ellenzék;előválasztás;koronavírus;

2021-04-23 06:20:00

Tart a Fidesz az ellenzéki előválasztástól

Kormánypárti polgármesterek a járványhelyzetet próbálják felhasználni arra, hogy megakadályozzák az ellenzéki pártok előválasztási kampányát.

Az ellenzék szerint a Fidesz a demokráciától félti a szavazókat, amikor az előválasztások elhalasztását kéri tőlük. A politikusokat azután kérdeztük meg, hogy a napokban Székesfehérvár, majd Kecskemét fideszes polgármestere is nyilvánosan arra kérte az ellenzéki pártokat: halasszák el az előválasztási kampányt a járványhelyzet miatt.

Cser-Palkovics András április 16-án azt írta: „Székesfehérvárnak békére van szüksége, nem előválasztási kampányra ... a város nyugalma és egysége kiemelten fontos nekem, főképpen a mostani helyzetben”. Szemereyné Pataki Klaudia pedig „Kecskemét ne legyen csatatér!” címmel tette közzé bejegyzését tegnap, amiben gyakorlatilag a székesfehérvári városvezető társával azonos gondolatmenetet fogalmaz meg.

- Az előválasztás alapvetően a demokrácia ünnepe, amivel a kétfordulós parlamenti választásnak azt az első fordulóját szeretnénk pótolni, amit a Fidesz eltörölt és ami lehetővé teszi, hogy a legesélyesebb jelölt állhasson szemben a kormánypártok indulóival – mondta a Népszavának Orosz Anna. A Momentum elnökségi tagja (XI. kerületi előválasztási jelöltje) szerint a pártoknak „kutya kötelessége jól és biztonságos módon megszervezni az előválasztást, ezért is szeretnék lehetővé tenni az online szavazást". - Ha pedig a fideszes polgármesterek csak lejárató kampányként tudnak gondolni a választási korteskedésre, ajánlanám a figyelmükbe a 2019-es főpolgármesteri előválasztást, amely megmutatta, hogy lehet ezt elegánsan, előremutatóan is csinálni – mondta.

A DK szerint a kormánypárti polgármesterek aggodalma „csak újabb jele annak, amit régóta tudunk, hogy a Fideszt zavarja a demokrácia”. - De nem a Fidesz fogja meghatározni, hogy az ellenzéki pártok, választók mit csináljanak. Ezt üzenem a polgármestereknek szeretettel. Szó sincs róla, hogy durva lenne az előválasztási kampány, ami csak júniusban indul – mondta lapunknak Arató Gergely a DK képviselője.

Molnár Zsolt az Országos Előválasztási Bizottság szocialista delegáltja szerint „kétségbeesett figyelemelterelési kísérlet” az érintett kormánypárti politikusok megnyilatkozása, „mert már a Fideszben is látják, hogy az előválasztás veszélyes lehetőség rájuk nézve”. - Inkább azt vártuk volna, hogy a katasztrofális járványügyi adatokat látva a telt házasra tervezett futball Európa-bajnoksággal kapcsolatban emelik fel a szavukat – mondta Molnár Zsolt.

A kormány egy törvénymódosítással szeptember közepére-végére tolta ki a veszélyhelyzet határidejét május 23.-ról, miközben az előválasztás jelöltállítása a nyáron zajlana az elfogadott menetrend alapján, az első fordulót pedig szeptember 18-26 között tartanák. Orosz Anna szerint az online szavazás lehetősége garanciát jelenthet a biztonságos lebonyolításra. Arató Gergely azt mondta, egyelőre nem lehet tudni, konkrétan meddig áll fent a veszélyhelyzet, a kormány csak a lehetőséget teremtette meg magának az őszi hosszabbításra. „Nehezen tudjuk elképzelni, hogy telt lelátós focimeccseket a veszélyhelyzet meghosszabbítása idején rendezzenek” - tette hozzá. - Ha a Fidesz ezt mégis arra használja fel, hogy indokolatlanul korlátozza a polgárok jogait, az előválasztás akkor is megtartjuk majd – mondta a képviselő.

Molnár Zsolt szerint „a veszélyhelyzet nincs összefüggésben az előválasztással, mert azt akár most is meg lehetne tartani”. - Az előválasztás nem jár politikai demonstrációkkal, nem tervezünk ilyeneket. Egyébként pedig természetesen minden indokolt járványügyi előírást be fogunk majd tartani – mondta a szocialista politikus.