Előfizetés

Hálaadás profán politikával, avagy a kormányzó látványprojektje

Bártfai Gergely
Publikálás dátuma
2021.05.09. 10:30

Fotó: TIZIANA FABI / AFP
Kiemelt fontosságú rendezvénnyé nyilvánította a kormány az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A budapesti katolikus világtalálkozó eredetileg tavaly lett volna, ám a járvány miatt 2021 szeptemberére halasztották. A vallási tömegrendezvény, amelyet a magyar állam sok milliárd forinttal támogat, nem csupán komoly közegészségügyi kockázata miatt ellentmondásos.
Hazánknak öröm és megtiszteltetés, hogy a kongresszus alkalmából Magyarországra érkezik Ferenc pápa. Az egyházfő részt vesz a szeptember 12-i záró misén – közölte márciusban az esztergom–budapesti érsek. Erdő Péter bíboros szerint a látogatás „vigaszt és reményt adhat a mostani nehéz időszakban”. Persze könnyebb szívvel is várhatnánk a pápát, ha a NER megmondóembere nem irkált volna róla olyan gyalázatosakat néhány évvel ezelőtt, hogy „demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember”. A világszerte megbecsülésnek örvendő főpásztor azzal vívta ki a magát kereszténynek nevező kurzus mocskolódását, hogy a menekültválság idején merészelt krisztusi értékeket képviselni az idegengyűlölő populizmus ellenében. Előzetes hírek szerint a pápa nem is kíván találkozni a magyar kormányfővel őszi villámlátogatásán. Pedig Rónay Tamás kollégánk szavaival, „mindannyiunknak jót tenne azzal, ha elmagyarázná miniszterelnökünknek, mit is jelent kereszténynek lenni”. Tragikomikusan hiteltelen a kormányzat túlcsorduló eucharisztikus buzgalma, miután a Borkai-, a Kaleta- és a Szájer-botrány gyors egy­más­utánban leplezetlen bepillantást engedett abba, hogyan követik a gyakorlatban a NER különféle rendű s rangú potentátjai a keresztény erkölcsöket: vizet prédikálnak és bort isznak. Alighanem sokak felháborodását fogalmazta meg Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője, amikor a közösségi médiában kiposztolta: „Most éppen a kereszténységet sajátítaná ki a fideszes bűnbanda. (…) Nem szent ezeknek az Isten sem, csak egy portéka, amit a kirakatba tesznek. Undorító.” Emlékeztetett, hogy „Magyarországon rekordokat döntöget a halálozások száma és ezrek veszítik el a megélhetésüket, ők csak szórják a pénzt”. Ami a költségeket illeti, gyakorlatilag követhetetlenné vált, mennyi folyik el az egyházi rendezvényre – és azzal együtt a másik „kiemelt fontosságú” kormányzati presztízsberuházásra, a vadászati kiállításra. Biztos csak az, hogy a kongresszus egyre drágább és drágább. A hvg.hu összesítése szerint az eredetileg 17,9 milliárd forintra tervezett állami támogatás már 2017-ben 22 milliárdra duzzadt, az esztergomi érsekség pedig szabad kezet kapott ingatlanvásárlásra és felújításra a bőkezűen osztott közpénzből. Mielőtt a pandémia kitört, már a 30 milliárdot közelítette az összeg, amit tavaly márciusban újabb csaknem kétmilliárddal toldottak meg „eszközbeszerzésekre, a működési, szervezési és lebonyolítási feladatok ellátására”, jóllehet addigra már nyilvánvaló volt, hogy a járványkezelésben és a gazdasági károk enyhítésében nagy szükség lenne minden fillérre. Ehhez képest a múlt hónapban a vasúti fejlesztések keretéből irányítottak át újabb összegeket. Miközben a két rendezvényre számolatlanul ömlenek az adóforintok, már senkit sem lep meg igazán, hogy alvállalkozóként NER-közeli cégek bukkannak fel.

