Európa;bélyeg;Magyar Posta Zrt.;

2021-05-10 14:02:40

Európa legszebb bélyegeit keresik

A 2021-es év madara látható a bélyegszépségverseny magyar résztvevőjének egyik címletén.

Elindult az internetes közönségszavazás a PostEurop (Európai Postaüzemeltetők Egyesülete) honlapján, amelyen kiderül, hogy melyik ország EUROPA-bélyege a legszebb. A bélyegszépségversenyen idén a védett hazai állatok témakört dolgozzák fel az indulók és a mezőnyben szerepel magyar bélyeg is – közölte a Magyar Posta Zrt. hétfőn.

A PostEurop évente kínál lehetőséget arra, hogy tagjaik közös témában úgynevezett Európa-bélyeget bocsássanak ki. 

A versenyre nevezett magyar bélyegújdonság Petényi Tibor Z. tervei szerint készült. A bélyegkisív egyik címletén a Magyarországon márciustól októberig fészkelő költöző énekesmadár, a cigánycsuk látható, amelyet 2021-ben az év madarának választottak.

A másik címleten a molnárgörény szerepel. A kevéssé ismert kistermetű ragadozó a Dunántúlon és az Alföldön leginkább gyepek, mezőgazdasági területek szélén fordul elő.

Szavazni szeptember 9-ig a PostEurop honlapján lehet.

Az EUROPA-bélyeg szépségverseny 2003-ban indult és a Magyar Posta 2008 óta a megmérettetés rendszeres résztvevője. A nemzetközi versenyen eddig négy alkalommal bizonyult magyar bélyeg a legszebbnek: 2008-ban csillagászat, 2009-ben levélírás, 2010-ben a gyermekkönyvek, 2012-ben pedig a látogatás témakörben. Legutóbb 2018-ban ért el dobogós, második helyezést a Magyar Posta által nevezett bélyeg.