Katalónia;Skócia;referendum;Boris Johnson;

2021-05-10 06:06:00

Hosszú árnyék

A brit sajtó a csütörtöki helyhatósági választás óta azzal foglalkozik, hogy a Keir Starmer alkalmas-e a Labour vezetői posztjára, hiszen a Munkáspárt egyebek mellett régi fellegvárát, Hartlepoolt is elvesztette. A toryk várakozások feletti szereplésében azonban többet nyomott a latban, hogy a rossz emlékű miniszterelnöki főtanácsadó, Dominic Cummings tavaly novemberi menesztése óta Boris Johnson bizonyította, tud felelős politikusként is viselkedni. A nagy fordulatban az is szerepet játszhatott, hogy Joe Bident választották meg az Egyesült Államok elnökének, Johnson időben felmérte, szakítania kell a Donald Trumpét idéző politikával.

A csütörtöki választás azonban rámutatott: a társadalom továbbra is megosztott a Brexit miatt. Hartlepoolnak a toryk kezére kerülésében szerepet játszott az, hogy a Labour jelöltje korábban hevesen kampányolt Nagy-Britanniának az Európai Unióban maradása mellett, miközben a régió nagy többséggel voksolt a kilépésre. A Brexit-ellenes Londonban viszont esélye nem volt a toryk jelöltjének a hivatalban lévő Sadiq Khannal szemben.

A megosztottság azonban nem csak a Brexit mentén tapasztalható, továbbra sem múlt el a királyság szétesésének veszélye. Skóciában a függetlenségpárti erők győztek, bár Nicola Sturgeon első miniszter pártja, az SNP lemaradt az abszolút többségről. Ám 2023-ig újabb referendumot akar kiíratni az önállóságról. Mégis nagyon óvatosnak kell lennie, egyrészt azért, mert szó sincs arról, hogy elsöprő lenne az elszakadás támogatottsága - ne feledjük, 2014-ben 55,3 százalék utasította el a királyságból való kiválást -, másrészt pedig el kell kerülnie, hogy hasonló állapotok alakuljanak ki, mint 2017-ben, Katalóniában a függetlenségi népszavazás után. Miután a madridi alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek minősítette a referendumot, a spanyol rendőrség felszámolta a „független” intézményeket.

Johnson persze hallani sem akar új skót népszavazásról, így az ügy a briteknél idővel a Legfelsőbb Bíróság elé kerülhet. A skót önállóság kérdése tehát messze nincs lefutva.