Oltáriszentség és csábítás

A görög eredetű eucharisztia szó jelentése: hálaadás. A bibliai utolsó vacsorára utal, amikor a hagyomány szerint Jézus „a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: Ez az én testem, amelyet értetek adok” (Lukács evangéliuma, 22,19). A Magyar Katolikus Lexikon definíciója szerint az eucharisztia „tág értelemben mise, szoros értelemben az oltáriszentség”, vagyis a megszentelt kenyér. A katolikus dogma úgy tartja – ellentétben a későbbi protestáns fölfogással, amely jelképes értelmet tulajdonít neki –, hogy Krisztus az oltáriszentségben „igazán, valóban és lényegileg (vere, realiter, substantialiter) jelen van”. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus imájában a hívek így könyörögnek Istenhez: „Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük, és egyre jobban szeressük! Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.” Ám ha az emelkedett ideák és szavak mögé nézünk, profán dolgokat pillantunk meg. Az eucharisztia tisztelete az ellenreformáció idején kapott lendületet, szembeállítva a protestáns úrvacsora-felfogással. Az eucharisztikus kongresszus pedig újkori, csupán 140 éves találmány, és kezdettől fogva napi politikai célokat (is) szolgál. Az első ilyen nemzetközi találkozót a franciaországi Lille-ben rendezték, egy zarándoklatokat szervező vallásos asszony, Marie-Marthe-­Baptistine Tamisier unszolására (1881). Felkarolta az ötletet a kevéssel azelőtt megválasztott új egyházfő, a vaskalapos elődeinél jóval szélesebb látókörű, reformer XIII. Leó pápa (lásd: keretes írásunkat). A látványos külsőségek – tömeges áldozások, gyónások, körmenetek és hasonlók – szemlátomást legalább olyan fontosak voltak, mint a lelki elmélyülés. A nagyszabású ünnepségek csillogásával csábítgatta vissza kiábrándult híveit a súlyos válságba jutott római egyház, egyszersmind demonstrálta a világ előtt, hogy még képes tömegeket mozgósítani.

Tévedések végjátéka

Előzőleg, a XIX. század derekán a katolikus egyház égbekiáltóan elavult intézménnyé vált: a feudalizmus utolsó bástyája, a maradiság jelképe lett ­Európában. A napóleoni háborúk után csak a Szent Szövetség fegyverei tartották fenn. Kétségbeesetten próbálták visszaforgatni az idő kerekét XVI. Gergely (1831–46) és IX. Piusz (1846–78) hosszú pápasága idején. Átkoztak mindent, ami modern. Ostorozták a korszak meghatározó folyamatait, a szekularizációt, a civil társadalom fejlődését, a tudományos-technológiai fejlődést. Világképükre jellemző, hogy „sátáni” eszköznek nyilvánították a vasutat, a gázlámpás utcai világítást pedig istenkáromlásnak tekintették. A korszerű orvostudománnyal a lourdes-i csodát (1858) állították szembe. Semmiféle érdemi mondanivalójuk sem volt az ipari forradalmak nyomán kialakuló új társadalmi osztály, a proletariátus keserves sorsáról. IX. Piusz abból sem okult, hogy álruhában kellett menekülnie a népharag elől, és csak másfél év múlva, külföldi katonai támogatással térhetett vissza Rómába (1848–49). Előfordult, hogy a pápa középkori mintára kiátkozott közszereplőket, csakhogy ez akkoriban már senkit sem rémített halálra. A század utolsó harmadára a pápai állam világi hatalma példátlan – és addig elképzelhetetlen – mértékben sorvadt. Az egységesülő Itáliában elveszítette területének legnagyobb részét, lényegében a Vatikán falai közé szorult vissza. Franciaországban kikiáltották a harmadik köztársaságot, és a felvilágosodás eszméinek szellemében következetesen elválasztották az államot az egyháztól. Az új Német Birodalomban a bismar­cki Kulturkampf megfosztotta kiváltságaitól a klérust a házasságkötésben és az oktatásban, több szerzetesrendet betiltottak. IX. Piusz „csak azért is” keresztülerőltette az első vatikáni zsinaton a pápai tévedhetetlenség kihirdetését (1870), ami már önmagában is súlyos tévedésnek bizonyult, és kisebb egyházszakadást idézett elő. Az ókori fáraókra és istencsászárokra emlékeztető dogma nevetségessé tette korlátoltan reakciós nézeteit.
Horthy Miklós kormányzó fogadja Eugenio Pacelli bíboros államtitkárt (későbbi XII. Pius pápát) a Keleti pályaudvaron 1938-ban.
Fotó: Képes Pesti Hírlap / Wikimedia Commons

