Pécs;vizsgálat;vakcina;antitestek;Sinopharm;

2021-04-30 16:26:00

Nem verték nagydobra, de már vizsgálják a kínai vakcina hatékonyságát

Miközben a kormány ezerrel reklámozza az országosan kétkedve fogadott keleti oltóanyagot, Pécsett már várják a tesztalanyokat.

Önkénteseket toboroz a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja a kínai Sinopharm vakcina antitestvizsgálatához, és az ilyen oltóanyagra várakozók között osztogatnak egy erre invitáló szórólapot – írja az mfor.hu.

A vizsgálatban való részvétel feltétele, hogy az első oltáskor ne álljon fenn SARS-CoV2 fertőzöttség. A gazdasági portál megjegyzi, hogy miközben a kínai vakcina hatékonysága körüli kérdőjelek miatt sokan végeztetnek antitest-vizsgálatot, a pécsi kezdeményezésről, eddig hallani sem lehetett.

Felidézték, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) nemrég valamennyi hazánkban alkalmazott vakcina hatásosságának „prospektív reprezentatív” vizsgálatát szorgalmazták, részben azért, hogy a jövőben  „az esetleg szükségessé váló újraoltásokról szakmailag megalapozott” döntést lehessen hozni. 

A megalapozottság felvetődhetett a múlt szombaton is, amikor – Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfői tájékoztatása szerint – egyetlen éjszaka megvizsgáltak 600 ezer kínai Sinopharm vakcinát a Hungaropharma Zrt. telephelyén, ahol mint mondta: „minőségi és mennyiségi átvétel” zajlott.

Nemrég a hvg.hu írt arról:

A titkolózással kapcsolatban megjegyezték: „a járványkezelés egyik legfőbb tudományos arca”, Merkely Béla rektor is csak annyit mondott korábban, hogy a Semmelweis Egyetem az ősszel kezdeményezi az antitestek kimutatására irányuló vizsgálatot.