Hétfőn kinyitottak az óvodák és az általános iskolák. A nyitás mellett és ellen is szóltak érvek. Ön mit gondol, jó ötlet volt?
Egy-két hónap jelenléti oktatás nem fogja megoldani azokat a problémákat, amik az elmúlt egy évben felhalmozódtak. Jelenleg nagy felelőtlenségnek érzem a járvány csúcsán visszaengedni az óvodásokat és az alsósokat, hiszen a koronavírus újabb mutációi már a fiatalokra, gyerekekre is veszélyesek, akiknél az oltás még szóba sem jött. És itt most nemcsak az okozhat bajt, hogy egy-egy gyereknek, osztálynak betegség miatt otthon kell maradnia. Mint minden vírus, így a koronavírus is hat az idegrendszerre, csak sokkal erősebben, mint más vírusok. A gyerekek idegrendszere még fejlődésben van, ha megfertőződnek, az fejlődési zavarokat is okozhat.
Vissza se engedné őket, amíg nem csillapodik a járvány?
Mielőtt kitör a nyári szünet, és a járványhelyzet engedné, mindenképp adnék lehetőséget a gyerekeknek, hogy találkozhassanak egymással, a pedagógusokkal. Ugyanakkor ha vissza is mennek az iskolába, annak nem arról kellene szólnia, hogy gyorsan, amennyi tananyagot csak lehet, le kelljen adni és mindenkit lefeleltetni. Közösségi élmények kellenek, persze nem minden áron. Most az egészség védelme lenne a legfontosabb.
Vannak, akik szerint a kormány két alapjogot, az egészséghez és a tanuláshoz való jogot állította szembe azzal, hogy a járvány harmadik hullámának tetőpontján kinyitotta az oktatási-nevelési intézmények egy részét. Ön hogy látja?
Úgy, hogy a döntéshozók a felelősségüket akarják elkenni. Egy ország vezetésének az lenne a dolga, hogy olyan körülményeket teremtsen, ahol biztosítva van az egészséghez és a tanuláshoz való jog is. A mostani helyzetben ennek nem feltétlenül abból a két kérdésből kellene állnia, hogy kinyissuk vagy bezárjuk az iskolákat. Például ha már tavaly szeptemberre megszervezték volna, hogy ne kelljen egy osztályban egyszerre harminc diáknak együtt lennie, máris kevésbé lenne veszélyes bent lenni. Nyáron volt három hónap arra, hogy felkészüljünk a második hullámra, mégsem történt semmi. Az, hogy az iskolai KRÉTA-rendszerben, ami egy rémálom, és amit a pedagógusok csak KRETÉN-nek neveznek, megcsinálták, hogy esetleg beszélgetni is lehessen egymással, nagyon távol van azoktól a lehetőségektől, amelyekkel mind a távoktatást, mind a jelenléti oktatást jobbá és biztonságosabbá lehetett volna tenni. Az országvezetés hatalmas mulasztása, hogy a járvány harmadik hullámában még mindig ott tartunk, hogy az egészséghez és a tanuláshoz való jog egyszerre sérül.
De az iskolába, óvodába járást nem tették kötelezővé, a szülők dönthetnek úgy is, hogy még otthon tartják a gyerekeket.
Sok helyen sikerült is egymásnak ugrasztani a szülőket és a pedagógusokat. Mert a szülőknek csak látszólag van joguk, hogy döntsenek. A háttérben meg nyomás alatt vannak a tanárok, hogy vegyék rá a szülőket, engedjék a gyerekeket. Mert különben gyűlik a hiányzás, nem lesz elég érdemjegy, az otthon maradóknak hosszabb lesz a tanév, mert pótolni kell... Ezek a fenyegetések azok, amik a konfliktusokat okozzák. Nincs tiszta, egyértelmű szabály. Ez is felelősséghárítás a döntéshozók részéről. Lényegében a szülőkre, pedagógusokra hárítottak egy országirányítási felelősséget, pedig azért vannak egy országnak vezetői, hogy értelmes kereteket adjanak a mindennapoknak. Most az van, hogy csináljatok, amit akartok, aztán majd később kiderül, ki csinálta jól.
Sok tanár és diák panaszkodik arról, hogy távoktatásban nem lehet úgy átadni és megtanulni a tananyagot, mint az iskolában. De korábban, még a járvány előtt arról hallhattunk sokat, hogy az iskolai oktatás sem megfelelő.
Az a baj, hogy az iskolai oktatás korábban is csak eldöcögött, nem felel meg a XXI. századi kihívásoknak, s főleg nem felel meg a XXI. századi gyerekeknek. A járvány tulajdonképpen megmutatta, hogy valamit rosszul csinálunk. Vagyis inkább felerősítette a jeleket, mert a problémákat már jó ideje jelzi az is, hogy egyre több a beilleszkedési, tanulási zavaros, sajátos nevelési igényű gyermek.