Horthy büszkesége

A reformer XIII. Leó pontifikátusa alatt rendszeressé váló eucharisztikus kongresszusok sikere révén az egyház újra közösségi élményt tudott kínálni sok hívének. Általában évente-kétévente tartották, csupán az első világháború és az azt követő spanyolnáthajárvány miatt volt hosszabb kényszerszünet (1914–22). A 34. világkongresszus rendezésének jogát Budapest nyerte el. Ezt Serédi Jusztinián hercegprímás, Esztergom érseke járta ki a Vatikánban, ám akkor jelentették be, amikor a pápa audiencián fogadta Horthy Miklóst (1936). A kormányzó ugyan Mussolini meghívására utazott Rómába, amúgy pedig kálvinista volt, de ezeket az apróságokat elhalványította, hogy az állam látványprojektet csinált a világkongresszusból. Csakugyan a két világháború közötti korszak legnagyobb tömegrendezvénye lett meg 1938 májusában. A több százezer vidéki és külföldi látogató egy részét fővárosi családok szállásolták el. Végül a kegytárgyak árusításából az állami támogatás is megtérült. A misék, körmenetek, ünnepségek pompájukban túltettek a mintául szolgáló millenniumi rendezvényeken (1896). A Hősök terén felállították a római Szent Péter-székesegyház főoltárának aprólékos másolatát. Eközben a vallásos áhítatot rendre túlharsogták a Horthy-éra unos-untalan ismételgetett politikai lózungjai: Trianon revíziójáról és bolsevik veszedelemről papoltak. Csupán az okozott kellemetlenséget, hogy Hitler – két hónappal Ausztria megszállása után – megtiltotta a német katolikusoknak a pesti zarándoklatot. Ez sok jóérzésű keresztényben fokozta a nácik iránti ellenszenvet, ami kínos volt a magyar diplomáciának, hiszen éppen a Füh­rer segítségével akarta elérni a határmódosítást. A díszvendég Eugenio Pacelli bíboros volt, a Vatikán államtitkára, akit alig tíz hónappal később pápává választottak XII. Pius néven. Amíg a rendszer propagandagépezete hatalmas sikerről áradozott, viharfelhők gyülekeztek Európa felett. Hiába szeretett volna Magyarország a „béke szigete” lenni, ahogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson hirdették, a következő esztendőben kitört a második világháború.

Az első modern pápa

Korának kiemelkedő katolikus modernizátora volt XIII. Leó pápa, polgári nevén Gioacchino Pecci gróf (1810–1903). Az előkelő olasz családból származó ifjú hamar kitűnt ragyogó intellektusával. Jezsuitáknál tanult, hozzá érzelmileg közel álló Giuseppe bátyja be is lépett a szerzetesrendbe. Szokatlanul gyorsan haladt fölfelé a ranglétrán, már harminchárom évesen püspökké szentelték. Sokáig diplomataként szolgált, józan megegyezést keresett a világi államokkal. Felismerte, hogy az egyház a vesztébe rohan, ha továbbra is mereven elzárkózik mindenfajta változástól. Rájött arra is, hogy csak úgy képes megszólítani az embereket, ha válaszokat ad hétköznapi problé­máikra. Szakított elődeinek maradian elzárkózó világképével. Lelkesedéssel szólt a tudományos-technológiai haladásról, az emberi felfedezésekben meglátta „a Teremtő lángelméjének szikráját”. Negyedszázados pontifikátusa (1878–1903) az egyik leghosszabb a történelemben. (Utódai közül azóta egyedül a lengyel főpásztor, II. János Pál állt tovább az egyház élén.) Rekordszámú, 85 enciklikájában az élet szinte minden területén utat mutatott a híveknek, írt sok egyéb mellett az emberi szabadságjogokról, az állampolgári kötelességekről és a keresztény demokrácia­felfogásról is. Legismertebb pásztorlevele a Rerum novarum (1891). Az „új dolgokról” elmélkedő szöveg a római egyház első kísérlete volt arra, hogy – a marxizmus démonizálásán túl – mondjon valami érdemlegeset is az ipari forradalmak következtében létrejött proletariátusról. XIII. Leó szót emelt a munkások kizsákmányolása ellen, ám az osztályharc helyett a kiengesztelődést, szegény és gazdag „testvéri szeretetét” ajánlotta megoldásnak. Leszögezte, hogy az állam kötelessége a közjó szolgálata, ugyanakkor katolikus munkásegyletek alapítására buzdított. A tör­ténelmi enciklika fél évszázaddal azelőtt még sokkal nagyobb hatású lett volna, ám elődeinek bigottsága miatt jócskán megkésett.

