nyugdíjemelés;Tállai András;

2021-04-27 15:08:35

Évközi nyugdíjemelést hozhat a járvány

Tállai András szerint idén valamivel nagyobb lehet az infláció, mint amire tavaly számítottak.

Az idei költségvetési törvény módosításáról szóló, napokban benyújtott javaslat a nyugdíjemelésről új menetrendet vetít előre az évre. Tállai András a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy az év elején három százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, a múlt évben ugyanis arra lehetett számítani, hogy ekkora lesz idén az infláció. Az államtitkár szerint azonban ennél valamivel nagyobb, 3,6 százalékos lehet a pénzromlás.

Megjegyezte, hogy ha a kormány tartaná magát az eddigi gyakorlathoz, akkor novemberben egy összegben fizetné ki a nyugdíjasoknak a kiegészítést.

Úgy véli, az intézkedés tulajdonképpen évközi nyugdíjemelést jelentene. Azt mondta, az előterjesztés értelmében már nyár elején egy összegben megkapnák az érintettek az első hónapokra járó, 0,6 százalékos kiegészítő emelést, azután pedig ennyivel több lenne a havi juttatás. Hozzátette, hogy a kiegészítő nyugdíjnövelés átlagosan nagyjából évi tízezer forintot jelent. Összességében 26 milliárd forinthoz jut így a 2,5 millió hazai nyugdíjas.

Abban az esetben, ha az infláció 3,6 százaléknál is nagyobb lesz, Tállai András szerint a hagyományos, törvényben rögzített menetrend lép életbe.

Emlékeztetett arra, hogy ebben az évben a 13. havi nyugdíj visszaállítása elkezdődött, és idén negyedhavi nyugdíjat kaptak a jogosultak, akik jövőre félhavi juttatással számolhatnak.

A kérdés egyébként amiatt is aktuális, hogy olyan alapvető anyagok ára szállt el 40-50, de akár 100 százalékot is meghaladó mértékben néhány hónap alatt, amiket rengeteg alapélelmiszer előállításánál használnak. Ez pedig komoly emelkedést vetít előre a kenyér, a tej, a tojás, a hús, az ásványvíz, és az üdítők árában is.