Ön sok különleges igényű gyerekkel foglalkozik. Mit tapasztal, rájuk milyen hatással van a mostani időszak, a karanténoktatás?
Nagy különbségek vannak aszerint, hogy milyen súlyos zavarokkal küzd egy gyermek. Mert ha állandó fejlesztésre lenne szüksége, az sokkal nagyobb gond most. Ezt nem kaphatja meg a szakemberektől sem. Persze lehet távolról segíteni a szülőket, de ők nem tudják ugyanazt a fejlesztést elvégezni, mint a szakemberek. Nem is várható el a szülőktől, hogy elvégezzék azt a munkát, ami a fejlesztőpedagógusok, pszichológusok dolga lenne. Speciális módszertanokra lenne szükség, amelyekkel lehetne segíteni a szülőket a mostani helyzetben, de ilyenek nem nagyon készültek. Nem egy esetben láttam azt is, hogy a szülő csak most szembesült azzal, hogy a gyereke nem tud figyelni, felugrál, nem érti meg a feladatot vagy elfelejti. Mert otthon amúgy el van a gyerek, szépen játszik, de ha módszeres munkára, tanulásra kerül sor, az már nem megy.
Tehát a családok magukra vannak utalva?
Tavaly ilyenkor teljesen magukra voltak utalva, azóta több pedagógus igyekezett kitalálni valamit, de nem ez a jellemző. Nagy hiba, hogy az oktatásirányítás felől semmilyen érdemi segítség, hatékony módszertani útmutató nem érkezett. Ez káoszhoz vezetett, ami ősszel is érzékelhető volt. Teljesen szervezetlenné vált a helyzet, ami az egyik legrosszabb dolog, ami a különleges igényű gyerekekkel történhet. Nekik szükségük van a rendre, a rendszerességre. Most itt van egy újabb időszak, és még mindig nincsenek módszertani fejlesztések. A legnagyobb bajban azok a kisgyerekek vannak, akik úgy kerültek első osztályba, hogy tavaly tavasszal már az óvodai fejlesztésből is jórészt kimaradtak. Ők most többen vannak a hatéves kortól kötelező beiskolázás miatt. Körbe kérdeztem a szakszolgálatokat, és már most kimutatható, jelentősen nőtt a tanulási zavar miatt jelentkezők aránya. Sajnos az várható, hogy ez hosszabb távon további nehézségeket fog okozni.
Az igaz, hogy a karantén, az elzártság a tanulási nehézségen kívül lelki problémákat is okozhat a gyerekeknél?
Sajnos igaz, ezért is lenne fontos, hogy még nyár előtt összetalálkozzanak, ha erre viszonylag biztonságos körülmények között sort lehet keríteni. De nem minden életkor egyformán érintett. A legnagyobb bajban a tizenévesek vannak, akik az identitásfejlődésük azon szakaszában vannak, amikor a társaikon keresztül kapják a visszajelzéseket, az elfogadott normákat. Egy osztályközösségben, amit jó esetben a pedagógus jól moderál, nagyon fontosak a gyerekek visszajelzései egymás iránt. Persze iskolai közegen kívül is találkozhatnak, de az iskolai és az iskolán kívüli együttlétnek teljesen más hatása van a fejlődésre. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a gyerekek nagyon alkalmazkodóak. A szorongás inkább a felnőttekről megy át a gyerekekre, ezért is tartom szörnyű dolognak azt a káoszt, ami az oktatásban is történik. A bizonytalanság nem segíti a megoldásokat, sem a gyerekeknél, sem a felnőtteknél.
Segítene, ha most azonnal teljes módszertani megújulásokról születne döntés?
Minden élethelyzet nyomot hagy, így az elmúlt egy év nyomait sem lehetne kitörölni. De ez nem baj, hanem probléma, a probléma pedig feladat, amit meg kell oldani. A különleges helyzet felnagyítja a különbségeket, jobban látható, kire hogyan hatott. Nemcsak nehézségek vannak, a visszajelzések szerint a gyerekek mintegy 10 százalékánál jobbak lettek a tanulmányi eredmények a digitális távoktatás alatt. Főleg a tehetséges gyerekek tudtak jól fejlődni, mert sokkal kevesebb olyan tanórát kellett feleslegesen végigülniük, ami nem az ő képességeiknek való. Az lenne a legfontosabb, hogy behozzuk a XXI. századi szemléleteket az oktatásba és egyénre szabható tanulási környezetet alakítsunk ki. Mert az csak egy mítosz, hogy minden évfolyamra csak egyféle gyerek jár.
