérdése, Ódry Színpad funkcióit betöltő játszóhely, Szenátus hiánya)”. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy az Infosztrájk programsorozat keretein belül létrehozott eseménynek ez nem funkciója.

„Orbán Viktor számos NER-es szabályt megszegett”

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2021.04.21. 07:00

Fotó: BEATA ZAWRZEL / AFP / NurPhoto
A Transparency International Magyarország feljelentést tett és pert kezdeményezett II. Zsigmond Ágost gyermekpáncélja „visszaadása” miatt.
December 24-én határozott úgy a kormány, hogy II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélja tulajdonjogát a Lengyel Köztársaság részére ingyenesen átruházza. A kormányhatározatot jegyző Orbán Viktor a díszpáncélt február 17-én a krakkói Várban – a visegrádi országok miniszterelnökeinek a V4 megalapításának 30. évfordulójához kapcsolódó találkozóján – adta át ünnepélyesen. A magyar miniszterelnök beszédéből kiderült: a díszpáncél „visszaadásával” a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki hivatalos kérésének tettek eleget. A páncél ezt megelőzően a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében és alapleltárában volt, sokáig II. Lajos gyermekpáncéljának hitték – egy több évszázados tévedésnek megfelelően. Lengyelországban először 1970-ben járt, de facto sosem volt II. Zsigmond Ágosté. A december 24-i kormányhatározat az állami vagyonról szóló 2007-es törvényre, valamint a lengyel–magyar kulturális és tudományos együttműködésről szóló 1993-as kormányrendeletre hivatkozott.   A Transparency International Magyarország (TI-H) január 15-én közérdekű adatigényléssel fordult a Miniszterelnökséghez, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI), többek között azt kérve, a műtárgy elidegenítéséhez szükséges miniszteri engedély, műtárgynak a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) alapleltárából törlésére vonatkozó miniszteri engedélyt megalapozó szakvélemény másolatát küldjék meg, nevezzék meg azt a jogszabályi rendelkezést, amely lehetővé tette, hogy a díszpáncél tulajdonjogát ingyenesen átruházzák a Lengyel Köztársaságnak. Az EMMI 90 nap után megküldött válaszából kiderült: a műtárgy elidegenítéséhez szükséges miniszteri engedély, a műtárgynak az MNM alapleltárából törlésére vonatkozó engedély egy aláírást és keltezést sem tartalmazó helyettes államtitkári leiraton alapult. Ám az állami vagyonról szóló 2007-es törvény szerint állami vagyon tulajdonjogának ingyenesen átruházhatósága nemzetközi szerződésben vállalt, segítségnyújtási vagy más kötelezettség teljesítése érdekében lehetséges. A lengyel–magyar kulturális és tudományos együttműködésről szóló 1993-as kormányrendeletben ilyen nincs. Ráadásul a nemzeti vagyonról szóló 2011-es törvény alapján a páncél a nemzeti vagyon része, e törvény értelmében pedig csak törvényben meghatározott feltételekkel és esetekben lehet a nemzeti vagyon tulajdonjogát ingyenesen átruházni. „A tisztánlátás kedvéért szögezzük le, hogy a kormány és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal csupa 2010 után, vagyis a Nemzeti Együttműködés Rendszere által kialakított szabályt szegett meg. Nem a szabályokkal volt tehát a gond, hanem azzal, hogy a kormány még a saját maga alkotta előírásokat sem tartja tiszteletben. A Gyermekpáncél elajándékozása törvénysértő volt, és az, aki ezt engedélyezte, valamint végrehajtotta, megszegte a rábízott állami vagyon kezelésére vonatkozó kötelességét, és kárt okozott, amivel hűtlen kezelést valósított meg” – olvasható a TI-H közleményében amely szerint a hatályos törvények alapján nem lehetett volna a Lengyel Köztársaságnak ajándékozni II. Zsigmond Ágost gyermekpáncélját. Ezért a TI-H hétfőn feljelentést tett, valamint pert kezdeményezett a Legfőbb Ügyészségen. „A kormányhatározat mind formai értelemben (törvényi rendelkezés hiánya), mind tartalmi értelemben (nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség hiánya) ellentétes az állami vagyonról szóló törvénnyel” – olvasható a Polt Péter legfőbb ügyésznek címzett levélben.

Krimibe oltott korrajz

Horváth Gábor
Publikálás dátuma
2021.04.20. 11:30

Kósa Henriknek nem kellett volna meghalnia. A diplomata ma már alighanem bottal járna, de még bőven itt lehetne köztünk, ha Kulcsár István nem öli meg. De az egykori rádiós könyörtelenül kinyírta, mert manapság kevesen olvasnak sima korrajzot, krimi viszont nincs hulla nélkül. A bajuszos nőcsábászt fel kellett áldozni az olvasmányosság oltárán, de halála nem hiábavaló: akit érdekel, most első kézből ismerheti meg, milyen volt fél évszázaddal ezelőtt a moszkvai magyar kolónia élete. Meg kicsit a moszkvaiaké. Kulcsár leningrádi egyetemistaként, majd a Magyar Rádió moszkvai tudósítójaként megint olyan témához nyúlt, amelyben igazán otthon van. Akárcsak tavalyi, Nem ezt ígértétek című korrajz-regényében, most is saját tapasztalatairól, a vele történt vagy általa akkoriban hallott sztorikról ír. Még a házból sem lép ki, amelyben tudósítóként maga is lakott: a Kutuzov sugárút 7/4 valós helyszín, ahol gyakorlatilag minden Moszkvában élő és dolgozó magyar megfordult. Márpedig ők nem voltak kevesen, hiszen a egyetemistákkal együtt egyszerre 2-3 ezres kolónia folyamatosan cserélődött, így szerény számítások szerint ma is több tízezer embernek ugrik be a sárga köves, hosszú épület, srégen szemben a ma inkább Radissonként emlegetett Ukrajna szállóval, aljában a szuvenírvadász külföldiek pumpolására szakosodott Berjozka bolttal. Itt végezte ki Kulcsár szegény Kósát, hogy elmesélhesse, miért volt a szovjet időkben öt-hat lelakatolt hűtőszekrény az egykori nagypolgári lakások előterében. (Megfejtés: mert annyi család lakott bennük, ahány szobásak voltak és a társbérlők persze nem bíztak egymásban.) A szerző kíméletes szereplőivel, mert nem nevezi őket a valódi nevükön, de biztosak lehetünk benne, hogy többségük nem a fantázia szülötte. Az álcázásban az idő is segítségére van: ötven év után már kevesen ismernek rá a kor (amúgy tipikus) figuráira, például az oroszul nem beszélő, munkáskáder nagykövetre vagy a kereskedelmi képviselet gazdasági dolgokban járatlan vezetőjére. A rejtvényfejtésnél talán izgalmasabbak is az élet apró részletei. Például az, hogyan lehetett Moszkvában jegyet szerezni egy éppen sikeres filmet vetítő moziba vagy mivel foglalkozott bódéja átlátszatlan üvege mögött a Kutuzov sugárút 7/4-nél posztoló rendőr. A krimi megoldása végül semmivel sem meglepőbb, mint hogy a külföldi diplomaták és tudósítók lakásait lehallgatta a KGB. No de nem is ezért érdemes elolvasni a Gyilkosság a magyar követségen-t. Infó: Kulcsár István: Gyilkosság a magyar követségen Atlantic Press