Hogyan működik az ember?

Arról hogy fiziológiailag hogyan működik, arról ma már meglehetősen sokat tudunk. Egy bizonyos pont után viszont megállni látszik a tudomány. Ugyanis nem látjuk, hogy a fiziológiai működést mi határozza meg. Ezt pedig azért lenne fontos tudnunk, mert ennek életmódunk és életminőségünk szempontjából alapvető jelentősége van. Manapság nagy általánosságban az életmód alatt többnyire csupán a test (helyes táplálkozással és mozgással való) megfelelő fizikai karbantartását értik, aminek valóban nagy a jelentősége, de ez nem lehet a végcél. A megfelelő fizikai állapotra (formára) a tudat (a tartalom) megfelelő fejlesztésének érdekében van szükség. A tudat pedig mindent megelőz, hiszen az határozza meg működésünket, továbbá annak segítségével tartjuk a kapcsolatot a külvilággal. A tudat fogalmába pedig ezúttal fogadjunk be mindent, ami nem anyagi bennünk, tehát az érzékelés/értelmezést, az elmét (az okosságot) az érzelmeket, a gondolatokat az emlékeket stb.! Mindezek hatalmas jelentősége akkor lesz nyilvánvaló, ha szem előtt tartjuk azon krónikus testi vagy tudati betegségek (diszharmóniák) egyre hosszabb listáját, amelyek megjelenése nem vezethető vissza egyértelműen valamely fizikai (pl. baleseti) eredetre (tehát lelki, mentális, tudati, eredetűeknek tekinthetők) és az orvoslásukra fordított költségek egyes közegészségügyi becslések szerint az összes egészségügyi ráfordítások mintegy háromnegyedét teszik ki.

Egy ősrégi tanítás

A szellemóriások közül kiemelkedő Buddha néven ismert nagy tanító szerint az élet immanens része a dukkha, (egyszerűsített fordításban) a szenvedés egyik fő oka a tudatlanság, azaz, hogy nem ismerjük a természet törvényét (ami persze törvényszerűségek sokaságát jelenti). Amennyiben tudjuk, hogy hogyan működik a természet és benne az ember, valamint, ha annak megfelelően élünk nem fogunk szenvedni. Esetünkben viszont a dukkha a szenvedés fogalmába a közönséges fizikai fájdalomtól az élet nem megfelelő voltáig minden beleértendő, ergo mindenki szenved, hiszen senki nem tudja megoldani, hogy az összes nem kívánt dolgot elkerülje és az összes kívánatost elérje. Ilyen formában a szenvedés univerzális, mivel nem létezik magyar, amerikai, orosz, német stb., vagy akár keresztény muszlim, zsidó, buddhista stb. szenvedés. Éppen ezért jogos a remény, hogy az univerzális bajra, a szenvedésre létezik univerzális, tehát minden emberre egyformán érvényes, univerzális gyógymód.

A Buddha - jóllehet voltak szerzetesi életet élő követői - nem volt (legalábbis az általános értelemben vett) vallás alapítója. Egyebek mellett azért se, mert tanítása az ismeretre, a megértésre és nem (valamely magasabb rendű lénybe, istenbe vetett) hiten, dogmákon alapszik. Mi több a tiszta, eredeti tanítása semmiféle rítust, rituálét, szertartást sem tartalmaz, azaz mentes mindenféle vallásosságtól, szektásságtól. Elfogadása semmiképpen nem jelent áttérést más vallásra, tanításának megfogadása/követése által csak jobb keresztény, muszlim, zsidó, buddhista stb. lehet az ember.

Tanításának egyik alaptétele szerint nagyon fontos a gyakorlat valamint az elmélet szoros egysége és párhuzamos művelése. A gyakorlat sarkalatos része a Vipassana meditáció, több száz évre való feledésbe merülése az elmélet eltérő értelmezéseit eredményezte. Ez, valamint a tanításhoz hozzátett és abból kihagyott elemek együttesen járultak a különböző buddhista irányzatok/ágazatok kialakulásához. Annak ellenére, hogy a tanítás korábban hatalmas területeken elterjedt, maga a Vipassana teljesen eltűnt, amíg az eredeti tisztaságában megőrzött technika a XIX. század végén elő nem került a Myanmar-beli kolostorok mélyéről. Szerencsére ez egyúttal azt is jelenthette, hogy az időközben kialakult kolostori gyakorlattól eltérően laikusok számára is hozzáférhetővé tették, ami teljesen megfelelt a Buddha eredeti intencióinak, hiszen a Dhammát ő is minden rendű és rangú embernek szánta és tanította.

