Borisz, Mihail és Alekszej

Huszonhárom éve, 1998 elején még Borisz Nyemcov volt a legkedveltebb orosz politikus, a lakosság többsége őt látta volna szívesen Borisz Jelcin elnök utódaként. Jelcin választása azonban Vlagyimir Putyinra esett. Nyemcov pedig Putyin fokozatosan, de következetesen központosító, az ellenzéket ellehetetlenítő, a szabad sajtót felszámoló politikája eredményeként a perifériára szorult, a teljes ellenzékkel együtt. Külföldön viszont ismertebbé és támogatottabbá vált, mint Oroszországban. Mindaddig, míg „csak” a hatalmi korrupciót tűzte zászlajára, a politika szélén elvegetálhatott - ám a Krím 2014-es elcsatolása és a kelet-ukrajnai harcokban való orosz részvétel dokumentálásával veszélyes vizekre tévedt. 2015. február 27-én hajnalban négy golyó végzett vele a Kreml tövében. Nem vonultak tiltakozó tömegek az utcára, Putyin rezsimje meg sem rendült.

Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz olajipari vállalat főrészvényese nem számított Putyin ellenlábasának, mégis az egyik első és legismertebb áldozata lett. 2005-ben nyolc év szabadságvesztésre ítélték pénzmosásért, sikkasztásért és csalásért. Példát statuált vele Putyin, akinek a „rendteremtés” tovább növelte a támogatottságát. A többség nem firtatta az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az oroszok erőskezű vezetőt, rendet akartak és kaptak; nem kértek a demokráciából, ami számukra a jelcini kaotikus és szörnyű éveket jelentette. Hodorkovszkij igazából szabadulása után vált veszélyessé a Kreml ura számára, amikor már programmal is rendelkezett - ezért kényszerült emigrációra.

Alekszej Navalnij kezdetben nem tűnt veszélyesnek. Az egykori szélsőjobboldali fiatal politikust 2007-ben Nyemcov pártja, a Jabloko is kizárta nézetei miatt. Korrupcióellenes aktivista lett, politikai program nélkül. Akkor kezdett problémát jelenteni, amikor internetes kommunikációja egyre több fiatalhoz ért el. Valójában most sem igazán veszélyes Putyin hatalmára, ám annál kellemetlenebb külföldi támogatottsága miatt. Megmérgezése, bebörtönzése dacára a 145 milliós Oroszországban néhány ezren követelik csak a szabadon bocsátását, a tisztességes orvosi ellátást és bírósági eljárást neki, a jogállamot Oroszország számára. Az immár Navalnij köré szerveződő civil ellenzéki mozgalmak szisztematikus vegzálása, terroristákkal azonos módon való kezelése sem éri el az orosz lakosság többségének ingerküszöbét.

Miért? Mert a demokratikus hagyományok nélküli Oroszországban ma sincs valós igény a demokráciára. A lakosság magasról tesz a Putyin és környezete rejtett vagyonát leleplező Navalnij filmekre. Mindenki tudja, hogy Putyin vagyonbevallása kamu, tudják, hogy családja, baráti köre hatalmas, illegális vagyonnal rendelkezik, de a többség álláspontja szerint „ez mindig is így volt Oroszországban és így is lesz”.

Pedig az oroszok is nyugati életszínvonalat szeretnének, nyugodt, félelemmentes mindennapokkal. Csak még azt nem tudatosították, hogy ehhez Boriszra, Mihailra, Alekszejre, nem pedig a mindent egyedül megoldó cár atyuska korrupt rezsimjére van szükségük.