Silvio Berlusconi;Olaszország;koronavírus;

Berlusconi 24 nap után elhagyhatta a kórházat

Sajtóhírek szerint már haza is tért villájába a volt olasz kormányfő.

Silvio Berlusconi, Olaszország volt miniszterelnöke 24 nap után, pénteken hagyhatta el a kórházat ahova a Covid-19 hosszú távú hatásai miatt került orvosi megfigyelésre – írja a Guardian. Sajtóértesülések szerint már haza is tért a Milánótól északra található arcorei villájába.

A 84 éves egykori kormányfőnél tavaly igazolták a koronavírust, amelytől súlyosan megbetegedett, és amelyet a médiamogul élete legrosszabb tapasztalataként írt le. Szeptemberben került kórházba kezdődő kettős tüdőgyulladással, pár nappal később azonban állapota súlyosbodott. Akkor tíz nap után kiengedték, novemberben viszont visszaesett. Emiatt nem tudott megjelenni azon a bírósági meghallgatáson, amelyen egy kiskorú prostituálthoz fűződő botrányával kapcsolatosan azzal vádolják, hogy tanúkat akart megvesztegetni.

Januárban a monacói kórházba került szívelégtelenség miatt, de négy nappal később onnan is kiengedték.