Feszül a fideszes Face-fight

Balassa Tamás
Publikálás dátuma
2021.05.09. 08:30

Fotó: Népszava
A Facebook az Orbán-rezsim Achilles-sarka – a sebezhetőséget jól jelzi, hogy a kormány már akkor is roppant ideges, ha pár órára gyengül elérése a közösségi médiában, vagy letiltják/felfüggesztik a holdudvar egyik profilját. Jajveszékelésük beszédes. „Önök hisznek a véletlenekben?” – szisszent föl Varga Judit nemrég, azt orrontva, hogy a techcég suttyomban átállította az algoritmusokat, így akadályozva bejegyzéseinek szétterülését. A kabinet ráébredt, hogy a közösségi média tán az egyetlen felület, amit bajosan tud megzabolázni. Azért persze megkísérli – a miniszter Facebook-törvényt ígér, a kormány szakértői pedig harsány megjelenést. Ám amíg ez meglesz, valamit kezdeni kell azzal, hogy a politikával olykor finnyás a Zuckerberg-szisztéma. Jöjjenek hát a civilek, őket támogatja pénzzel-paripával például a Megafon Központ. Amelyik Rákay Philip posztjait 5, A kopasz oszt oldalt 1,6 millióval lódította meg. A projekt bevallottan harcosokat toboroz, mondván: a 2022-es választást a social médiában kell megnyerni. Macskás posztok, fasírtfotók, kapaszkodjatok!
Jó tíz éve még óriásplakátokra és médiahirdetésekre fókuszáltak a pártok a kampányban. Aztán a plakátpiacot bekebelezte, a televíziókat és rádiókat leszabályozta a Fidesz: a megyei lapok például nem fogadnak be hirdetést kampányidőszakban, és a tévék is dönthetnek így. Az említett fókusz a közösségi médiára állt át. Nem véletlenül: 2010-ben alig 450 ezer magyar ismerkedett a Face­book idővonalával, ma 5,5 millió él ott. A 18–35 éves generáció tagjai közül annyian követik a posztokat, mint az összes többi korosztályból együttvéve. Ráadásul éppen azok a fiatalok használják készségszinten, akik a legkisebb arányban fogadják el a „fiatal” demokratákat. „Orbán Viktor már a 2010-es választást követően arról beszélt, hogy a választást a Facebookon nyerték meg. Ezt talán még ő sem gondolta komolyan, mindenesetre a közösségi média már akkor téma volt a Fideszben. Amint az is, hogy mennyit számíthatott ez a felület a kampányban, pedig ak­kor még objektív szempontok miatt is jóval kevésbé volt releváns ez a platform” – mesél a kezdetekről Bene Márton, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, akinek tavaly jelent meg a Virális politika: Politikai kommunikáció a Facebookon című kötete.

A „kerüld és cuppanj rá” dilemma

Orbánék se kiköpni, se lenyelni nem tudják a közösségi médiát – pedig mindkettővel beljebb volnának. A konzervatív értékrendnek nem természetes közege ez az információs környezet (a Fidesz is sokáig ezt hirdette), ugyanakkor előnyeit szívesen élvezné a kormánypárt. Csak az a roppant kellemetlen, hogy az előnyökből az ellenzéki pártok és vélemények is részesülnek, sőt: a kormánykritikus hangok jóformán már csak a Facebook terében hallhatók „vágatlanul”. Bene Márton szerint is jó ideje megfigyelhető a „szeretni vagy nem szeretni” kettősség a kormányoldalon. „Az egyik vélemény szerint ez egy szörnyű találmány, ahol a konzervatív oldalt elnyomják, ezért a kormánypártok kezdetben csökkenteni igyekeztek a közösségi média jelentőségét, és megpróbálták óvni tőle híveiket. A másik nézet ugyanakkor azt vallja, hogy ezt a platformot is fel kell használniuk, és igenis át tudják venni fölötte az irányítást. Csakhogy nem lehet egyszerre szidni a Facebookot és azt szorgalmazni, hogy a fideszes szavazók is ott tájékozódjanak” – véli a kutató. A Fidesz – médialeágazásaival együtt – a legutóbbi időkig eredményesen uralta a közösségi platformot. Erre a harmadik kétharmad a bizonyság. A 2018-as kampányban csak migránsvideót lehetett látni a kampányban, és háttérben mindig kirajzolódott Soros György képe. Csakhogy 2019-ben beütött a ­krach.­ Kiderült, a Facebookra szorult ellenzéki mondások sem hatástalanok, ha független médiaeszközön kapnak lehetőséget. Mert nincs az a Patyi András-i (volt NVB-elnök) szolgálatkészségébe oltott Karas Monika-i (a Médiahatóság elnöke) igyekezet, amely megregulázhatná a szabadon áramló valóságot Mészáros Lőrinc dubajozásáról vagy Szijjártó Péter jachtozásáról.

