A fénykép egy ukrajnai kisvárosban, Miropolban, nyolcvan évvel ezelőtt, 1941. október 13-án készült. Abban az időben, amikor a Szovjetuniót lerohanó hitleri seregek nyomában a náci halálkommandók módszeresen legyilkolták az ellenségnek kikiáltott zsidó lakosságot. Korra, nemre való tekintet nélkül, nem egyszer lelkes helyi kollaborációval. A most közreadott fotó a gyilkolásnak azt a mozzanatát rögzíti, amikor a női áldozat előredől, fejét a minden bizonnyal a puskacsövekből kicsapódó lőporfüst eltakarja. Ahogy a sírgödör szélén meggörnyed, egy térdre esett, mezítlábas fiúcska kezét szorongatja, akinek arcát ugyancsak nem látni, talán rémületében, éppen a kameragomb lenyomásának minutában félrefordítja tekintetét. Közvetlenül az áldozatok mögött áll a kivégzőosztag, a sortüzet leadó három ukrán milicista. Mellettük feltűnik két egyenruhás német, kicsit odébb pedig még egy micisapkás civil is. De miért hajol annyira előre a női áldozat? – tanakodhattak a fotót elemző washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum szakemberei. Nagyítás után vált láthatóvá: a pöttyös szoknya redőiben még egy gyermek rejtőzik. Hárman egyszerre, együtt zuhannak a tömegsírba.
A felkavaró felvétel több hasonló fotódokumentummal együtt évtizedeken át az egykori csehszlovák titkosszolgálat prágai archívumában hevert, csak a közép-európai rendszerváltását követően, a levéltár megnyitása után, állítólag cseh újságírók adták oda a washingtoni intézménynek. A tettesekről és vérengzéseikről ma már sok mindent tudni, miután Wendy Lower amerikai holokausztkutató a fotó nyomába eredt, s az évekig tartó kutakodásait – a több mint egymillió áldozatot követelő ukrán holokauszt történetével keretezve – ez év elején könyvben is megjelentette, The Ravine (A szakadék) címmel. Drámai olvasmány. Többek közt kiderül belőle, hogy nem is az SS Einsatzgruppe halálkülönítményesei, hanem a keleti hadjáratra mozgósított német vámőrség egyik alakulata hajtotta végre a miropoli zsidó közösség elleni pogromot. Wendy Lower nevesíteni tudta a képen feltűnő két német vámtisztet, csakúgy, mint az egykori vörös hadsereg uniformisát viselő ukrán milicistákat. Az áldozatok kilétét azonban minden erőfeszítés ellenére sem sikerült megállapítania. Anya gyermekeivel, vagy talán egy rokon nagynéni, esetleg csak a szomszédasszony? Nem tudjuk. Ami nem csoda, az ukrán holokausztban legyilkoltak fele, félmillió áldozat ma is névtelen.
A fotó készítőjére viszont fény derült. A felvételt Lubomir Skrovina, egy besztercebányai szlovák készítette, ő a szovjetellenes hadjáratban résztvevő szlovák Tiso rezsim hadseregének katonájaként alakulatával Miropol közelében állomásozott. Amikor bajtársaival együtt azon a végzetes napon meghallotta a fegyverropogást, a fotózásért rajongó Skrovina felkapta fényképezőgépét, s a helyszínre sietett. Azt ugyan nem tudjuk, hogy feljebbvalói utasításra, vagy csak amatőr kedvtelésből kattogtatott, de a kameraállásból és a felvételkészítés közelségéből ítélve bizonyos, hogy nem titokban – mondta Dési János újságíró, aki a washingtoni holokausztmúzeum megbízottjaként kapcsolódott be a besztercebányai fényképész szerepét tisztázó kutatómunkába. Mintha egy tűt kerestek volna a szénakazalban. Hónapokig tartó kutakodások eredményeként Dési és kollégái végül megtalálták és szóra bírták a már 2005-ben elhunyt Skrovina idős gyerekeit. A velük készült „oral history” típusú interjúkban Skrovina fia azt állította, hogy apja a borzalmaktól meghasonlottként tért vissza a keleti frontról, betegségre hivatkozva leszerelt. Később zsidókat is bújtatott, majd részt vett az antifasiszta szlovák felkelésben, és persze rendre fényképezett. A háború után a kommunista csehszlovák titkosszolgálat tudott a szovjet hadseregre nézve is kompromittáló fényképsorozatairól. Emiatt az ötvenes években előszedték, elkobozták gyűjteményét, amelyek közül aztán a miropoli vérengzés képei kerültek a washingtoni intézménybe.
A gonosztevők igencsak felemásan lakoltak bűneikért. A fotón szereplő két német vámőr közül az egyikről úgy tudni, elesett a háborúban, a másik túlélte. Vele szemben a nyugatnémet hatóságok 1969-ben ugyan eljárást indítottak, de megúszta: bizonyítékok híján ejtették a vádat. Ennél keményebbek voltak a túloldalon. Amikor a szovjet hadsereg 1944-ben megérkezett Miropolba, azokat a náci szolgálatba szegődött ukrán bérenceket, akik nem tudtak elmenekülni azonnal, felakasztották. Később, a kilencszáznyolcvanas években – írja könyvében Lower – még egy eljárás indult három egykori ukrán milicista ellen, s közülük kettő bitófán végezte.
