Együtt könnyebb (Garai Judit - dramaturgból partizán)

Számára a színház politikus. Leginkább az egyéni felelősségvállalásra fókuszál a drámákban. Ősszel munkái elismerése jeléül a kult50 arca közé választották. Sokat foglalkoztatott, elismert dramaturg, aki a legizgalmasabb színházi alkotók állandó munkatársa. Most mégis pályát módosított. Garai Judittal beszélgettünk.

Nemrég módosított pályát. Miért hagyja ott egy sikeres, elismert alkotó a színházat? A járvány okozta egzisztenciális helyzet áll a döntés hátterében vagy inkább a kilépési szándék egy megmérgezett, szétrombolt miliőből?

Az egzisztenciális szorongás nem játszott szerepet, mert szerencsére sokat dolgoztam a második hullám alatt is. Ám jött egy felkérés a Partizán (közéleti-politikai műsor a YouTube-on – a szerk.) részéről, egy izgalmas ajánlat, ami inspiráló volt, és új helyzetet teremtett. Most végez az osztályunk dramaturg szakon, a freeSzFE közösségben. Radnai Annamária azért vett engem és Róbert Julit maga mellé 2016-ban társosztályfőnöknek, mert már a jövő generációjában gondolkodott. Most én is, bár még csak most lettem 40 éves, de fokozatosan átadom a helyemet a fiatal dramaturgoknak. Időben teret kell adnunk nekik, helyzetbe kell hoznunk őket, hogy fejlődjenek, hogy egyéni utakat keressenek. A pályamódosításhoz, most, hogy ez a kérdésben felmerült, tudatosul bennem, talán az a traumatikus élmény is hozzájárult, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) egyik pillanatról a másikra birtokba vette és tönkretette a hatalom. Egy 156 éves művészeti egyetemet, ami épp kezdett megújulni. Persze rajtunk múlik, hogy ezzel a helyzettel mit kezdünk és hogyan tudunk továbblépni.

Mit gondol, melyik olvasat marad meg inkább az emberekben az SZFE kapcsán? Igenis létezhet eredményes ellenállás, kiállás, vagy újabb bizonyíték arra, hogy amit a hatalom meg akar szerezni, fel akar morzsolni, azt előbb-utóbb sikerül is neki?

A kettő együtt létezik, hiszen, ha a hatalom nem akart volna ilyen agresszív módon beavatkozni, nem született volna meg az ellenállás ezen formája. Ez a kiállás példaértékű és nagyon sokaknak felemelő pillanatokat ad. Az ellenállás nem szűnt meg, ugyanolyan mértékű, csak már nem olyan látványos, hiszen a járványügyi előírások nem teszik lehetővé. A freeSZFE közösség megalakult, céljai, hosszú távú tervei vannak, és több száz ember fáradozik rendíthetetlenül azon, hogy ezeket a célokat el lehessen érni. Németh Gábor, az egyetem felmondott oktatója találóan az egykori Balázs Béla Stúdióhoz hasonlította a mostani egyesületet. Itt valóban egy olyan szellemi és gyakorlati műhelymunkát és közösséget lehet kiépíteni, amiből még bármi kinőhet. Egyszóval ez a közösség továbbra sem adja fel.

Ez a fajta kiállás, egyéni felelősségvállalás és közösségi felelősség összecseng azokkal az előadásokkal, amikben részt vett, Peer Gynttől kezdve A legyeken át Jeanne d’Arcig. Egyén és hatalom, egyén és többség viszonyával foglalkozik a legtöbbször.

A színház társadalmi helyszín és a színház politikus, ami az észlelés politikusságát jelenti számomra, és nem az ideológiát. Reagál jelenségekre, változásokra, felmutatja azokat. A közönségnek lehetőségeket, módozatokat közvetít. A Lengyel Anna vezette PanoDrámában folytatott munka (a neves dramaturg, a magyar színházi közélet meghatározó alakja a napokban, az interjú elkészülte után halt meg – a szerk.) és a verbatim módszerrel feldolgozott témák, a 2008–2009-es romák elleni támadásoktól kezdve a közoktatáson keresztül az aktivizmus kérdéséig, markánsan hatottak rám a pályám elején és meghatározták a szakmai fejlődésemet. (A verbatim színház a dokumentumszínház azon formája, ahol a darabok az adott eseményről vagy témáról kérdezett interjúalanyok szó szerint idézett nyilatkozataiból épül fel – a szerk.) Illetve Schermann Márta rendezővel a hosszú távú projektjeink során számtalan közösségi, részvételi színházi előadást hoztunk létre, amikben jellemzően az adott mikroközösség problémájából indultunk ki, ám az elkészült munkák mindig túlmutattak azon.

A színházi előadások tudnak hatással bírni társadalmi szinten?

Én abban a színházban hiszek, ami a színház társadalmi szerepét tartja elsődlegesnek, s utána foglalkozik az esztétikával. A recepciós oldal is roppant fontos. A PanoDráma alkotóközösségében visszatérő kérdés volt számunkra, hogy mit is jelent és milyen hatása van annak, ha azoknak a nézőknek játsszuk az előadásainkat, akik túlnyomórészt egyetértenek az alkotói felvetésekkel, és mivel kell számolni akkor, ha olyan helyszínen mutatunk be, ahol egy sokkal szélesebb közönségréteg van jelen. A jelenben a leginkább az foglalkoztat, hogyan reagál a színházművészet a Covidra mind tematikájában, mind formájában, eszköztárával. A doktori dolgozatom egy fejezetében ezt a disztópikus valóságot dokumentálom. Mindenkit megrémít az, hogy bezárták a színházépületeket, játszóhelyeket. Ez most egy adottság, amit el kell fogadnunk. A színház halott lesz ettől? Nem, hiszen a színházcsinálás nemcsak az épületekhez, hivatalos játszóhelyekhez kötődik, hanem egy komplex kortárs művészeti tevékenységet jelent.