Tiltás a tűréshatáron

„A szabadságot ritkán adják ajándékba. Most a digitális szabadságért is meg kell küzdenünk! Hajrá, Magyarország!” – fújta meg a csatakürtöt Varga Judit az év elején, amikor bejelentette a lex-Facebook tervét. A kormány azt rögzítené, hogy a közösségi oldalak miként törölhetnek felhasználókat vagy bejegyzéseket, miként kell biztosítaniuk a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos jogát, és mikortól tekinthető egy lépésük cenzúrának. Érdekes kísérlet – és nem egyedülálló. A politika sok helyütt rátehénkedett a billentyűzetre, észlelve a lehetőséget, hogy milyen rendkívüli hatékonysággal mondhat/lódíthat bármit élő egyenesben, anélkül, hogy egy valamirevaló szerkesztőség a józan ész és az egyetemes etika alapján ­korlátozhatná. A hírügynökségek ­másodhegedűssé léptek elő a trumpi Twitter-kultúra korában. De amikor nevezett unortodox, bukott republikánus elnök privát posztjai a Capitolium elfoglalására buzdítottak, akkor értelemszerűen nyúlt a kézifékért a teljes közösségimédia-tulajdonosi há­­lózat. Cenzúra! – sikoltott föl egyemberként a Fidesz. Csakúgy, mint Kovács Zoltán államtitkár, amikor a Twitter lekapcsolta a magyar kormány fiókját. „Az elmúlt napokban számtalan hír, elemzés és kommentár jelent meg a techóriások legújabb hobbijáról, ami semmi másból nem áll, mint hogy felfüggesszék vagy letiltsák a nekik nem tetsző – általában konzervatív, jobboldali – hangokat” – tudatta akkor Kovács. Ezt a nyilvánvaló butaságot azóta zászlajára hímezte a kormány, melynek tagjai azóta is látványosan fetrengenek a politikai pálya füvén, ha sérelem éri őket. A Twitter-fiókot egy órára, tévedésből kapcsolta le a techcég, amelynek mentségére szolgáljon, hogy Amerikában tízezrével kellett likvidálnia az olyan összeesküvés-elméleteket terjesztő profilokat, mint amilyennek január első felében Donald Trumpé bizonyult. A nemzeti oldal mai hozzáállását Rákay Philip fogalmazta meg, amikor belépett a szorítóba az év végén. Szerinte a közösségi média világában is lehet sikeres egy hazafi, és a tét óriá­si: minden közéleti kérdés ma már a neten dől el, így a ’22-es választás is itt, a Facebookon zajlik majd. Csak akkor tud felülkerekedni a nemzeti oldal, ha mindenki beleáll. „Legyünk bátrak és hangosak!” – szól a Fidesz extévésének és prémiumlovászati felelősének csatakiáltása.
Rákay Philip érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre Kötcsén.
Fotó: Népszava

