Karikó Katalin;Emberi Méltóság Tanácsa;kitüntetés;

2021-05-07 16:47:49

Karikó Katalint kitüntette az Emberi Méltóság Tanácsa

Nemrég a kormány egy olyan félrevezető táblázatot tett közzé, amiből az derül ki, hogy a magyar kutatónő által kifejlesztett vakcina után halnak meg a legtöbben idehaza.

A díjazottat Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő méltatta, aki beszédében az állami hírügynökség szerint úgy fogalmazott büszkeséggel és reménységgel tekinthetünk a magyar alkotószellem egyik legnagyobbikára. Hozzátette, a kutatóbiológus olyan elődök nyomdokaiba lépett, mint Semmelweis Ignác, Heim Pál vagy Szent-Györgyi Albert.

Azt a kutatót tüntetik ki, aki "meglátta azt, amit mások nem láttak, és gondolt arra, amire senki nem gondolt. Nem kétséges: Karikó Katalin a magyar tudomány legnagyobbjai között van és az egyetemes tudomány legnagyobb elismerésére is méltó" - fogalmazott Bajkai István.

Idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kiemelte: Karikó Katalin jelenleg a világban az egyik legismertebb magyar, aki egy szörnyű időszakban olyan kutatási eredményt tudott felmutatni, amely reményt ad az emberiségnek. 

Karikó Katalin beszédében hangsúlyozta, hogy nagy megtiszteltetés számára megannyi neves előd után ezt a kitüntetést megkapni.

A biokémikus felidézte, hogy több évtizede külföldön él ugyan, de családjával együtt mindig is magyar maradt, gyermekeit is magyarul nevelte, így ők is szívesen járnak ide. 

Nyolcadik éve Németországban dolgozik munkacsoportjával, amellyel tovább folytatják kísérleteiket az mRNS más típusú alkalmazásait - például rákos betegségek vagy szívelégtelenségek kezelése - is kutatva - mondta a kitüntetett biokémikus.

Bajkai István dicsérete és az elismerés azután válik különösen érdekessé, hogy nem is olyan régen - mint lapunk is megírta - a kormány egy olyan félrevezető táblázatot tett közé, amelyben azt akarta bizonygatni, a keleti vakcinák sokkal jobban mint a nyugatiak. Ráadásul a Pfizer készítménye kevésbé biztonságos, mivel sokkal több haláleset köthető ehhez. Karikó Katalin később kijavította az adatokat és fűzött hozzá pár megjegyzést.