média;Palkovics László;

2021-04-26 06:15:00

Megnyugtató

Nem költözik a CEU, nincs CEU-ügy. A kormánynak nem célja a CEU ellehetetlenítése vagy elköltöztetése – mondta Palkovics László, nem sokkal azelőtt, hogy a CEU amerikai elitegyetemi diplomát és tudást adó képzését egy országgal – és sajnos ez az igazság: egy rendszerrel – nyugatabbra üldözték.

A kormány nem akar beleszólni, mire költi a pénzt az Akadémia; nem akarja a kutatóintézetek irányítását átvenni, és nem akarja megmondani, hogy az egyes kutatók mivel foglalkozzanak – mondta Palkovics László nem sokkal azelőtt, hogy Lovász László MTA-elnök és gyakorlatilag a teljes akadémiai közvélemény ellenében végigvitte a kutatóintézetek elvételét és kormányzati irányítás alá helyezését, rátéve a kezét egyúttal az Akadémia költségvetésének 70 százalékára.

Palkovics László szavahihető ember – mármint orbáni értelemben: konfliktushelyzetben gyakorta mondja az ellenkezőjét annak, amit ténylegesen csinál. És most ennek a megbízható (ítélet)végrehajtónak kellene elhinnünk, hogy a Fidesz – illetve leginkább Orbán Viktor – primer politikai haszna helyett valamiféle össztársadalmi, nemzeti érdeket követ majd annak az újonnan szerzett jogosítványának a birtokában, amellyel beleavatkozhat a magyar média tulajdonviszonyaiba.

Egy friss törvényjavaslat szerint Palkovics miniszter döntheti el, hogy egy adott közvetlen külföldi befektetés hatással van-e a média szabadságára és sokszínűségére Magyarországon. Ez persze elméletben nem lenne baj, a gyakorlatban azonban idehaza külföldi tulajdonosok 2010 óta kizárólag a szabadság és a sokszínűség ellenében befolyásolták a médiaviszonyokat (amikor átjátszották az Origót és az összes megyei lapot Fidesz-közeli kézbe, a Népszabadságot pedig bezárták), miközben a kormánynak vagy Palkovicsnak a szeme sem rebbent.

Emlékeztetőül: az utolsó kormányfüggetlen szerkesztésű hírműsort sugárzó kereskedelmi televízió külföldi kézben van. Csodálkoznánk, ha Palkovics László a közeljövőben nem ígérne valami nagyon megnyugtatót az RTL Klubbal kapcsolatban.