Röviden az elméletről

Amikor életünk javításának módját keressük, akkor a különféle javaslatok, módszerek zavarba ejtően hatalmas kínálatával találkozunk. Sajnálatos módon az eredmény többnyire csak hosszú időszak után mutatkozik, vagy (szélsőséges esetben, életvég utánra vonatkozó) ígéret marad. Merre induljunk? A válasz megadásánál érdemes arra gondolnunk, hogy valamely probléma (pl. betegség) megoldása elképzelhetetlen magának a problémának az alapos ismerete és az előidéző okoknak a feltárása nélkül. (Hatékony terápia elképzelhetetlen anamnézis és diagnózis nélkül.) A Buddha tanítása eleget tesz a fenti kritériumoknak. Mindaddig, amíg nem tárjuk fel a szenvedés teljes körét (pl. azt sem ismerjük fel/el, hogy szenvedünk) és a szenvedés okait, nem lehet esélyünk a folyamatos és tartós jobbításra. Legfőképpen, hogy ő a mostani számtalan közkeletű, csupán a tudat felszínén ható (javítgató) módszerrel szemben a szenvedés teljes és végleges megszüntetésének ambiciózus célját tűzte ki maga elé. Ez viszont tapasztalata szerint kizárólag a tudatalattink legmélyéig (a tisztátalanságok gyökeréig) terjedő tisztításával érhető el.

Vizsgálódásai során úgy találta, hogy a szenvedésnek a természet törvényével kapcsolatos (fent említett) „tudatlanság” mellett még két másik fő oka van: a sóvárgás és az elutasítás. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy életünk azzal telik, hogy a vágyaink után futunk és menekülünk a kellemetlenségek, a nehézségek elől. Félreértés ne essék, lehetnek kívánságaink és elkerülendőnek tekintett dolgok, a szenvedést a ragaszkodás okozza. Tovább menve az igazságot keressük és mégis értelmezésekkel foglalkozunk, értelmezési problémáink (és előítéleteink) vannak. Gondoljuk meg, hogy ugyanaz a kutya mennyire mást jelent egy kutyabarátnak vagy egy kutyától félő embernek. Nem gondolunk rá, de a világot nem olyannak látjuk, mint amilyen hanem gyakran olyannak, amilyennek látni szeretnénk. Jó esetben sokszor utólag ismerjük fel, hogy helytelenül ítéltünk meg dolgokat, személyeket, másokat vagy magunkat, ami természetesen nem megfelelő, számunkra is hátrányos szó- és tettbeli viselkedéshez vezetett. Rossz esetben fogalmunk sincs arról, hogy mi a baj, egyszerűen csak érzékeljük azt, és szenvedünk.

A Vipassana háttere

A Buddha idejében széles körben beszélt páli passana szó nézést, szemlélődést, a vi toldalékkal együtt befelé nézést, szemlélődést, belátást jelent. A meditációs technika lényege egyrészt a test-szerte jelentkező közönséges fizikai állapot jelzések, érzetek (hideg, meleg, fájdalom, viszketés, bizsergés, stb.) szemlélése, mégpedig azért, mert felismerte, hogy az egymással szoros kapcsolatban lévő anyag és tudat olyan kölcsönhatásban állnak egymással, amely szerint minden anyagi történéshez tartozik valamilyen tudati változás és hasonlóan minden tudati történésnek van egy anyagi, (fent említett testi, fizikai) megfelelője. Ez még akkor is így van, ha ezen érzetek túlnyomó többsége nem tudatosul (ha nem figyelünk fel rá, nem veszünk tudomást róla). Másrészről viszont a fentiek szerint a testérzetek megfigyelése lehetővé teszi a tudat megfigyelését. Felfokozott izgalmi helyzetben, amennyiben a figyelmünket a szélsőségesen felgyorsult szívverésre és légzésre (fizikai állapotunkra) összpontosítjuk, hamarosan azt tapasztaljuk, hogy ez utóbbiak normalizálódó tempójával a tudatunk is lenyugszik. Nem mellékesen az érzékelt fizikai érzetek nemcsak, hogy teljességgel mentesek bármiféle, a korábbi tudatalatti tartalmak által befolyásolt értékeléstől, értelmezéstől hanem azok kizárólag a megfigyelő ottani és akkori tiszta igazságát jelentik. A meditáció során úgy figyeljük a dolgokat, ahogy vannak és az eredmény az lesz, hogy úgy fogjuk látni a dolgokat ahogyan azok valójában vannak.

