gyilkosság;emberölés;Dunavarsány;

2021-05-05 19:43:00

Letartóztatták apát és fiát, akik a gyanú szerint a válás napján megölték a feleség új párját

Miután a nő különköltözött, titkolni próbálta, hogy pontosan hova, azonban a férje és a fia megtudta, hogy a sértettnél lakik.

A Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatta a dunavarsányi gyilkosság gyanúsítottjait. A Pest-Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást apa és fia ellen – közölte a bíróság honlapján.  

Az apa és felesége házassága korábban megromlott. Válóperes tárgyalásuk 2021. május 3-ra volt kitűzve. Miután a nő különköltözött, titkolni próbálta, hogy pontosan hova, azonban a férje és a fia megtudta, hogy a sértettnél lakik.

Május 3-án reggel aztán a két gyanúsított megjelent a sértett ingatlana előtt, akit megkértek, menjen ki hozzájuk az utcára. Amikor a férfi kilépett a házból, a fiú egy teleszkópos bottal, a kerítésen keresztül próbálta ütni a férfit, majd az apjával együtt behatolt az udvarra, ahol közösen támadtak a férfira. Ekkor egy szomszéd segíteni próbált az áldozatnak, majd a négy személy között dulakodás alakult ki. A fiatalabb férfi az asszony élettársát és annak szomszédját is többször megütötte egy vascsővel. Mindeközben apja elővette vadászkését, majd hétszer megszúrta vele felesége új élettársát, aki a helyszínen életét vesztette. Szomszédja a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt fennáll a szökés-elrejtőzés veszélye, ráadásul az elkövetés eszközeit a gyanúsítottak elrejtették, így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén végleg eltüntetnék a hatóság elől és ezzel a bizonyítást megnehezítenék. Emiatt az ügyészi indítvány szerint a letartóztatásuk indokolt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a letartóztatásukat az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2021. június 5-ig. A döntést az ügyész és a gyanúsítottak tudomásul vették, míg a két férfi közös védője fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.