A pandémia színházra gyakorolt hatásával kapcsolatban két markáns álláspont létezik: egyfelől mindenki várja, hogy visszatérhessen végre a zárás előtti állapot, a régi életét visszakaphassa, és visszaálljon minden a régi kerékvágásba, a másik álláspont szerint pedig, amit ön is képviselt, viszont lehetőséget adhat a felfrissülésre, a színház határainak újragondolására, struktúraváltásra és arra, hogy újradefiniálja önmagát.

Most már nem vagyok ilyen optimista. Csak futunk magunk után, egyeztetünk, eltoljuk a bemutatókat, új időpontokhoz igazítjuk a terveket. Mindenki a nyitást várja. Van egy műsorterv, amit nem lehet egyik pillanatról a másikra felrúgni. De én azért nagyon bízom továbbra is az újragondolásban, hiszen egy év után már nem lehet úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Ne áltassuk magunkat: nem fog semmi ugyanolyanra visszarendeződni, mint amilyen a Covid előtt volt. És nem is kellene erőltetni, mert szélmalomharc, ami sok energiát és pénzt visz el. Az, hogy milyen irányok alakulnak ki, még képlékeny, hiszen egy folyamat közepén vagyunk.

Önnek két „konzervelőadása” is van, ami várja, hogy nézők elé kerülhessen. Az egyik A Negyedik – Dante pokla, amit Hegymegi Mátéval csinált. Mondana róla pár szót?

Az online próbák miatt megnőtt a szövegelemzésre fordított idő. A Negyedik alapötletét Az isteni színjáték adta. A példányt, aminek verses monumentális törzsszövegét Peer Krisztián írta, a Nádasdy Ádám fordításából vett részletek, valamint az alkotókkal készült interjúk verbatimszövegei strukturálják, amik a hét főbűnhöz, jellemhibához kapcsolódnak.

A Pass Andrea írta és rendezte Finálé pedig az internet hatását dolgozza fel…

Magát a szöveget Mark Fishernek ajánlottuk, akinek Kapitalista realizmus című könyve meghatározó volt számunkra. A reprezentáció problémája; a manipuláció; az online és offline tér feszültségei és találkozási pontjai; a társadalomban jelen lévő, nehezen kontrollálható folyamatok; az a fragmentált világ, amiben nem érzi magát biztonságban az egyén, mert nincs jövőképe, megkerülhetetlen kérdéseket vettek fel számunkra. A mindent átható változás filozófiai alapkérdéseit járjuk körbe nagyon is hús-vér, sokszor iszonyatosan vicces és ismerős helyzetekben. A Tiktok-szereplőtől kezdve az influenszeren, az elismert pedagóguson át a profetikus gondnokig, sokféle szereplő megjelenik a Fináléban. Illetve Pass Andreával egy másik közös munkánkat sem láthatta még a közönség, a Nyakunkon a revizort a Belvárosi Színházban.

Tulajdonképpen a Nero, az utolsó bemutatott munkája is a manipulációról szól, hiszen ahhoz, hogy Néróból az vált, aki, kellett Agrippina, Poppaea is, valamint környezete némasága. Kosztolányi művét ön írta színre, dramaturgként mennyire befolyásolta az a tény, hogy a címszerepre ifj. Vidnyánszky Attilát választották, ami nyilván egy erős pluszjelentést hordoz.

Létezik ez a többletjelentés a recepcióban. Ugyanakkor nem volt sem bennünk, sem benne semmilyen törekvés arra, hogy ezt felerősítsük. Mi azért kértük fel ifj. Vidnyánszky Attilát, mert a színészi képessége, virtuozitása és nyitottsága teljes mértékben meggyőzött minket arról, hogy el tudja játszani az általunk elképzelt figurát. A mi olvasatunk szerint nemcsak azt fontos értelmeznünk, hogy a hatalom hogyan működik, hanem azt is, hogy hogyan működtetjük mi. Meg kell vizsgálni, hogy hol húzódnak a határok: mit és meddig tűrünk el némán, hogyan helyezünk át egyénekre felelősséget és terheket, ahelyett, hogy közösen és tudatosan cselekednénk. És akkor vissza is kanyarodunk az SZFE-hez, a fiatalokhoz – ott egy közösség fogott össze. És ennek igenis van értelme és ereje. Lehet egyedül is, és meg is kell próbálni, el kell kezdeni, de mennyivel könnyebb, hogyha együtt csináljuk.

A Balassi Intézet műfordító képzésének is oktatója.

Igen, Rácz Péter költő, műfordítóval, vezetjük a képzést. Külföldi fiatalok jelentkeznek a világ minden tájáról, és egy egyéves műhelymunka során főleg kortárs magyar szépirodalommal foglalkoznak. A tanév végén pedig egy választott magyar művet fordítanak le a saját nyelvükre, anyanyelvi konzulensek mentorálásában. Ebben az évfolyamban többen is fordítanak drámát mestermunkaként: Székely Csaba 10 című szövegét flamandra, Pintér Béla A 42. hét című darabját csehre, Pass Andrea Napraforgóját pedig szerbre fordítja egy-egy hallgatóm.