Nemzeti Megafon

„Tekerd meg a volumét, attól vad, / Azt mondják, hogy jön a vég, / És kell a nagy / Hangerő.” A kispáli kultsorok idevágnak ugyan, de a Fidesz-barát Kossuth-díjas énekes, Feró megidézését biztos jobban szívelné a jobboldal. Fel is fedezte magának jó háttéremberként a Me­gafon Központ. A két éve elindított kormánypárti szövetkezés úgynevezett patrióta közösségimédia-harcosokat kíván képezni, megszólalásaikat fel kívánja hangosítani. Facebook-oldalukon idézik is a nemzeti oldal csótányát. „Nagy Ferót is megdöbbenti a balliberális tábor és annak szélsőséges megnyilvánulásai, amellyel nap mint nap mindannyian találkozunk. A zenésznek azzal a jelenséggel is szembesülnie kellett, amelyet jobboldaliként sokszor átélünk: a közösségi médiában a véleményünket nemegyszer letiltják vagy épp csökkentik egy-egy poszt elérését”, hirdeti az oldal. És ugyanez az énekes saját szavaival: „Elszomorít: olyan szélsőséges baloldali nézetekkel találkozom, hogy olykor még én is megijedek. Ezt gondolják ők demokráciának?” A Fidesz-kompatibilis „mi-ők”-ö­zést magas fokon űző előadótól szívesen megkérdeznénk, mit gondol az olyan szélsőséges jobboldaliságról, amely kormányzati retorikává szomorította a libernyákozást, vagy (az EB által nemrég eltanácsolt) törvénybe iktatta a civilek megbélyegzését? És miért nem attól a demokráciától fél, ahol a törvény ellen protestáló egyesületi tagokat „a taknyukon és a vérükön kell kirángatni” a Parlamentből a lovagkeresztes-fideszes publicista szerint, ha ismét megzavarják a munkát, s „ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat”. Persze az ellenzék soraiból is kihallatszik olykor méltatlan beszéd, de a karhatalommal és a döntések felelősségével bíró kormány gesztusai összehasonlíthatatlanul erősebbek. A Megafon első számú felfedezettje azonban egy másik jobboldali elkötelezett, Rákay Philip. A támogatók között egyelőre Bayer Zsolt publicista, Deák Dániel elemző és Bohár Dániel újságíró sorakozott fel. Bene Márton szerint a Megafon érdekes és talán nemzetközileg is egyedülálló projekt, amely egyfajta politikai közösségimédia-ügynökségként a közéleti személyiségek kommunikációját fogja össze – viszont egyelőre vérszegény az eredmény. „Az eredeti cél, a fiatalok megszólítására alkalmas influenszerek kinevelése egyelőre kudarcot vallott. Videóikban ugyanazok az arcok köszönnek vissza folyamatosan, akik évek óta jelen vannak a jobboldali médianyilvánosság fősodrában. Eddig nem sikerült érdemben új influenszereket bevonzani. Talán csak egy figura van, aki nem napi szintű szereplője a kormánypárti médiának, A kopasz oszt nevű oldal készítője. Hiába mentek el rengetegen a képzőtáborba, úgy néz ki, egyelőre nem találtak alkalmas embereket a feladatra” – véli Bene Márton. A kopasz, vagyis Filep Dávid valóban új arc a jobboldali médiában. Nyers, belemenős. Gyurcsány a beakadása. Egyik videójában a romlásnak annyi adatát sorolja föl a volt kormányfő időszakából, mintha legalábbis hat Bogár László ülne a fejében, vagy a teljes Fidesz-központ. „Nem azok az emberek fogják elérni a fiatalokat, akikről köztudomású, hogy egyrészt a médiában is ugyanezt csinálják, másrészt anyagilag is függenek a kormányoldaltól. Olyan influenszereknek lenne értelme, akikről el lehetne hinni, hogy hitelesen képviselik ezt azt értékrendet. Lehet, hogy Deák Dánielről is el lehet ezt hinni, de azt is tudjuk, hogy nem is mondhatna mást, mert anyagilag függ ettől a rendszertől. A hitelességnek nagy jelentősége van a közösségi média influenszerszférájában. Annak kell látszania, hogy valaki érdek nélkül, autonóm módon vallja az adott álláspontot. A kopaszt oszt ilyen, hihető, hogy azt gondolja, amit mond, és nem anyagi függésből teszi, mert nem látjuk nap nap után a kormánypárti csatornákon, és legalábbis nem ismerünk kapcsolódást a kormányoldal hatalmas intézményrendszere és közte.” A Megafon célja az lehet Bene szerint, hogy eljuttassa a kormány­oldal által minden csatornán ezerrel közvetített – főleg az ellenzékkel kapcsolatos üzeneteket – azok számára is, akik ezeket a csatornákat kevésbé követik. Rákay Philip, Bayer Zsolt, Deák Dániel azonban szerinte ugyanazokat a paneleket használják, amit a Hír Tv-től a Pesti Tv-n és a Magyar Nemzeten át az Origóig a teljes kormányoldali nyilvánosság ismer. „Túlságosan hardcore, szubkulturális, fideszes celebritásoknak számítanak, és nem biztos, hogy a kor­mányoldal legelkötelezettebb magján túl kellően hitelesek vagy figyelemfelkeltőek. Jobban működne ez a projekt, ha be tudnának vonni olyan figurákat, akiknek a Fideszen túli világgal is van kapcsolatuk – magyarázza a kutató.” Bene Márton szerint a Fidesz szavazótábora is koncentrikus körönként épül föl: „Vannak benne elkötelezettek, akik minden körülmények között odaszavaznának, de vannak gyengébb meggyőződésűek is, akiket nem érdekel különösebben a politika, eljutnak hozzájuk a kormánypártok üzenetei a TV2-n vagy a köztévén keresztül, de van esély a leszakadásukra. A cél ezeknek a laza kötődésű szavazóknak a megtartása lehetne. De nem biztos, hogy ők a leghatékonyabban az említett kommunikációs ketrecharcosokkal és mondandójukkal érhetők el, amelyek nagyrészt Jakab Péter, Szabó Tímea és más ellenzéki politikus karaktergyilkolásáról szólnak.”