Vizsgálódásai során a Buddha úgy találta, hogy a tudat működésében négy lényeges elem különíthető el. Az első a vinnyána valamilyen történés puszta regisztrálása (pl. értesülés egy hangról), második a szánnya a felismerés (ami lehet jó vagy rossz, pl. dicsérnek, szidnak, vagy se nem, dicsérnek se nem szidnak, azaz semleges) védana minősítés (kellemes vagy kellemetlen érzés/érzet, esetleg se nem kellemes se nem kellemetlen azaz semleges), szankhára reakció/reagálás, (tudati szennyeződés, sóvárgás vagy elutasítás, késztetés, reakcióminta). Ez a négy elem felfogható egy modulnak, és a modulok olyan, minden képzeletet felülmúlóan nagyszámú és sokféleségű sorozatot alkotnak, amelyben az egyik modul outputja a következő inputja, a következő outputja pedig a következőutáni inputja és így tovább. Ezek az elemek egyrészt az elképzelhetetlen sebességgel lefutó folyamatok mozzanatai, másrészt felgyülemlett, tárolt készletek. (Ehhez döbbenetesen hasonló dolgokról számol be Nádas Péter a klinikai halál állapotában szerzett élményeiről írva, beszélve, pl. Bhaktivedanta Főiskola XI. Létkérdés konferencia 2016.12.02.)

A Vipassana „mechanizmusa”

Problémáink abból adódnak, hogy nem vagyunk tudatosak, nem uraljuk a tudatunkat, tehát a fenti folyamatok esetlegesen, és a korábbi tudattartalmak által megszabottan, automatikusan mennek végbe, vakon reagálunk. Amennyiben például egy óhaj a hozzá való ragaszkodás miatt a fenti folyamat szerint többször, ismételten lefut, a mind erősebb reakciók során kívánsággá, vággyá végül szenvedést okozó sóvárgássá, hasonlóképpen egy elkerülendő dolog enyhe nem kedvelése elutasítássá, haraggá, gyűlöletté erősödik. Ráadásul akár úgy is, hogy mindez csupán a háttérben a tudat alatt megy végbe, tehát úgy, hogy nem is veszünk róla tudomást. Még az is előfordulhat, sőt gyakran elő is fordul, hogy egy olyan, normál esetben semleges ügyből, mint a szomjúság (dühöt, zaklatottságot, haragot) szenvedést fejlesztünk ki, amikor azt érezzük, hogy jó lenne valami kis víz, elég szomjas vagyok, miért nem adnak már inni, mindjárt szomjan halok stb.

A mindennapi életben „ördögi kör”- ről beszélünk, amikor egy rossz helyzetet követő események sorozata egyre rosszabb helyzetet eredményeznek. Hol lehetne ezt megszakítani? Látható, hogy az első három elemnek nincsen (gyümölcse) következménye. A negyediknek viszont van. A megoldást az jelenti, ha a megfigyelt testi érzetekre, legyenek azok bármily kellemesek vagy kellemetlenek nem reagálunk. A Buddha ugyanis arra a felismerésre jutott, hogy az emberi élet feltétele a folyamatos anyagi (táplálék be, életfolyamatok, hulladék el) és tudati áramlás. A tudati áramlás az anyagihoz hasonlóan megy végbe. Ha az anyagi bevitel megakad az áramlás fenntartása érdekében a szervezet a megfelelő tartalékaihoz nyúl. A tudati működés szempontjából, ha például nem jutunk hozzá vízhez a szánnya rossz minősítése miatti védana kellemetlen testi érzetére a szankhára a kialakuló reakció ciklikus ismétlődésével fokozatosan homlokráncolás, elégedetlenség, türelmetlenség, harag stb. következésképpen zaklatottság, szenvedés lesz. Amennyiben viszont nem reagálunk, tehát a védana nem eredményez új szankhárát az „áramlás” fenntartása érdekében helyére a tudatalatti (szennyeződés) készletből felszínre kerülő régi szankhára lép be (használódik fel). Ez a viselkedés amellett, hogy tudatosabbá tesz, segít leszokni a sokszor káros vakreakciókról, és nyilvánvalóan a tudat negatív tartalmaktól való (ha tetszik mentálhigiénés) tisztítását jelenti. Ez óriási jelentőségű felismerés, hiszen pontosan a negatív tudattartalmak azok, amik következtében boldogtalanok vagyunk vagy szenvedünk.

Biztosak lehetünk abban, hogy a különböző (fejlettségű) tudati szinteknek megfelelően minden élőlény működése ehhez hasonló, vagy legalábbis ehhez hasonló mintázatot mutat. Minket azonban most főképp az ember működése érdekelt és derűlátással tölthet el annak a tudata, hogy adott az univerzális probléma, a szenvedés megszüntetésének univerzális megoldási, tehát életünk békésebbé, harmonikusabbá, boldogabbá tételének a lehetősége.