Szerbia;SNS;Szerb Haladó Párt;oltások;Aleksandar Vucic;Nebojsa Stefanovic;

Vucic és az ő kincses puttonya

Fizetnek azoknak, akik beoltatták magukat, sőt, Belgrádban a szerencsések még vásárlási utalványt is kaptak, hogy újra felgyorsuljon az oltási kampányt.

Kaotikus jelenetek játszódtak le csütörtökön Belgrádban, az uscei bevásárlóközpontban lévő oltóponton. Miközben már hetek óta lanyhulás volt tapasztalható a korábban példaértékűnek tartott szerb vakcinaprogramban, hirtelen akkora lett az érdeklődés, hogy szinte egymást taposták az emberek. A Moj Beograd Facebook oldalán azt írták, hogy kis híján tömegverekedés alakult ki, mert néhányan megkerülték a sort. A káosz miatt állítólag a rendőrségnek is közbe kellett lépnie.

A tömegáradat nem az oltóanyagnak volt köszönhető, hanem annak, hogy az első 100 embernek 3 ezer dináros (9 ezer forintos) vásárlási utalvány ütötte a markát. És ez még nem minden. Aleksandar Vucic köztársasági elnök szerda este bejelentette, hogy 3 ezer dináros támogatásban részesülnek azok, akik már beoltatták magukat, vagy május 31-ig megkapják az oltást. Sinisa Mali pénzügyminiszter közlése szerint a segélyre június 1. és 15. között lehet jelentkezni az államkincstár honlapján. A nyugdíjasoknak jelentkezniük sem kell, ők automatikusan megkapják az összeget.

Biljana Stepanovic, a Nova ekonomija című lap szerkesztője a Nova televízióban azt mondta, Vucic úgy viselkedik, mintha ő lenne a Mikulás, az állami költségvetés pedig a puttonya, tele ajándékokkal. A pénzügyminiszter nem is tagadta: az a cél, hogy motiválják az embereket az oltásra, mert jelenleg hatalmas, főleg kínai Sinopharm oltóanyag van készleten, de az utóbbi időben igen csekély volt az érdeklődés, így halomban áll a felhasználatlan készlet.

Előzőleg Vucic arról is beszélt, hogy kifizettethetik a kórházi költségeket azokkal, akik kórházba kerülnek koronavírusos fertőzéssel, de még nem oltatták be magukat, ami szintén a nyomásgyakorlás egyértelmű formája. Megnyugtatta az embereket, hogy bár az egészségügyi miniszter szerint napi ezer euróról lehet szó, azért nem ekkora összeg, csak potom 600 euró (215 ezer forint) körüli. Vucic kikelt a Szerb Haladó Párt (SNS) polgármesterei ellen, mert sokan közülük szintén nem oltatták be magukat.

A csütörtöki tömegjelenetek mindenesetre azt mutatták, hogy az ingyen pénz valóban ösztönzőleg hatott. Vucic  politikai síkon is sikert tudott felmutatni. A Szerb Hazafias Szövetség (SPAS) elnöke, az egykori világbajnok vízilabdázó Aleksandar Sapic ugyanis bejelentette, hogy pártja hamarosan egyesül az SNS-szel. Így a szerb parlamentben a nemzeti kisebbségek tömörülései (beleértve természetesen a Vajdasági Magyar Szövetséget) mellett voltaképpen két párt lesz – az SNS és a szerb szocialisták. 

A parlamenti munka amúgy is bohózatra emlékeztet. A 2020. június 21-én megrendezett parlamenti választást az ellenzék nagy része bojkottálta, bár elindultak álellenzéki tömörülések is, ezek közé tartozik a SPAS is. Ennek az lett a következménye, hogy a parlament hangulata a titói éráét idézte, bár talán még az is kritikusabb volt a fennálló hatalommal szemben. A törvényhozás megalakulását követően például több képviselő köszönetet mondott Vucicnak azért, hogy a törvényhozás tagja lehetett. A honatyák szemében  Dragan Djilas egykori belgrádi polgármester, üzletember, ellenzéki politikus az első számú közellenség, akit valósággal ördögként festenek le. A törvényhozásban mintha nem képviselők, hanem Vucic elnök lelkes rajongói ülnének.

Hamar kiderült, hogy a SPAS-nak sincs sok köze az igazi ellenzékhez, Sapic is bekerült a kormányba. Mégis meglepő az a fordulat, hogy pártja is beolvad. Az egész mögött az állhat, hogy Sapic belgrádi regionális politikus, a SPAS nem is nagyon létezik a fővároson kívül. A Vuciccsal kötött megállapodással Sapic elérheti régi álmát, belgrádi polgármesternek jelölhetik.

Sapic mindenesetre azt állította, hogy már egy idő óta folytak tárgyalások Aleksandar Vucic és közte a Spasnak az SNS-be való integrálásáról. Egy hírműsorban úgy vélte, már június elején létrejöhet a fúzió. Mindenkit megnyugtatott, nem valamiféle a két párt közötti üzletre kell gyanakodni, hanem csak arról van szó, hasonló a két párt ideológiája. 

Boban Stojanovic politikai elemző elmondta, Sapic személyes ambíciói mellett az vezethetett a pártok egyesítéséhez, hogy a SPAS szavazók sorát veszíthette el az elmúlt években, mert sokuknak nem volt ínyére, hogy a párt lepaktált Vuciccsal. Utóbbi pedig azért dönthetett a fúzió mellett, mert így lezárhatja az SNS belgrádi városi szervezetében zajló belső konfliktusokat és könnyebben leszámolhat legnagyobb belső ellenfelével, Nebojsa Stefanovic hadügyminiszterrel. Ugyanakkor arra maga Vucic sem számíthat, hogy ettől tovább nőne pártja szavazótábora, mivel országosan a SPAS jelentéktelen tényező.

Sapic kiváló sportoló volt ugyan, de városvezetői képességeit nem mindenki értékeli nagyra. A Közös

Kezdeményezések és Mozgalmak nevű civil szervezet közleménye szerint a jelenleg az újbelgrádi önkormányzat élén álló Sapic tehet arról, hogy a fővárosnak ezen a részén katasztrofális helyzet alakult ki mind az urbanizáció, mind az ökológia szempontjából.