Felkészül: Kötter

A kopasz után a Kötter Tamás íróként ismert Biczi Tamás ügyvéd (Tuzson Bence volt kormányszóvivő cégtársa) lehet a Megafon új üdvöskéje. A regényeiből, novelláiból és irodalmi interjúiból szerencsésen hiányzó kormányhűsége megvan hozzá, a kellő antimigráns-minimummal, Merkel-ellenszenvvel, Fletó-fóbiával. Kávészünet Kötterrel című – immár profi kiszerelésű-technikájú –, a minap debütáló Facebook-videójában Kiszelly Zoltán politológussal fejtik ki véleményüket a békésen létrejött 4. Német Birodalomról, a balra tolódott CDU-ról és a zöldek uralta „agymosott német társadalomról”. Az író elegan­ciája kifogástalan, beszédmódja azonban az 1994-es balmazújvárosi helyhatósági választás jelöltjeinek stíluskönyvét követi.
De azért ezzel a bájos lelkesedéssel reméli, Dobrev Klárának nem lesz módja betartani a választási ígéreteit, mert Medgyessy óta tudott, a baloldal hazugságánál csak a felelőtlen ígéreteik betartása kártékonyabb. Kötter Jakab Péterbe is két lábbal száll bele: „A kisnyilasok feladták önállóságukat és saját magukat töltik be a Gyurcsány-kolbászba. Ne engedjük, hogy Gyurcsány nevessen a végén!” Ez a Fidesz-kommunikációt – s ezzel mintegy saját magát – parodizáló szöveg roppant kínosan hat. Meg is kérdeztük Kötter Tamástól, nem érzi-e szorongatónak az olyan mondatokat, mint hogy „Gyurcsányékat csak a hatalom érdekli”, hiszen ezeket szó szerint mondhatná (és mondja) Dömötör Csaba vagy Rétvári Bence bármelyik tetszőleges pillanatban, vagy a Fegy­őrözést, Apró-villázást? Az írónak számos kérdést küldtünk (milyen viszonyban vannak a megszólalásaival a Miniszterelnöki Hivataltól kapott több tízmilliós ügyvédi irodai megbízások, támogatja-e a Megafon, és a többi), de időhiányra hivatkozva udvariasan kimentette magát. Talán később megtudhatjuk, hogy a Facebookon közölt ars poeticája – a polgári értékekben hisz, és egy erős, független és büszke Magyarországért küzd – hogyan viszonyul a libernyákozáshoz, Orbánnal azonosulva szerinte is ráront-e a nemzetére a baloldal, amikor csak teheti? De nem sokkal eredetibbek a többiek sem: Deák Dániel az ellenzéki oltásellenességgel operál, Rákay sze­­rint pedig Brüsszel a hibás vak­cinaügyben. De honnan olyan ismerősek ezek a szövegek?

Fideszesek félsze

A kormánypárti holdudvar fél. Fél, hogy elfogy a pénz (Nagy Feró kft.-je 2018-ban 133 millióra duplázta az árbevételét, 25 millióra az eredményét, Kovács Ákos bt.-jének ugyanekkor 562 milliós forgalommal 240 millió maradt adózás után). A partvonalon lévők attól félnek, hogy elapad a forrás, a magemberek pedig attól, hogy jön az elszámoltatás és az Európai Ügyészség. Ott biztosan szabadon és színesen lehet majd azzal érvelni Laura Codruta Kövesi előtt, hogy ők csak a nemzeti középosztályt építették, mert nem akarták a mocskos multikat pénzelni, de Tiborcz István (és még sok más kegyelt) előtt ettől még biztosan megáll a kérdés a levegőben: hol a 13 milliárd forint (Elios)? Orbán a választásokat posztonként nyeri. Levélszavazás, média­tanács, pártfinanszírozás, ÁSZ, ügyészség, MTVA, Alkotmánybíróság, Nemzeti Választási Bizottság, hirdetési piac, zsebállamfő, szociális transzferek – a „nemzeti tizenegy” sorait csak kevés játékos képes kicselezni. A Facebook ilyen. Nem korrumpálható hatékonyan, megfélemlíteni sem lehet, és nincs hozzá mérhető, megvehető tárgy a piacon. Tíz éve az Európai Parlamentben a médiatörvényről tartottak vitát, ahol az akkor még csak csírájában létező fideszes illiberalizmus verte ki a biztosítékot, Cohn-Bendit képviselő egyenesen Chavezhez hasonlította Orbánt. A kormányfő ezt kikérte magának a megsértett magyarok nevében (miattunk igazán kár volt a gőzért), és feltette a kérdést: „Hogyan lenne képes bárki az internet korában elnyomni a szólásszabadságot?” Ha a kínai Fudan egyetem vagy a belgrádi vasút ügyében legközelebb erre visz Hszi-Csin-ping elnök útja, hóna alatt a hitelek főkönyvével, talán érdemes lenne tőle megkérdezni.

Köszönjük a paneleket, de nem

A Megafon ötletgazdája Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Kovács a Fidesz EP-parlamenti képviselőjelöltje volt 2019-ben, a 14. helyen szerepelt, s így épphogy lecsúszott a brüsszeli járatról. Néhány héttel később rukkolt elő a Megafon ötletével. Csaknem két éve nyilatkozik a célokról, de eredményt – legalábbis látványosat – nemigen tud felmutatni. A mintegy 2000 regisztrálóval és 500 jelentkezővel beharangozott négynapos képzést végül októberben tartották 90 kiválasztottal. Róluk azóta sem tudni semmit. Kovácsot megkérdeztük a terveiről és a fideszes hátszéllel mérhetetlen előnyökkel járó nemzeti elnyomottságról, de válaszait csak szó szerinti közléssel vállalta. A leírt panelek miatt ezzel a lehetőséggel nem éltünk.

