Fidesz;Gyurcsány Fernec;Hollik István;

2021-05-02 16:19:50

A Fidesz máris reagált a DK bejelentésére

A nagyobbik kormánypárt nem bocsátkozott komoly okfejtésbe, reakciójuk röviden összefoglalva: Gyurcsány.

"Az előválasztásnak csúfolt színjáték" forgatókönyvét a baloldali választók ugyan nem ismerik, de Gyurcsány Ferenc azt már rég megírta" - közölte az állami hírügynökséghez eljuttatott videónyilatkozatában a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hollik István hangsúlyozta, Gyurcsány Ferenc a baloldal valódi vezetője, "náluk mindent ő dönt el, éppen ezért ez az egész előválasztásosdi egy nagy színjáték".

A kormánypárti politikus szerint a "napnál is világosabb, hogy a baloldalnak esze ágában sincs valójában a választóira bízni a döntést". "Amikor a balos portálok arról írnak, hogy a Jobbik és az MSZP például biztosan nem indít jelöltet minden körzetben, az is azt mutatja, hogy ők Gyurcsánnyal már előre lebeszélték, hogy ki melyik választókerületet kapja" - fejtette ki Hollik István. Kiemelte, "itt valódi döntési lehetőség nincsen".

A Fidesz kommunikációs igazgatója aláhúzta, teljesen mindegy, hogy Gyurcsány Ferenc kire osztotta a miniszterelnök-jelölt szerepét, "az ugyanúgy báb lesz a kezében, mint 2002 után Medgyessy Péter, akit akkor váltott le, amikor éppen hatalmi érdeke azt szolgálta". "Ne legyen kétséges senkinek, most is ugyanezt fogja tenni" - fűzte hozzá Hollik István.