Heti abszurd: Intellektus, izgatottság, miegyéb

N. B. Gy
Publikálás dátuma
2021.05.09. 07:30

Fotó: JOHN THYS / AFP
Hogy mennyire vehető komolyan az a könyvkritika, amit a szerző asszonya jegyez – szuperlatívuszokból építve meg a szöveg testét –, nos, az kérdéses. Az viszont nem, hogy az említett író/tollnok hosszú évek óta tanácsol politikát a miniszterelnöknek (a megfogadási ráta nem ismert), és ha hitelt lehet adni a feleségének, akkor ugyanazokat a gondolatokat formálja, mint a kormányfő – miközben nem az utóbbi az elsődleges forrás. Szóval G. Fodor Gábor új könyve, az Orbán-szabály egyfajta szellemi/politikai szimbiózis eredménye, és amikor a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnöke (egyebekben a 888.hu internetes portál – valójában heccblog – főszerkesztője) azt állítja, hogy Orbán állandóan intellektuális izgatottsági állapotban van, akkor érdemes venni a fáradságot, és megnézni, hogyan veri vissza a kormányfő intellektusát az ő népe. Már ha visszatükrözi, és nem nyeli el. Olcsó poén lenne arra hivatkozni, hogy a sereget államtitkárként szolgáló Németh Szilárd közéleti/közírói tevékenysége leginkább gasztrofotók publikálására szorítkozik, a legutóbbiból például megtudhattuk, hogy a chili con carnét a kormánypárti politikus szalonnába csavart debrecenivel fogyasztja, füstölt sajttal és rengeteg cigánypetrezselyemmel. Megjegyzendő, a poszt kilóg a kormányzati kommunikációból – ugyanis pozitív, de legalábbis semleges szövegkörnyezetben prezentálja a cigány szót. Szemben azzal a Gulyás Lászlóval – neki egyébként a szegedi egyetem oktatójaként munkaköri kötelessége, hogy folyamatos intellektuális izgatottság lázában égjen –, aki előadásain niggerezett, cigányozott, hímsovén dumákat nyomott, és mindezen érdemeit Áder János köztársasági elnök állami kitüntetéssel ismerte el. Piedesztálra állítását a hallgatók gyomra nem vette be, az egyetem vezetése elé vitték mondásait, vizsgálat indult, és úgy volt, hogy a rektor megválik az oktatótól. Ám az ügy vége egy suta mondás lett, miszerint munkáltatói intézkedés történt. Hogy mi, azt az egyetem nem részletezte. Persze lehet, hogy ez már maga az egyetem izgatott intellektuális állapota, és ezzel a gumimondattal a munkáltatói intézkedés filozófiai mélységű újradefiniálását szerette volna elérni. De az is megeshet, hogy az intézmény szerint intellektuális izgatottság macsó dumákat nyomni, és fekákat ostorozni. Végül az is előfordulhat, hogy leszólt valaki: ne bántsák ezt a tanárembert – intellektuális izgatottsága a rezsimével azonos. És valószínűleg ez a helyzet az ethnofitnesz kiagyalóival is. Akik 12 millió forinthoz juthattak Kásler Miklós miniszter kegyelméből, hogy kifejlesszék ezt a…, nevezzük mozgásformának. Az Élet Szolgálat Egyesület elnöke erről annyit mondott: „Ez a mi találmányunk, fitnesz-mozgáskultúra magyar népzenére. A cél, hogy a fiatalokat is megszólítsuk, ebben a formában mutassuk be nekik a hatalmas hazai népzenei és néptánckincset.” És ezzel az ügyészség szerint minden rendben, akkor is, ha az ethnofitneszt már feltalálták, úgy hívják: néptánc. Persze ezt a kormány egy speciális mozgássorral gazdagította. Eddig a koreográfia úgy volt, hogy a legény tapsol, lábával dobbant. Most viszont úgy van, hogy a kormány/a klientúra tapsol, a közpénzzel dobbant. Ennek a mozdulatnak a nép közé vitele és tökéletesítése simán megér 12 milliót. Persze Orbán Viktor intellektuális izgatottsági állapota nem mindenkire hat ilyen megtermékenyítően, sőt megesik, hogy blokkolja az agyat: például a következtetési, az igazmondási és a statisztikakészítési központos. Példának okáért legalább három történet meséli a neten, hogy az AstraZeneca vakcinájának beadása után mélyvénás trombózissal szembesültek. Az orvosok szerint ennek semmi köze az oltóanyaghoz, sokkal inkább a hosszú évek óta zavartalanul szedett fogamzásgátlóhoz. Így a zárójelentések sem említették a vakcina felvételét, sőt, amikor az egyik nő arról érdeklődött, hogy nem kellene-e mindezt jelezni, azt a választ kapta, hogy ha akar, írjon a kormányzati koronavírus-oldalon megadott e-mail-címre. Az intellektuális izgatottsági állapot jelentését ugyan nem könnyű pontosan dekódolni, de úgy tűnik, a rendszerszintű hazudozás egy elég pontos szinonima lehet.